2008. szeptember 25., csütörtök

Politikai töketlenség, avagy ki az ÁSZ?

Mai - első - bejegyzésemet megpróbálom valami komolyabb témának szentelni, mielőtt elsüpped a blog az érdektelenség és a kutyákról való sztorizgatás dögvészszagú ingoványában. Ez persze nem egyszerű, hiszen híreket nem szoktam gyakran olvasni, más blogok bejegyzéseit pedig gonosz dolog átemelni. Ennek ellenére egy kicsit plagizálni fogok, és az egyik - ma elhangzott - előadásom témáját fogom alapul venni. Tehát az ÁSZ-ról lesz szó. Ismertebb nevén az Állami Számvevőszékről és annak vezetőségéről.
Azt tudtátok, hogy az ÁSZ elvileg egy - a Parlamentnek felelős - független ellenőrző szerv, aminek pártfüggetlenségét azzal is biztosítani akarták a módszerváltás idején honatyáink, hogy az elnöki és a két alelnöki posztot 12 éves lejáratra szabták meg? És azt, hogy ezekre a posztokra egy 8 tagú (4 kormánypárti és 4 ellenzéki) bizottság jelöli a kádereket, hogy aztán egy gyenge kétharmaddal megválaszthassa őket az országgyűlés?
Nézzük akkor két szemszögből:
Az okos alkotmányjogász ezt gondolja:
  • Hosszú időre lehet megválasztani teljes egyetértéssel, így némiképp független erő lesz.
A magyar politikus ezt mondja:
  • Bruttó kb. 2 milliós fizetés havonta igazán szép fizetés, egy havernak biztosan jól jönne.
Ezek után tippeljük meg, hogy vajon miért nincsen 6 (azaz hat!) éve egyetlen ÁSZ elnökhelyettes sem! Politikusaink inkább belementek egy főtitkári poszt létrehozásába szűkebb jogkörökkel, mintsem egyet kelljen érteniük valamiben. Demagóg vagyok, amikor felelőssé teszem a teljes politikai elitünket? Lehet. Én már csak ilyen vagyok.
Mindenesetre Isten adjon hosszú életet dr. Kovács Árpádnak, az ÁSZ elnökének, mert ha bármi is történni fog vele, akkor bizony nem lesz kit beszámolóztatni a plénumon.

5 megjegyzés:

stark írta...

Na, akkor hivatalosan is elkezdődtünk!:D

Gratula a bejegyzésért, én személy szerint tanultam újat.

MJ írta...

Mára már én is tervezek egy szombatról szóló élménybeszámolót, lehetőleg saját képpel is.:)

MJ írta...

Basszus, másfél órája elmúlt a ma.:-/

stark írta...

Ejh, pedig lassan lehetne, én személy szerint roppant kíváncsi vagyok...

Meg majd lesz mit írni szerintem október 23-áról is... Majd...

MJ írta...

Na, nézheted, két órám ráment az éjszakából.:P