A következő címkéjű bejegyzések mutatása: politika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: politika. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 21., szombat

Március 21.

Muszáj idebiggyesztenem az én véleményemet is, mert több dologban is különbözik Starkétól. Először is, én tuti nem kérnék még egy olyan sokkterápiából, mint amilyen a Bokros-csomag volt, mert gyakorlatilag nem élnénk túl. Ennek a fazonnak, aki még a saját MSZP-tagságát is letagadja, egyszerűen nulla a szociális érzéke, 2009-ben pedig már pótvámokat sem lehet kivetni. Simor Andrásnak is az a baja, hogy nagyszerűen meg tudja határozni, hogy mire hány milliárd forint kellene, hogy közgazdaságilag csúcsszuper legyen az ország, az viszont már nem az ő gondja, hogy kiknek a bőrét kéne ehhez hetedszerre is lenyúzni.

Másodszor pedig vannak még további lehetőségek, árnyalatok is. Gyurcsány szilárdan megtartja a pártelnökséget, és ha valóban sikerül maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt beadnia, akkor pártelnökként ő határozza meg többek között, hogy ki legyen az utód, akit majd irányíthat, további országos népszerűségvesztés nélkül. Kifogja a szelet a 2006 ősze óta a "Gyurcsány a hibás, Gyurcsány monnyon le!" jelszavakból élő Fidesz vitorlájából, és 2010-ben akár még vissza is jöhet. Vagy ha nem ő, akkor majd az ő jelöltje. A választók többségének úgyis rövidtávú a memóriája.
Az is lehetséges alternatíva, hogy a Fidesz és a hozzájuk már csatlakozott "herényi párt" előbb indítványozza a Parlament önfeloszlatását, és többséget szerezve meg is szavazzák. Kérdés, hogy hogyan lavírozik majd az SZDSZ: a biztos bukás elől úgy menekül, hogy újabb koalíciót köt az MSZP-vel, vagy egy előrehozott választásos kampányra nyergel át, mondván, amit nem tudunk meggátolni, annak álljunk az élére? Akár az EP-választásokkal egy időben előrehozott országgyűlési választásokat is tarthatunk. Izgalmas két hét elé nézünk, az biztos, de csodát ne várjon senki. Azért a pezsgő már behűtve figyel a hűtőben, manapság minden alkalmat meg kell ragadni egy kis ünneplésre.;-)

2009. március 15., vasárnap

"Felelős kormányt Buda-Pesten!"

Ma délelőtt elvittek két tüntetőt azért, mert a cím szövegét írták egy transzparensre, és ami mellesleg a 12 pont második pontjának a lényege. Talán a 12 pontból való majdnem szó szerinti idézés nem illik március 15-ike ünnepléséhez? A szólásszabadság addig terjed, amíg a hármas kordonnal őrzött Demszky Gábor sehonnai bitang emberezik, árpádsávosozik, és idén már Tatárszentgyörgyről szólva rasszizmust kiált a ketrecéből? Este pedig arról beszél Gyurcsány Ferenc, hogy Magyarország ma független, sikeres ország, ahol szólásszabadság van. Hol élünk, emberek? Egyszerűen nem hiszem el, hogy 20-30 év múlva ezt a korszakot akárkik is demokratikusként fogják jellemezni. Ahol a miniszterelnök és a főpolgármester nem mer együtt ünnepelni a magyarokkal, mégis szinte áthatolhatatlan kordonerdő szabdalja szét a rettegésük miatt a fővárost, és osztja kicsiny megszállási övezetekre emlékeztető zónákra, ahová nehezebb a belépés, mintha átlépnénk az országhatárt. Ahová még cumisüveget sem lehet bevinni, és ahol minimum szabálysértés lehet, ha ösztönösen összegyűröm a tízóraim ezüstpapírját. Terrorizmus előkészülete, ami már önmagában büntetendő, mi? Még a végén galacsint dobálnék az ott sem tartózkodó Gyurcsány Ferencre. Pedig ha akartam volna, már megtehettem volna ősszel. A rendőrök pedig harapófogóba szorítják a sajtósokat - éljen a sajtószabadság -, míg Toroczkaiék röhögve bújnak ki az oszlatni akaró rendőrök gumibotjai közül egy parkolóház egérútját kihasználva. Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással nem tudom mi történt az este, de hogy megint CR-t használt a rendőrség, abban biztos vagyok.

De nem elég a papírgalacsin vagy a transzparens büntetése, ezek nélkül is élő fegyver minden olyan ember, akinek ellenvéleménye van, és ezt ki is szeretné fejezni, azt hívén, hogy szólásszabadság van. Nem, ma csak hallgatni szabad az utcán. Hallgatni, és egyetérteni. Mivel a hatalom még a kimondott szótól is fél, idegesíti az ellenvélemény, a kritika. A drága miniszterelnök urat bálványként imádó akciónyuggerek pedig megrohamozzák és még képen is törlik azt, aki kritizálni meri imádott vezérüket. Vajon mi lett volna, ha a "bántalmazott" merészeli lefogni az egyik nyanya kezét? Maga a fasizmus. Legközelebb talán már a tapsolás is kötelező lesz, élt a magyar már ilyen időket is.

Ferenc testvér nemrég még kínosan röhögcsélt Szegeden, amikor fújolást kapott. Ma este ez a mosolygás már természetellenessé vált. Mindenki Ferije ma Csodaországban járt, ahol minden magyar sikeres, együtt építi a völgyhidat, együtt örül az ország függetlenségének, miközben az IMF hitelének utolsó morzsáit is felzabálják azok, akiknek feneketlen a gyomruk. A pannon puma is ugrott egy nagyot, bele egyenesen a szakadékba. Válság van, tetszik érteni? És az, hogy ekkora, arról te tehetsz, Ferikém. Mert a piac már egy szavadat sem hiszi. Mert belebuktál a megszorításokba, és egy darab reformot nem tudtál megcsinálni. Mert már csak könyörögni vagy képes az euróért, a feltételeinek teljesítésétől pedig olyan messze löktél minket, hogy az évszámot már nem is látjuk. Elég egy idióta mondat, és már repül is a forint. Magyarország külföldön egyenlő lett a hazugság fogalmával. Pedig a hazugság fogalmával te vagy egyenértékű. Aki szerint a válságnak csak a szele fog érinteni. Aki szerint még most is sikeres és független ország vagyunk. Köszönjük Feri, ez a mai nap is felejthetetlen volt. Reméljük, a következő március 15. már nélküled fog telni.

Amúgy csináltam ma vászonból '48-as farkasfogas honvédzászlót Patrona Hungariae alakjával, végigjártam a '48-as helyszíneket, megnéztem a Nemzeti Múzeum '48-as kiállítását, és még huszárnak is beöltöztem. Valamennyi ideig a Jobbikot is képes voltam meghallgatni - Morvai Krisztina a szokásos szövegen túl még a Fideszt is megdicsérte azért, mert szerinte radikalizálódik a Jobbik nyomán -, a többi eseményt meg tévén követtem nyomon. Igen, fotelből, egy kiadós rácos ponty elfogyasztása után. Igen, fotelből és lakás melegéből, mert tavaly egész hátralévő életemre is sok CR-t tüdőztem le, Toroczkainak meg nem kívántam játszópajtása lenni Budaházy kiszabadításában. Lehet rám követ, tojást, meg papírgalacsint dobálni, amiért fölöslegesen nem viszem vásárra a bőrömet.;-)

2009. január 17., szombat

Már megint náciveszély! Újra itt a Magyarok Nyilai!

Bizony barátaim, újabb indokunk van a fasizmustól való rettegésre. A ferencvárosi időközi választásokon SZDSZ-es színekben induló, az első forduló után 419 szavazatot kapó John Emese ugyanis azt hazudta mondta, hogy ő az újabb Magyarok Nyilai áldozat. Előtte meg azt, hogy ha visszalép, akkor rosszabb lesz az egyértelműen nyerő Fidesznek, mert így nagyobb rá az esély, hogy a második fordulótól visszalépő John Emese szavazatai nélkül nem lesz érvényes a választás. Előtte meg azt, hogy mindenórás terhes. De az előbbi nyilatkozatok nem számítanak, hiszen egyértelmű, hogy a már évek óta minden hatósággal könnyedén packázó, a rendőrök által sosem kézre keríthető, igazi al Kaida színvonalú, ámde komoly károkat sosem okozó Magyarok Nyilai terrorfenyegetése áll az ügy hátterében. És mint baloldali körökből tudjuk, a Magyarok Nyilai természetesen a Magyar Gárda és a Jobbik fattyúgyermeke. Azé a Jobbiké, amelyik a szánalmas választási csalások miatt is szánalmasan alacsony részvételből kifejezetten ügyesen tud profitálni a maga harmadik helyével és több, mint 8%-ával. Megint sikerült megfelelő irányba tematizálni a közéletet. Oltári nagyot buktak ugyanis a magukat liberálisnak nevező törpepártiak egy olyan kerületben, ahol előzőleg SZDSZ-es képviselőt és polgármestert is választottak, Gegesy Ferenc személyében. Valahogy össze tudtak még kaparni 750 ajánlószelvényt, és ahogy ezeknek a gyűjtése menni szokott - tapasztalatból tudom, még mielőtt valaki rágalmazással vádolna meg -, nyilvánvaló, hogy csalással. Aztán hihetetlen alacsony, éppenhogy 25%-os részvétel mellett is kaptak kemény 5,23%-ot. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ekkorát bukik?

Szopás

Emesénk természetesen jó magyar politikus módjára kitalál valamit az SZDSZ-szel - ebből a szempontból lényegtelen a származása -, amivel elterelheti a kudarcáról a figyelmet, a maradék szavazótáborát pedig jó adag félelemkeltéssel összekovácsolja. Folyamatosan bevált a műsor már Ferenc testvérnél is, - sőt, már Szabó Alberttől kezdve Bácsfi Diánán át a patásördög királyjelölt Orbán Viktátorig - miért Emesénél ne jönne be? Elég volt csak meglebbenteni, hogy Magyarok Nyilai, és máris kész a recept, hogy másról beszéljenek az emberek. Ahelyett, hogy faarccal visszavonulna, és nyugodtan babázna inkább. (Egyébként engem már az is meglepett egy kicsit, hogy gyereke lesz, tehát valószínűleg hetero.) Szóval köszönjük Emese! Én úgy búcsúzom tőle, ahogy a Kispál dalszöveg szól:

"Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!"

2009. január 13., kedd

Közhelyes tévedések I. - A begyöpösödött AB

A szerkesztőség kétharmada (tehát Mj és én tegnap este vacsi közben, Starkot nem kérdezzük meg soha semmiről, mert úgyis egyetért;-P) úgy döntött, hogy indítunk egy részleget, ahol közhelyes tévedéseket cáfolunk meg. Ezeket a kedves olvasók később nyugodtan felhasználhatják esetleges internetes vagy élőszóban lefolytatott vitáik során. A bejegyzések során törekedni fogunk a közérthetőségre és a tömörségre.

Ismert érvelés egyes szélsőliberális oldalakon (szdsz.hu, pride.hu) az, hogy az Alkotmánybíróság azért kaszált el egy jogilag hibás törvényt vagy törvénytervezetet, mert a tagjai 70-80 éves vénemberek, továbbá rohadék, maradi, konzervatív embergyűlölők. (Lásd: "Perzse hülyeség az AB kifogása, de remélem nem megy bele az MSZP és SZDSZ egy másfél éves vitába az AB-vel, ahol a 70-80 éves tagokat úgysem fogják meggyőzni semmiről és aztán ha jön a FIDESZ_KDNP, tuti 2020-ig nem lesz semmi!!!!")
Amennyiben ezzel a remekül felépített érvrendszerrel találkoznánk, annyiban két dolgot lehet válaszolni:
A: A jelenleg hivatalát töltő kilenc alkotmánybíró közül a legidősebb 1943-ban született, a legfiatalabb pedig 1959-ben. A jelenlegi alkotmánybírák átlagéletkora kereken 56 év. Azok után, hogy ennek a pozíciónak a betöltése - az 1989. évi XXXII. tv. szerint - a jogi diploma mellé kiemelkedő szakmai tudást vagy 20 év szakmai gyakorlatot kíván meg, igazán nem meglepő, hogy nem nyeretlen kétévesekkel töltik fel a releváns posztokat.
B: Az előző érvbe természetesen bele lehet kötni, hiszen egyeseknek az átlag 56 év is sok lehet, illetve replikázhatnak erre azzal, hogy ettől még lehetne egy csomó 70-80 éves szerencsétlen ezen a területen. Ilyenkor tessék szépen a fent említett törvény 5. §-ának (1) bekezdésére illetve a 15. § (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozni, amelyek gyakorlatilag kimondják, hogy az alkotmánybíró csak 45 és 70 év közötti magyar állampolgár lehet. Aki elmúlt 70 éves, annak automatikusan megszűnik a megbízatása. Persze ez után az érv után jönnek majd a félrebeszélések, hogy "nem is azt mondta", és "másképpen gondolta", de ezt már a kedves olvasók is a helyén tudják kezelni.

Ja igen, a 70 éves felső korlát vonatkozik a sima bírókra is, ott is nyugodtan lehet ezzel érvelni! Sok sikert és jó szórakozást!

2009. január 8., csütörtök

Hitler Jugend 2.

Íme, ahogyan megjósoltam, parancsoljatok, itt van a kedvenc kis állatkertem (kapcsolat.hu) siráma az agyaggalamb gyilkos gárdáról:

"Kedves Kapocstársak !

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki olvasott, hallott arról, hogy a Magyar Gárda, bár elsőfokon betiltották, másodfokú ítélet meg még nincs, lőgyakorlatot tartott. Igaz, hogy mindezt egy magán-lőtéren tette, de maga a tény, hogy ezt ma Magyarországon egy betiltott szervezet büntetlenül megteheti, felháborító. Néhányan összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, megkérdezzük a köztársasági elnököt.

Azt pontosan tudjuk, hogy egy komoly hangvételű, az aggályainkat, félelmeinket megfogalmazó levélre semmiféle reakció nem lesz. Az ugyanúgy a papírkosárba kerül, ahogy minden más témában az ilyenfajta írások. Ezért arra gondoltunk, hogy gúnyosra vesszük a figurát, és a bánáti bazsarózsa oldaláról közelítjük meg a kérdést.

Ez a nyílt levél három napig lesz itt fent (ha ki nem modizzák). Akik csatlakoztok, egyetértetek a levéllel, gondoljátok végig : a nickneveitek a köztársasági elnöki hivatal tudomására fognak jutni. Kérünk benneteket, ennek tudatában jelöljétek a csatlakozást, egyetértést.

Kérek minden Kapocstársat, aki nem ért egyet, ne csatlakozzon, ez természetesen szíve joga, de ne is küldjön fanyalgó, stb. üzenetet, és a kampány fórumába se írjon ilyesmit. Nem hadakozni akarunk most, nem vitatkozni, hanem megszólítani a köztársasági elnököt.

Köszönjük.

Lévai Júlia Mira, a levél szerzője
Erdélyi Katalin csatlakozó
Kazinczy Ildikó csatlakozó"
És parancsoljatok, a kommancsok humoros levele:

"Nyílt kérdés a Köztársasági Elnök Úrhoz

Tisztelt Elnök Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Gárda nevű, félkatonai fajvédő szervezet - mellyel szemben a politika tehetetlennek mutatkozik - éleslövészeten vett részt. A kuruc.infón közzé tett videó szerint a gyakorlatuk hosszú ideig tartott, és meglehetősen nagy zajjal járt (a lövések hangja egészen biztosan meghaladta a l20 decibelt). A gyakorlat színhelye egy mező volt, a közelben fákkal. Feltételezhetjük, hogy a terület ugyanolyan gazdag élővilággal rendelkezik, mint hazánk bármely más, zöld része. Nincs kizárva, hogy bánáti bazsarózsa is terem azon a vidéken. Úgy gondoljuk, a folyamatos felvonulás, dobogás, bunkerépítés és erős zaj elriaszthatja, érzékenyebb fajták esetében károsíthatja az élőlényeket. Például az ott fészkelő madarakat, a talajban élő kisemlősöket, köztük védett ürgéket (melyeket a romák csak büntetés terhe alatt fogyaszthatnak el ínségeledelként), s egyéb állatokat. A csizmák alatt tönkremehetnek a növények, s az esetleg eltévedő golyók élőlények testébe fúródhatnak.
Jól tudjuk, hogy Ön, Elnök Úr, harcos védelmezője Magyarország növény-és állatvilágának. Ezért kérdezzük Öntől: felemelte már szavát a Magyar Gárda természetromboló tevékenysége ellen?
Továbbá: mint a hadsereg főparancsnokának, van-e tudomása arról, hogy országunk mely területein zajlanak éleslövészetek? Várjuk felelősségteljes válaszát
Lévai Júlia, Erdélyi Katalin, Vári Erzsi"
Légyszi elemezzétek ki helyettem a hibákat és logikai bukfenceket, nekem most jobb dolgom is van. Ugye, hogy megmondtam!:)

2008. december 21., vasárnap

Hanuka/fényünnep/fenyőünnep/Karácsony

Mostanáig nem értem, hogy a hanukázók miért a Hősök terét, majd a (rad)jobbos körökből feltörő tiltakozások után miért a Műcsarnok előtti teret választották, hogy aztán tovább is buszozzanak onnét. Egyszerűen semmi köze a térhez és annak szakralitásához a zsidó ünnepnek. Ráadásul a Nyugatinál szintén csináltak menórás rendezvényt, ahogy tavaly is, csak akkor politikai felhangokat is belevittek. (Amit nem tartok megengedhetőnek.) Még mielőtt jönne valaki az "országhódítók így akarják demonstrálni, hogy ezeréves országunkat végképp elfoglalták" szöveggel, megjegyzem, szerintem szimplán érzéketlenek, esetleg szándékosan provokatívak. Miért nem a megfelelő helyszínen, mások érzékenységét tisztelve a zsinagógánál gyújtottak fáklyákat, meg daloltak "Sálom, eléchem"-et? Nem voltak olyan sokan, hogy ne fértek volna el a Dohány utcánál. Vajon mit szólnának, ha az augusztus 20-iki körmenet a zsinagóga előtt haladna el? A balliberális értékrend szerint - mert létezik olyan is, csak nálunk nem túlságosan - a vallás mindenkinek a magánügye. (Szerintem meg éppen az evangéliumi tanítás értelmében kell minél több ember tudomására hozni, hogy mennyi érték rejlik a kereszténységben, de ennek kifejtése külön bejegyzést igényelne.) Ha tehát mindenkinek magánügye az Istennel, Jahvéval vagy Allahhal való kapcsolat, akkor miért kell egy alkalomhoz egyáltalán nem illő helyen hirdetni a hagyományos magyar ünneprendhez nem tartozó - tehát nem állami ünnepként megtartott - vallási ünnepüket? Nem is beszélve arról, hogy ennek éppen a szakralitását, bensőségességét veszi el az a tény, hogy sállal eltakart arcú biztonságiak és rendőrök állták őket körbe egyfajta élő kordonként. Úgyhogy ezúton is szeretném mély sajnálatomat kifejezni a zsidóknak, hogy megint egy csomó emberrel sikerült megutáltatniuk magukat. Még akkor is, ha végül - helyesen - nem mentek a Hősök terére, csak a szélére. (Én nem utálom őket, alapvetően gyűlölni sem szeretek senkit, főleg, hogy volt egy dédnagyanyám, aki még izraelita vallású, szegény sorsú asszony volt. Aztán elvesztette két fiát, és velük együtt a hitét is. Viszont én inkább misére járok, és ha okom van rá, kritizálom őket. Mert ok bőven van rá sajnos.)
A fáklyás fényünnep mellett a Magyar Gárda is demonstrált, a Rákosi által leromboltatott Regnum Marianum templom helyénél. (Itt a mozgalomról beszélek, amit addig nem oszlatnak fel, amíg nem követnek el bűncselekményt.) Náluk nem voltam, viszont vittem egy rózsaszín szalagos - utálom amúgy a rózsaszínt - szaloncukrot a bombagyáros karácsonyfára, mert én a Karácsonyt ünneplem, és honorálni kívántam ennyivel ezt a jó ötletet. (Budaházyval ellentétben Tomcaték legalább jó ötletekre is képesek. Budaházy egyébként ide is kijött, szerencsére csak nézelődni.) Meg kíváncsi is voltam, hogy vajon belekötnek-e a rendőrök, hogy nincs területfoglalási engedélyük a flashmob résztvevőinek a fenyőfára. Tudtommal nem kötöttek bele, nem is nagyon mentek el a Vörösmarty tér felől jövő földalatti kijáratánál lévő fához. Inkább Tomcaték mentek videózni, ahogy az egyik gyárlakó zsíroskenyérrel kínálja a hanukázni jövőket és a biztonságiakat. Nem kellett nekik, meg sem kérdezték, hogy libazsír-e vagy disznózsír. (Csomóan nem is tartják a kóser konyhát.) Aki kíváncsi a zsidók véleményére a rendezvényről, annak ajánlom ezt. A magam részéről nem volt kedvem ahhoz, hogy az 5 óra után meginduló rendőrök igazoltassanak, és rohadtul fázott a kezem is, úgyhogy a továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:

Zsíroskenyér. A rendőr láthatóan nem szereti.

Karácsonyfa lámpavasra kötözése.

A gyárlakók is kaptak fáklyát a hanukázóktól.
Látszik, hogy Molotov-koktélhoz szoktak a vén náczifasiszták.:)

Vigyázz, kész, tűz.

Arcok

Magyar zsidó

Ők vidámak.

A szemüveges a Tarka magyarra is ellátogatott.

Lángokban állt a Műcsarnok előtere.

- Kérsz te is fáklyát?
- Nem, kösz, nincs szabad kezem.

Nem a tűzbe teszi a kezét, csak cigit gyújt.

Ennyien voltak.

Árpád fejedelem Árpád-sávossal.

Szemét, gyerek és fáklya

"Fegyverletétel"

Nem, a fáklyát nem lehet elfújni.

Őt mintha a Hollán Ernő utcai "flashmob"-nál láttam volna.
Persze lehet, hogy csak rémeket látok.:)

Tel-Aviv térképes táska.

Szerintem már nem vidámak, csak a hideg miatt az arcukra fagyott a mosoly.

Még parázsló, füstölgő fáklya egy kisbusz alatt.
Gyorsan, cirkusz nélkül elvitték a rendőrök. Nem a fáklya tulajdonosát, a fáklyát.

Poroltóval is készültek, aztán majdnem ottfelejtették.

Kicsit furcsa srác. Talán Mózesnek képzelte magát a kőtáblákkal.

Sorbanállás. Mindenkinek kék karszalagot kellett hordania, ha fel akart szállni a buszra.
Nem is mondanék analógiát.:)

A látszat csal, ők a biztonságiak.

Ellentüntetők és nézelődők. Mert olyan is kell.

Farkasszemetnézés.

Fáznak, figyelnek és begyűjtéshez készülődnek.

2008. december 17., szerda

Azok a boldog '30-as évek...

Most így a bejegyzés megírás után, hogy Tóta W. megint írt valamit a témában, ami jó lett. Elolvasását javaslom: itt.

Vannak gárdáink. Van valami Nemzeti Őrseregünk is, van újra MOVE. Nem csak a Magyar Gárda az egyetlen olyan szervezet, amely szereti a bakancsokat és az egyenruhát, na meg nem szereti a cigányokat. Nem is nagyon lehet felsorolni az összeset, mert a Magyar Gárdát leszámítva nem is nagyon szerepelnek a hírekben. És őket nem is oszlatják fel, mint a Magyar Gárda egyesületet.

Ennek a legnagyobb oka nem az, hogy ők talán kevésbé rasszisták, vagy kevésbé félelmetesen masíroznak, vagy az ő kezükben annyira nem ég a fáklya. A MOVE vagy a Nemzeti Őrsereg '56-os megemlékezéseit nem igazán zavarják a cigányok beordibálással, meg káromkodással. Ennek van egy elég nyilvánvaló oka.

Ők nem köthetők a Jobbikhoz.

Azért, mielőtt valami erre tévedő botor lélek elkezdeni fasisztázni, leszögezném, hogy nem igazán szeretem a Gárdát. Határozottan nem tetszenek az egyenruhában masírozó alakok (bizonyára ez a liberálisként kötelező rendőrgyűlöletem miatt van) meg a különféle emberek, akik különféle karszalagokat hordanak meg zászlókat lengetnek. Nagyapámnak rossz emlékei vannak velük kapcsolatban, ezért én sem repesek értük.

Csak sajnos az a helyzet, hogy a Magyar Gárda feloszlatása nem annyira jogi, hanem inkább politikai megfontolásokból történt. Vagyis, mivel a bíróság független a kormánytól, inkább átfogalmazom. Az aktuális politikai felhangok hatására történt.

Hadd ízlelgessek egy kis részt a cikkből:
"Arra az érvre, hogy még "egyetlen pofon sem csattant el", a bíró azzal válaszolt: önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, csakúgy mint a külső megnyilvánulások. Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt ilyen cél, vélekedett Pataki."

A félelemkeltés mechanizmusa. Gyönyörű ez a pont. És persze, az "alkalmas lehet" a másik kedvencem. A kis krumplihámozó késem is alkalmas lehet - jó élesre fenve - egy ember torkának az átvágására. Na akkor most hány évet is kapok, mert ezt meg fogom tenni, hiszen van egy krumplihámozó késem, ami erre alkalmas LEHET?

Sajnos, én képtelen vagyok elhinni, hogy ez a döntés nem az aktuálpolitikának való csontig benyalás, és nem az országot fasisztaveszéllyel és kamuliberális (jajj, de gyakran használom ezt a szót) ökörségekkel telekiabáló egyének faszának krémes kézzel kiverése.

Ha már ilyen gyakran emlegetjük a '30-as éveket, akkor felhívnám a rendkívül okos és tájékozott értelmiség figyelmét, hogy bizony a '30-as évek volt Magyarországon az az időszak, amikor Horthy üldözte és betiltotta a szélsőjobbos mozgalmakat - igaz, a szélsőbalosokat is. Leginkább azért, mert akkor sokkal erőszakosabbak voltak, és az utcán verekedtek, meg másrészt azért is, mert nem szerette őket. Horthy egy olyan ember volt, akit nem igazán szeretünk, igaz?

Érdekes, amikor ő illegalitásba kényszerített egy széljobbos mozgalmat, az nekem valahogy sokkal megalapozottabbnak tűnik, mint ami most történt a Gárdával.

És Vonáról, a pártjáról, meg e kis szervezetéről csak annyit, hogy még véletlenül sem az irántuk érzett szimpátiám miatt írtam ezt a bejegyzést.


A képen: az ország minden problémájának forrása... bizonyára...

2008. december 10., szerda

Van pofájuk...

Elfogult vagyok, és előítéletes. Nekem egyszerűen nehezemre esik hinni a (szoci) képviselőknek. Azon tűnődtem, hogy ez nyilván az én hibám, és ők mégis következetes, megbízható emberek, csak hozzám jut el rosszul az üzenetük. Hiába na, az a fránya kommunikáció...
Mint emlékezetes, Orbánné Havasi Máriát azzal a kifogással nem szavazták meg egyedüli frakcióként a Parlamentban, hogy nem beszél angolul, meg nem tett le eleget az asztalra a szakma szempontjából. Nagyon helyes, fontos pozíciókba csak a nemzet krémjét ültessük. Ezek után úgy döntöttem, hogy megnézem hazánk szocialista krémjét, hát tessék, itt vannak a nyelvisemeretek táblázatba foglalva, most gyűjtöttem az Országgyűlés honlapjáról:
Tehát a 190 vizsgált komcsinak szocialista képviselőnek összesen 213 darab nyelvismerete van. Ergo kb. 1,21 jut mindegyiknek. A "társalgási szintű angol nyelvismeret" viszont eléggé messze áll a nyelvvizsgától. nyelvvizsgákra lebontva tehát van 91 darab, ami azt jelenti, hogy a fejenkénti fél nyelvvizsga sem jött össze nekik.
Most nézzünk 1-2 kiragadott példát:
A köztársasági elnöki tisztség után az egyik legjelentősebb közjogi méltóság: Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök. Egy darab szaros angol társalgási szintű nyelvismeret. Ám van, amire az is elég.
Vadai Ági, az ostoba elkötelezett szocialista, aki jó példát mutat: többek között övé a norvég középfokú és az egyik spanyol felsőfokú. Legalább jól eldumálhatnak a büfében spanyolul Mesterházyval, aki a másik felsőfokú boldog tulajdonosa. (Mondtam én, hogy szefárd.:D)
Szekeres elvtárs: megvan az angol közép, a magyarral még küzd.
Horn Gyuszi: bár mostanában már nem nagyon használja, de (Havas Szofihoz hasonlóan) meg van neki az orosz felső, és a szerb illetve a horvát tárgyalási szintűt is neki köszönhetjük. Még jó, hogy annak idején elég volt ehhez a kettőhöz csak a szerb-horvátot letenni. Tehát ha valakit érdekel, hogy hogy van oroszul az, hogy "elvtársak, tűz!", akkor az elfekvő VIP részlegén éreklődjön.
Gál J. Zoltán, aki egy 1991-ben letett érettségi büszke tulajdonosa, sajnos nem rendelkezik egyetlen nyelvvizsgával sem. Vagy csak elfelejtette feltűntetni. Vagy apuka karácsonyra fogja megvenni. Majd elválik.
Ezek után nyugodtan lehet küldeni nekik a mailt, hogy miért is nem ég a pofájukról a bőr. Ezek hivatkoznak nyelvtudásra? Átnézte már valaki, hogy milyen végzettségű szerencsétlen hülyék ülnek ott? Mezőgazdasági szervízüzemi technikus? Híradástechnikai üzemmérnök és "politikai munkatárs" a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Akadémiáról (1977-ből)? Ennyit ezekről. Ha kikerülnének a holdudvar védelmező burkából akkor a nagyját még a Mekibe sem vennék fel eladónak.

Végül egy idézet a Belgától: "mi választottuk őket, minket képviselnek!"

2008. december 2., kedd

Bölcsek Tanácsa


Pártunk és Kormányunk elnökének blogját olvasgatva találtam egy vicces rovatot. Pontosabban fogalmazva: olvasgattam a gyurcsány-blog kommentelőinek patkóbélig történő benyalásait dicsérő szavait. Itt egyesekben felmerült, hogy Sólyom László - a kevésbé művelteknek mondom: fidesznyik - miért nem ment el a miniszterelnökünk (dicsértessék a lába nyoma is!) által életre hívott Nemzeti csúcsra. Bezzeg csinált egy Bölcsek Tanácsát! Rohadék!
Ezek után muszáj volt elolvasnom, hogy miről is szól ez a klub. Bízom benne, hogy egyszer ide fog tévedni egy masszív baller MSZP szavazó/Gyurcsány rajongó, és el fogja olvasni rövid (tényleg az!) eszmefuttatásomat a két csoportosulás összevetéséről.
A Nemzeti csúcs: így hívták azt a találkozót, ahová Kelemen Anna kivételével hazánk összes közéleti szereplőjét meghívták, kezdve a parlamenti pártok prominenseivel, egészen az összes közjogi méltóságig. Mert hogy így, közösen lehet csak fellépni a hazánkat fenyegető "árvíz" ellen. Szép és jó, ugye? Azt azért megkérdezhetem, hogy DeutschFür Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének, Göncz Árpádnak, Mádl Ferencnek vagy az MTA elnökének mégis mi keresnivalója volt ott? Mi közük nekik egy alapvetően gazdasági kérdéshez? Mégis mivel válthatták volna meg a fejenként rendelkezésre álló kb. 5 percben a világot? Ennyit erről. De azért jól nézett ki. És csak néhány milliójába került az adófizetőknek. De milyen jól kommunikálható! (És akkor most nagyvonalúan eltekintettünk annak tárgyalásától, hogy a köztársasági elnöki tisztség milyen módon is kapcsolódik a monetáris politikához. Amúgy erre eléggé rövid a válasz.)
A Bölcsek Tanácsa: hát az biztos, hogy a sajtó nem verte akkora dobra, pedig több értelme van. A célja az, hogy az oktatás fejlesztésére és a korrupció visszaszorítására egy szakemberekből álló testület ajánlásokat fogalmazzon meg a mindenkori Kormány részére. Teccik érteni? Konkrétumok, írásban, olvasható és alapítványi pénzből. Legalább van értelme.
Tudom, hogy már idejétmúlt téma, le vagyok maradva, de ez valahogy kikívánkozott belőlem. Természetesen várom azon kommenteket, amelyek az előbbi társaság pozitívumait illetve az utóbbi negatívumait részletezik. Én nyiltott vagyok az ellenvéleményekre. 5 perc áll a rendelkezésetekre.

2008. november 24., hétfő

Oh joy! Ötpárti egyetértés!


Na ne örüljünk annyira, ugyanis ha hihetünk a Népszakadtság cikkének - márpedig miért ne hihetnénk -, akkor az öt sokat szeretett parlamenti pártunk éppen most tervezgeti pártszékházaik megvételét az MNB-től felvett 1 milliárd 865 millió forint segítségével. Persze ezzel nincs is gond, tényleg ez a legégetőbb problémánk, valamit lépni kell a világválság problémáinak leküzdése ellen, és még csak a kedvezményes hitel sem szúrja a szememet, de azért az mégiscsak pofátlanság, hogy ha a pártok nem tudják kifizetni az adósságukat, akkor azt esetleg majd az állam átvállalja helyettük.

Mindezt állítólag a 2007. évi CVI. törvény alapján, de ha csak az index cikkére hagyatkozom, akkor még a törvényt sem találom meg. Az egészet persze olyan rohadt bikkfa nyelven írták, hogy nem fogom elolvasni. Persze erős a gyanúm, hogy ha elolvasnám, akkor sem fognám fel.

2008. november 23., vasárnap

Roma Cops

MJ előző bejegyzéséből megfogott egy gondolat. Nevezetesen az 50 fős rendőrségi különítmény esete.

Látom magam előtt a lakótársam által felvázolt képet: a többi ország is átveszi ezt a remek példát. Látom, ahogy New York utcáin a DAAA (Department of Afro-American Affairs) egy nyomozója a hot-dogos bódé mellett a kávéját szürcsölgetve biccent a mexiói ügyekkel foglalkozó jól fésült járőrnek, miközben az ázsiaak elleni bűnügyeket felügyelő FBI különítmény békésen eszi a szusit egy japán étterem teraszán. De nem állhatunk meg itt, kedves polgártársak, ha már van külön nyomozóegység, akkor legyen külön törvény is a kisebbségiekre vonatkozóan.

Hiszen, ne felejtsük, a törvényeknél számításba kell vennük, hogy a romák egy hátrányos helyzetű csoport, nem akarjuk a magyar lakosság elnyomása miatt rájuk kényszerített törvényszegések drákói szankcionálásával még súlyosbítani a helyzetüket. Az is nagyon fontos, hogy a magyarok toleranciáját ki tudjuk terjeszteni, ezért a cigányok elleni bűncselekményeket kétszeresen kell megtorolni! Egyenlőséget kell hozni ebbe a borzalmas, fajgyűlölő társadalomba!

Ne felejtsük el kedves elv... izé polgártársak: A pozitív diszkrimináció nem diszkrimináció!

2008. november 15., szombat

Göncz Árpád: a liberális ember

Nézegettem unalmamban a netet, és ötlethiánytól szenvedve megnyitottam az SZDSZ honlapját, mert emlékeztem rá, hogy annak idején sok vidám percem származott a fórumuk olvasgatásából. Most sajnos nem jutottam el odáig, hamarabb kapott el a sírva röhögés. Íme a hír:
"Fényes bulin adtuk át Göncz Árpádnak a díjat, amit húsz évenként adományoz az SZDSZ születésnapja alkalmából. "A Szabad Demokraták Szövetsége, megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából a húsz éveként adományozásra kerülő A LIBERÁLIS EMBER díjat adományozza Göncz Árpád úrnak.


Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivőjeként, Országos Tanácsa tagjaként, s nemkülönben a Magyar Köztáraság elnökeként, magánemberként és közéleti férfiúként, műszaki szakemberként és műfordítóként egész életével testesíti meg és képviseli a szabadság és a szolidaritás értékeit.

Budapest, 2008. november 15.

Az SZDSZ tagjai és támogatói nevében,

akik büszkék barátságára

Fodor Gábor

az SZDSZ elnöke"

Milyen szép, régmúltba nyúló tradíció, nem? Ki akar fogadni a 2028-as befutóra?


2008. november 3., hétfő

Szakad a széljobb?


Hogy erősítsük egy kicsikét a blogunk vitafórum jellegét, szeretném górcső alá venni a mai érdekes bombagyár bejegyzéseket. Blogin marslakó-zsidó párhuzamát és Dragon64 kétes értelmű eszmefuttatását engedelmetekkel kihagynám - annak ellenére, hogy tegnap mi is megnéztük a Világok harcát -, és alapvetően Főnix illetve Tomcat írásairól szólnék.
Főnix cikke az (nácikat) olvasni nem szeretők kedvéért összefoglalva arról szólt, hogy nem szabad szlovák zászlót égetni, mert nem minden tót gonosz, csak a rendőreik és a vezetőik. Ez volt számomra az első meglepetés, teljesen más reakciót vártam ettől a mérsékeltnek nehezen mondható bloggertől. Öröm az ürömben persze, hogy nem humanista, hanem sajnos sokkal inkább hungarista indíttatásból gondolkodik így a szerző, mondván, hogy össze kell fognunk a világot fenyegető zsidó-cigány ármány (partizánok kedvéért: az ármány nem az örmény tájszólással kiejtve, bármennyire is erre enged következtetni a szövegkörnyezet) ellen, hogy megteremtsük/konzerváljuk a "fehér Európát", bla-bla-bla...
De legyünk nagyvonalúak vele szemben, és fogjuk fel ezt a kijelentést úgy, mint egy keresztényi megnyilvánulást, és ne keressünk a kákán is csomót, annak ellenére, hogy bizony nem lenne nehéz találni is!

A másik, sokkal érdekesebb bejegyzés Tomcat billentyűzetéből származik, aki Toroczkai Lászlónak, a HVIM tiszteletbeli elnökének, a Magyar Sziget és Hunnia megalapítójának, a Magyar Jelen főszerkesztőjének, Wittner Máriát halálra ítélő vérbíró dédunokájának szólt. (Ezek az infók nincsenek benne TC bejegyzésében, csak én örvendeztetlek meg benneteket vele. Remélem a partizánok jegyzeteltek, ha már nem tudják használni a wikipédiát.) A bejegyzés stílusát most nem elemezném, és mondandóját is csak pár mondatban foglalnám össze. Az említett bejegyzés alapvetően egy eléggé kemény hangvételű odamondás Hunnia jóképességű kukagyilkosainak, amelyben módszereik (?) és stratégiájuk (?) kerül pellengérre. Más szóval a szemünk láttára kezd szétszakadni a szélső radikális jobboldal a gondolkodni képtelenekre illetve a... hmmm... a másik, mérsékeltebb, frappánsabb táborra. Lehet, hogy Tomcat bebörtönzése illetve szabadulása óta tartó ámokfutása és nehezen vállalhatósága kezd a végéhez érni, és vissza fog térni a klasszikus "belvárosi cselekvő blogger" "nemzeti-liberális" alakja, akinek a számítógépes játékain egy generáció nőtt fel? Lehet, hogy nem zsidózásról fog szólni minden második blogbejegyzés a bombagyáron?
Én nagyon bízom benne, de ez szerintem még messze a jövő zenéje.
Szerintetek?

2008. október 7., kedd

Tarka Magyar vol. 2

Muszáj idézettel kezdenem:

"Többtucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik az erőszak és a kirekesztés ellen Budapesten. A szervezők százezres tömeget várnak 2008. október 4.-re az Erőszakmentesség Világnapjához kapcsolódóan meghirdetett békés vonulásukra, az Andrássy útra és a Hősök terére.

Békés törvénytisztelő állampolgárként meggyőződésünk, hogy tenni kell a kisebbségeket érő atrocitások és a kirekesztés ellen, ahogy az elharapódzó erőszak minden más formája ellen is. Sajnos úgy látjuk, hogy akiknek az lenne a dolguk, hogy megfelelő jog és közbiztonságot teremtsenek országunkban, nem tudnak a rendelkezésükre álló demokratikus eszközökkel hatékonyan élni. Ezért a civilek összefogtak, és egy tömegdemonstrációval adnak hangot elvárásaiknak. Ám egy ilyen megmozdulás csak akkor hiteles, ha nem a politikai haszonszerzés vezérli, és csökkenteni igyekszik, nem pedig elmélyíteni az országot sújtó megosztottságot. Bár örülünk, ha az erőszak ellen bárki felemeli a hangját, a Tarka Magyar demonstráció szervezői nem tartják tiltakozásukhoz megfelelő eszköznek az erősen átpolitizált Chartát."

Na de mi is lett a pártfüggetlen, százezres tömeggel számoló, kirekesztést elítélő, hiteles, megosztottságot csökkenteni akaró alternatív Charta tömegdemonstrációjával?

1. Nem maradt pártfüggetlen. Hiába kérték, hogy ne menjen, Gyurcsány Ferencnek muszáj volt rátelepedni a civilekre, neki ugyanis nem elég a saját chartája, kell még másik is. Még a végén kimaradna valami jóból, így tehát szépen belerondít a levesbe, és még meg is keveri. (Egy pillanatig se higgye senki, hogy tényleg nem tudta, hogy nem kérnek belőle.) Ahol lehet, színpadiasan szívére tett kézzel, a hős antifasiszta és az árokbetemető békéltető szerepében szereti eljátszani, hogy ő mennyire az egész nemzet boldogulásáért kormányzó miniszterelnök, hovatovább, államférfi. Na és persze ilyenkor (is) államférfiúhoz méltó dolog az "utcára vinni a politikát", még akkor is, ha nem ő kezdeményezi az "utcai politizálást", és még akkor is, ha nem kérnek belőle. Apropó, föl kellett volna szólítani Gyurcsány Ferencet, hogy határolódjon el a Tarka Magyar!-tól, mert a tarka chartát Orbán Viktor is aláírta, és ezért utcára viszi a politikát. Pfujj.

2. Nem jött össze a százezres tömeg sem. A hétnek arra az egyetlen napjára beborult az ég, és szeles, hideg idő lett, az igaz, de ettől még nem marad otthon a beígért százezerből kb. kilencvenhétezer. Akik pedig elmentek, azoknak is jelentős részét alkották a július 5-iki melegfelvonulás résztvevői, ami rengeteg szivárványos zászlón és egy ismerős transzparensen is visszaköszönt. A százezres tarka magyarságból tehát lett egy jóindulattal háromezresnek mondható, közel sem az átlagmagyarságot tömörítő tarka marha felvonulás. Ja, és ha már pártfüggetlen, civil szférához köthető tömegdemonstrációról van szó, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete már az őszödi beszéd kiszivárogtatása előtt egy nappal, majd 2007. szeptember 8-án is többtízezres demonstrációt és élőláncot szervezett a pedagógusok, az orvosok és gyógyszerészek különböző szervezeteivel együtt a családok és a gyermekek védelme érdekében.

3. A kirekesztés elítélését sem sikerült teljes mértékben elhitetniük velem, ugyanis a felvonulás kezdete előtt, az Erzsébet téren, majd a Hősök terén, a műsor vége felé sem engedték csatlakozni azon keveseket, akik Árpád-sávos zászlóval szerették volna képviselni a magyarság nemzeti érzelmű részét. És itt most teljesen békés és kulturált emberekről beszélek, akik nem provokálni mentek oda, mégis ötpercenként igazoltatták őket a rendőrök. Az egyáltalán nem kirekesztő, fél belvárost lezáró kordonnal védett tömegbe viszont simán besétálhattam volna úgy, hogy olyan fegyvert hozok magammal, amilyet akarok. (Már ha lenne a birtokomban egyáltalán.) A 18 körüli rendező srácok, akik a kordon kapujánál voltak, biztos, hogy alkalmatlanok lettek volna arra, hogy bármifajta veszélyhelyzetet megszüntessenek, de láthatóan csak azért vállalták el a feladatot, hogy szórólapozzanak. A menetet viszont rengeteg rendőr kísérte - láthatóan igyekeztek azokat odaávezényelni, akik fiatalok, nők, vagy barátságosabb tekintetűek -, akik mellett civil rendőrök és biztonságiak figyelték, hogy a lezárt mellékutcákból és a Pokol bugyraiból mikor jönnek elő a nácifasiszta csőcselékek, hogy megdöntsék a kormányt. El is bújtattak a Kodály körönd egyik szobra mögé két csapatszállító buszt, a Hősök terén pedig egy vízágyút. Nos, a nyilas keretlegények tojásdobáló műsora most elmaradt, pedig Gyurcsány testőrei, amikor nem lökdösték "csak úgy" a sajtósokat a Hősök terén, nem mindig figyeltek 100%-osan. Én például simán a testőrök háta mögé kerültem úgy, hogy tulajdonképpen nem is terveztem. Ezért is tudtam kb. 1,5 méterről lefényképezni Ferenc testvért és Klára asszonyt úgy, hogy nem is voltam sajtós. Ez esetben külön szerencse, hogy csak fényképezés céljából közelítettem meg a tömegben szlalomozva sétálgató pártelnöki párt, ugyanis ha semmilyen következménnyel nem törődő elmebeteg vagyok, aki Gavrilo Princip példájától vezérelve Gyurcsány életének kioltására esküdött föl, akkor nagy lett volna az esély arra, hogy másfél méternyi távolságból kárt teszek benne, még mielőtt a hátam mögül föleszmélő testőrök, az ő hátuk mögött őrködő biztonságiak és a mögöttük sétálgató vagy ácsorgó rendőrök közül valaki hatástalanít. Úgyhogy ha lenne olyan elvetemült NBH-s, aki ezt a blogot olvassa, üzenem neki, hogy nem végeztek 100%-os munkát, és legközelebb jobban kapják össze magukat.

4. Na és mi a helyzet a hitelességgel? Miután a résztvevők többsége a "csatlakozott civil szervezetekből" verbuválódott, ezért azt kell mondanom, hogy a vonulás kicsit olyan volt, mint a július 5-iki parádé, kiegészülve MSZP-közeli/MSZP-rajongó/MSZP-tag nyugdíjasokkal, akik közül páran Gyurcsány-fanatizmusukat is kiélhették, amikor elkaphatták Fletó ragyogó mosolyának üde csillogását, megérinthették a miniszterelnök ruháját, a szerencsésebbje talán még egy kihullott hajszálát is elrakhatta a vitrinbe. Vonultak még cigányok, Horváth Aladárral az élen, antifasiszták - a menet élén haladó transzparenst például egy átalam is ismert Krausz Tamás-tanítvány, az egyik, mára már feloszlott antifasiszta mozgalom vezetője fogta többek között -, Tilos Rádiósok (demonstrálva a keresztények iránti toleranciájukat), akik közül az egyik tényleg marhának érezte magát, néhány Critical Mass-os is, és láthattam egy lelkes Új Generációs gyereket is, aki engem az '56-os pólóm miatt lefasisztázott, és vérgőzös fejjel leantiszemitázott, amikor a zsidó nagyanyámról beszéltem (hiába, vigyázni kell arra, hogy milyen szavakat használunk). Akiről megtudhattam azt is, hogy liberális eszmeiségéhez hűen egy barátját nem tartja embernek azért, mert nem ment el vele vonulgatni. Egy bombagyáros videó pedig abban az élményben is részesített - hálistennek személy szerint nem voltam az esemény tanúja -, hogy láthattam Ungár Klárát egy nőszeméllyel csókolózni (1:17-nél). Akik észrevehetően képviseltették még magukat, azok az aszfaltfestő Angyalkommandó szárnyas elitharcosai, a Humanista Mozgalom tagjai és festményeket vivő, beszédtémájuk alapján SZDSZ-közeli művészek voltak.

5. A megosztottság csökkentésének terve is valószínűleg füstbe ment, pont azért, mert a valós problémák okait elfedték - lásd ne bántsanak egyetlen nemzetiségit sem, de az, hogy mi történik vidéken vagy Budapest rosszabb helyzetű kerületeiben, nem lényeges -, és ehelyett egy nagy, meleg békeöntettel locsolták le azt a szarkupacot, amit a politikai elit szorgalmasan összelapátolt nekünk. Ráadásul egyetlen Árpád-sávos zászlós embert sem engedtek maguk közé, ergo ők maguk is megosztották a társadalom még összetartozni akaró rétegeit, és ők maguk is kirekesztettek úgy, hogy kirekesztésellenesnek mondták magukat.

6. A Gyurcsánytól független, alternatív, a magyarság mindenfajta rétegét tömöríteni szándékozó charta megszervezése sem sikerült, egyrészt az 1. pont miatt, másrészt azért, mert erősen baloldali kötődésű szervezetek és emberek csatlakoztak a chartához, így megint kb. az a réteg képviseltette magát, amelyik balos értelmiségi színezetet adott a Gyurcsány-chartának.

Szempihentetőnek itt van egy kis képes beszámoló:


Al Capone reinkarnációja is csatlakozott a béke jegyében

A szakadék szélén, vagy csak a Gödörben?

Meleg helyzet, narancsos forradalom?

Kutya, Árpád-sávos szalag, Tilos Rádió


Tilos Rádiós marha

Fényképezkedés

Résztvevők

Angyalkommandósok

Erőszakos nyugdíjasok, erőszak(os) szervezettel

Arcok

Hentes

Kirekesztés

Tarkák

Vonulnak

Július 5-iki transzparens

Élenjárók

Terror

Error

Elbújtak a tábla mögé

A buszok is elbújtak

Játék: találd meg a három rendőrt a képen!

Átlagmagyarok

A "százezres" tömeg

Zikkálj! (Na jó, nem is.)

Patriotizmus ballib módra

Hát nem bájosak?

"Szilaj dobcsoport"

Gondáék

Igazoltatás

"Az elnyomó hatalom kiérdemelte bukását. '48-'56-2006"