A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fidesz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fidesz. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 21., szombat

Március 21.

Muszáj idebiggyesztenem az én véleményemet is, mert több dologban is különbözik Starkétól. Először is, én tuti nem kérnék még egy olyan sokkterápiából, mint amilyen a Bokros-csomag volt, mert gyakorlatilag nem élnénk túl. Ennek a fazonnak, aki még a saját MSZP-tagságát is letagadja, egyszerűen nulla a szociális érzéke, 2009-ben pedig már pótvámokat sem lehet kivetni. Simor Andrásnak is az a baja, hogy nagyszerűen meg tudja határozni, hogy mire hány milliárd forint kellene, hogy közgazdaságilag csúcsszuper legyen az ország, az viszont már nem az ő gondja, hogy kiknek a bőrét kéne ehhez hetedszerre is lenyúzni.

Másodszor pedig vannak még további lehetőségek, árnyalatok is. Gyurcsány szilárdan megtartja a pártelnökséget, és ha valóban sikerül maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt beadnia, akkor pártelnökként ő határozza meg többek között, hogy ki legyen az utód, akit majd irányíthat, további országos népszerűségvesztés nélkül. Kifogja a szelet a 2006 ősze óta a "Gyurcsány a hibás, Gyurcsány monnyon le!" jelszavakból élő Fidesz vitorlájából, és 2010-ben akár még vissza is jöhet. Vagy ha nem ő, akkor majd az ő jelöltje. A választók többségének úgyis rövidtávú a memóriája.
Az is lehetséges alternatíva, hogy a Fidesz és a hozzájuk már csatlakozott "herényi párt" előbb indítványozza a Parlament önfeloszlatását, és többséget szerezve meg is szavazzák. Kérdés, hogy hogyan lavírozik majd az SZDSZ: a biztos bukás elől úgy menekül, hogy újabb koalíciót köt az MSZP-vel, vagy egy előrehozott választásos kampányra nyergel át, mondván, amit nem tudunk meggátolni, annak álljunk az élére? Akár az EP-választásokkal egy időben előrehozott országgyűlési választásokat is tarthatunk. Izgalmas két hét elé nézünk, az biztos, de csodát ne várjon senki. Azért a pezsgő már behűtve figyel a hűtőben, manapság minden alkalmat meg kell ragadni egy kis ünneplésre.;-)

2009. február 2., hétfő

Kötélhúzás némi szlovák hátszéllel

Őszintén, gyanús kis banda a Fidesz. Orbán egy ritka kétszínű arc, aki hangosan ordítva kiáll a megszorítások ellen, és közben a Kéri-beszédből tudjuk, hogy ő is megszorításokat tervez. Ráadásul ott van Kövér, Kósa, és egyéb arcok, akiktől a hideg kirázza az embert. Viszont egy valamibe mindenképpen jobbak a jelenlegi árnyékkormánynál: ha külpolitikáról van szó, akkor legalább vannak tökeik. Gyurcsány heréi legalábbis annyira összehúzódhatnak, ha a szlovákokról van szó, mint a szibériai favágóé pucéran, -48 fokban.

Botrányos, bűnös, és megengedhetetlen dolog történt a magyar-szlovák bizottsági ülésen. Balog Zoltán (Fidesz) megpróbálta levetíteni a dunaszerdahelyi attakról készült felvételeket. A szlovák felháborodás óriási. A szlovák képviselők be se mentek a terembe, hanem elhagyták a helyszínt, az MSZP-sek pedig megvetően kivonultak a teremből. A felháborodás óriási, mivel ez nem volt benne a közösen egyeztetett tervben. Szili Katalin tajtékzik, az MSZP meg arról pampog - figyeljük - hogy ezzel a lépéssel a Fidesz bebizonyította a kormányzásra való alkalmatlanságát.

Most a világért se a Fideszt akarom védeni, de ez azért eléggé egy bagoly mondja szituáció. Ha a kormányzásra való alkalmatlanságról van szó, akkor a jelenlegi kormányról nem csak egy könyvet lehetne írni, hanem egy egész trilógiát. Csupán egyetlen jogos pontja van az MSZP-s vádaknak, az, hogy ezzel a Fidesz a saját belpolitikai céljai miatt veszélyeztette a szlovákiai magyarok érdekeit.

Ez igaz, de azért én mellette megkérdezném, hogy a csendes, udvariaskodó hallgatást, amit a dunaszerdahelyi események előtt tanúsított a kormány, mennyiben nevezné az MSZP a szlovákiai magyar kisebbség helyzetén való javításnak?

És őszintén, miféle jól öltözött indoka van a szlovák delegációnak arra, hogy nem volt hajlandó megtekinteni a fimet? Bizonyára szívesebben néznék a szlovák rendőrség nem létező felvételeit, amin állítólag a magyarok kezdik el ütni a rendőröket.

Ezúttal a Fidesszel vagyok kénytelen egyetérteni, bezony, ha olyan emberekkel tárgyalunk, akik egy rakás szarként kezelnek minket, akkor nem árt a sarkunkra állni. És igen, valaki végre tükröt kéne hogy tartson Szlovákia felé, hogy azok végre lássák; amit csinálnak, az kívülről nagyon nem néz ki jól.

2008. december 30., kedd

Azok a boldog, szép napok...

Én is elkeztem visszanézni a régi partizános beszélgetéseket, a hőskorból, amikor még minden félmondatunkra 3 oldal kommunista propaganda érkezett FIB tollából, vagy éppen Amilcar és Pig bölcsességeire bólogathattunk okosan. És megtaláltam ezt:

24." tényleges fasisztaveszély nincs Magyarországon, csak egy-két ezer idióta, "- Jelölj ki A és B pontot, menj végig, és számold a skinheadeket. Jelölj ki A és B pontot az időben és számold meg közben, hogy a FIDESZ hányszor határolódik el a radikálsi jobboldaltól.

Amilcar evangéliuma (5.24)

Ó, igen, a Mosoda! Amivel megtaláltam a Partizánt, és nem gondoltam, hogy ezzel egy új hobbival fogok összefutni. És íme, a magyar nyelv legszebb igéje: "elhatárolódni".

Mert mit jelent manapság az elhatárolódás a magyar politikában. Azt jelenti, hogy: "Bazmeg, ha nem anyázol rá nyilvánosan azokra, akik nekünk (segítek: MSZP-SZDSZ) nem tetszenek, akkor velük vagy te pöcs!"

Vagyis, aki nincs velünk, az ellenünk van. Nagyon okos, bölcs, és előrelátó magatartás. Ez természetes, hisz az elnökünk is ilyen: okos, bölcs, és előrelátó.

Tehát, mostantól a Fideszt és a Magyar Gárdát tessék egy és ugyanaz szervezetként értékelni, mert aki nem így tesz, az fasiszta.

Teccikérteni?

Mellesleg Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek. Amennyiben a 2009-es év nem lesz boldog vagy új, akkor az esetben vegyétek úgy, hogy már most elhatárolódtam tőle.

2008. november 24., hétfő

Oh joy! Ötpárti egyetértés!


Na ne örüljünk annyira, ugyanis ha hihetünk a Népszakadtság cikkének - márpedig miért ne hihetnénk -, akkor az öt sokat szeretett parlamenti pártunk éppen most tervezgeti pártszékházaik megvételét az MNB-től felvett 1 milliárd 865 millió forint segítségével. Persze ezzel nincs is gond, tényleg ez a legégetőbb problémánk, valamit lépni kell a világválság problémáinak leküzdése ellen, és még csak a kedvezményes hitel sem szúrja a szememet, de azért az mégiscsak pofátlanság, hogy ha a pártok nem tudják kifizetni az adósságukat, akkor azt esetleg majd az állam átvállalja helyettük.

Mindezt állítólag a 2007. évi CVI. törvény alapján, de ha csak az index cikkére hagyatkozom, akkor még a törvényt sem találom meg. Az egészet persze olyan rohadt bikkfa nyelven írták, hogy nem fogom elolvasni. Persze erős a gyanúm, hogy ha elolvasnám, akkor sem fognám fel.

2008. október 29., szerda

Politikai tökéletlenség, avagy éljen a médiarendőrség!


Forrás: Index

Éljen, éljen, lehet, hogy megalakul gondaltrend... izé a médiarendőrség! Boldogság és öröm lesz itt, meg polkorrekt tájékoztatás!

Íme, egy idézet a cikkből:

"A paragrafus hatásköröket biztosító bekezdései egyébként szinte szóról szóra megegyeznek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996-os törvény 2005-ös módosításával, amely ilyen hatósági jogköröket ad a Gazdasági Versenyhivatalnak. Csakhogy amíg a GVH a piaci versenyt szabályozza, és például a nehezen kezelhető kartellezést igyekszik nyomozati eszközökkel felderíteni, a felállítandó NMH akár tartalomszabályozási kérdésekben is alkalmazhat ilyen módszereket. Vagyis cenzorként léphet fel, és ehhez akár a rendőrség segítségét is kérheti. Ráadásul eközben a testület hat tagját az országgyűlés választaná kétharmados többséggel, ami ugyebár nálunk azt jelenti, hogy a pártok majd rábólintanak egymás jelöltjeire, így végül a politika felügyelheti majd a médiát."

2008. október 1., szerda

Visszatérés a Robin Hood adóra


Jó ez a belinkelt Vastagbőr-blog, mert most ihletet adott. A blogíró Gyurcsány egy bejegyzését elemezte legutoljára, amely a 'lógni fogtok' bekiabálással kapcsolatos. A cikk végigolvasása után hirtelen megkísértett a Sötét Oldal, és elkezdtem Gyurcsány blogot olvasni.

Hát azonnal kiverte a szemem a Robin Hood adóval kapcsolatos megnyilvánulása. Vagyis:

"A távfűtés ára nem szabadpiaci ár. Nem úgy megy az, hogy a hasára üt valaki, és azt mondja: akkor felemelem az árat."

Na ezt kérem valaki magyarázza meg nekem! Először is; Gyurcsány Ferenc tényleg úgy képzeli el, hogy az áremeléseket akárki is hasraütésszerűen követi el? Ki beszélt itt hasraütésről? Arról volt szó, hogy a profitcsökkenés miatt az cég bizony árat fog emelni. A profitkiesés márpedig minden, csak éppen olyan dolog nem, amit a cégek szeretnek elnézni.

Hasraütés, mi?

Elég idegesítő, hogy a programjának ezt az aggasztó hátulütőjét igyekszik teljesen jelentéktelennek mutatni. Végülis tényleg, milyen logikátlan lenne, ha egy cég a plusz adóját az áremeléssel próbálná pótolni. Bizonyára ilyen soha nem történik, csupán az emberevő ellenzék próbálja elhitetni a lakossággal, hogy a cégek ilyenkor árat emelnek.

Na, nézzük szépen tovább!

"Vita ugye azon is van a parlamentben, hogy helyes-e a szociális alapú megközelítés. A Fidesz azt mondja, hogy nem, ők inkább áfát csökkentenének. Az áfa-csökkentés viszont annak adna a legtöbbet, aki a legtöbbet fogyasztja. Ez szociálisan semmiképpen nem igazságos! Ezért tartom helyesnek a mi álláspontunkat, amely szerint elsősorban annak kell adni, aki rászorul, nem pedig annak, aki a legtöbbet fogyasztja."

Aha. És az nem jut a drága miniszterelnök úr eszébe, hogy talán az, akinek magas a rezsije, mert sokat fogyaszt, az bizony rászorul? Ha egy házaspár három gyerekkel él egy egyéni fűtésű házban, akkor ott bizony van rezsi, már ha nem akarják, hogy télen valamelyik szobában halálra találjon fagyni az alvó kisded. Meg szerintem a távfűtésesek se mennének kukát borogatni, hogyha csökkenne az a fránya ÁFA. Abban viszont igaza van, hogy a keveset fogyasztók esetében ez nem igazságos, mivel ők nem szorulnak rá, mégis részesülnek kedvezményben. Kevés kedvezményben ugyan, de részesülnek. De azért ez még így is jobb, mintha a fűtést fizető teljes lakosságnak kéne összedobnia a távfűtésesek kedvezményét, mert ha áremelés lesz, akkor bezony az lesz. Emlékeztető: itt.

"Az tehát a helyzet, hogy az ellenzék hirtelen elkezdte védeni ezeknek a vállalatoknak az érdekét. Őszintén szólva, meg áll az ember esze!"

És igen! Erre vártunk! A GONOSZ ELLENZÉK! Biztos kizárólag a vállalkozások érdekeit védi! Gonosz Kapitalista, fujj! Ferencünknek eszébe se jut, hogy akár az ellenzék is elvégezhette a fenti matekot, és rájött, hogy Robin Hood úgy sarcolja meg a gazdagokat, hogy a gazdagok utána visszavehessék azoktól, akiket ez a szimpatikus akcióhős nem véd meg.

2008. szeptember 29., hétfő

Árnyékpolip

Elég sokat lehet mostanában hallani a lehallgatási bortányról, írni is terveztem valamit, de találtam az Index vélemény rovatában egy olyan cuccot, amit szerintem megragadja a dolog lényegét. Egy rövid idézet belőle:

"...A kérdésre persze igen a válasz, magán-titkosszolgálatot működtetni ronda és félelmetes dolog. Csakúgy, mint titkosszolgálati miniszterként a szolgálatokat démoninak képzelt politikai ellenfelünk lejáratására használni és bármiféle hiteles bizonyíték felmutatása nélkül ijesztő vádakkal előállni. Szilvásy Györgynek akkor sem hinnénk el, hogy jön a Godzilla, ha ott futna mögötte egy 50-100 méter magas, 20000-60000 tonna tömegű japán filmszörnyeteg."

A teljes cikk itt: http://index.hu/velemeny/eheti/ehetiszilysz/