Bölcsek Tanácsa

Pártunk és Kormányunk elnökének blogját olvasgatva találtam egy vicces rovatot. Pontosabban fogalmazva: olvasgattam a gyurcsány-blog kommentelőinek patkóbélig történő benyalásait dicsérő szavait. Itt egyesekben felmerült, hogy Sólyom László - a kevésbé művelteknek mondom: fidesznyik - miért nem ment el a miniszterelnökünk (dicsértessék a lába nyoma is!) által életre hívott Nemzeti csúcsra. Bezzeg csinált egy Bölcsek Tanácsát! Rohadék!
Ezek után muszáj volt elolvasnom, hogy miről is szól ez a klub. Bízom benne, hogy egyszer ide fog tévedni egy masszív baller MSZP szavazó/Gyurcsány rajongó, és el fogja olvasni rövid (tényleg az!) eszmefuttatásomat a két csoportosulás összevetéséről.
A Nemzeti csúcs: így hívták azt a találkozót, ahová Kelemen Anna kivételével hazánk összes közéleti szereplőjét meghívták, kezdve a parlamenti pártok prominenseivel, egészen az összes közjogi méltóságig. Mert hogy így, közösen lehet csak fellépni a hazánkat fenyegető "árvíz" ellen. Szép és jó, ugye? Azt azért megkérdezhetem, hogy DeutschFür Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének, Göncz Árpádnak, Mádl Ferencnek vagy az MTA elnökének mégis mi keresnivalója volt ott? Mi közük nekik egy alapvetően gazdasági kérdéshez? Mégis mivel válthatták volna meg a fejenként rendelkezésre álló kb. 5 percben a világot? Ennyit erről. De azért jól nézett ki. És csak néhány milliójába került az adófizetőknek. De milyen jól kommunikálható! (És akkor most nagyvonalúan eltekintettünk annak tárgyalásától, hogy a köztársasági elnöki tisztség milyen módon is kapcsolódik a monetáris politikához. Amúgy erre eléggé rövid a válasz.)
A Bölcsek Tanácsa: hát az biztos, hogy a sajtó nem verte akkora dobra, pedig több értelme van. A célja az, hogy az oktatás fejlesztésére és a korrupció visszaszorítására egy szakemberekből álló testület ajánlásokat fogalmazzon meg a mindenkori Kormány részére. Teccik érteni? Konkrétumok, írásban, olvasható és alapítványi pénzből. Legalább van értelme.
Tudom, hogy már idejétmúlt téma, le vagyok maradva, de ez valahogy kikívánkozott belőlem. Természetesen várom azon kommenteket, amelyek az előbbi társaság pozitívumait illetve az utóbbi negatívumait részletezik. Én nyiltott vagyok az ellenvéleményekre. 5 perc áll a rendelkezésetekre.

Oh joy! Ötpárti egyetértés!

Na ne örüljünk annyira, ugyanis ha hihetünk a Népszakadtság cikkének - márpedig miért ne hihetnénk -, akkor az öt sokat szeretett parlamenti pártunk éppen most tervezgeti pártszékházaik megvételét az MNB-től felvett 1 milliárd 865 millió forint segítségével. Persze ezzel nincs is gond, tényleg ez a legégetőbb problémánk, valamit lépni kell a világválság problémáinak leküzdése ellen, és még csak a kedvezményes hitel sem szúrja a szememet, de azért az mégiscsak pofátlanság, hogy ha a pártok nem tudják kifizetni az adósságukat, akkor azt esetleg majd az állam átvállalja helyettük.

Mindezt állítólag a 2007. évi CVI. törvény alapján, de ha csak az index cikkére hagyatkozom, akkor még a törvényt sem találom meg. Az egészet persze olyan rohadt bikkfa nyelven írták, hogy nem fogom elolvasni. Persze erős a gyanúm, hogy ha elolvasnám, akkor sem fognám fel.

Egy rosszul sikerült beszarás története

Sokszor esett sző már az őszödi beszédről. Hadd mondjak valamit erről a dologról - megint. Gyurcsánynak ez a beszéd egy olyan baleset volt, mint ami velem esett meg egy kellemes nyári napon. Éppen a Penny Market felé sétáltam, amikor hirtelen megmozdult a gyomrom. Előtte pár nappal ugyanis a haveroméknál voltam bulin, és úgy telezabáltam magam paprikásból, hogy napokig rosszul voltam, és kissé ment a hasam. Szóval, mikor megmozdult a gyomrom, suttyomban eleresztettem egy galambot. Legalábbis annak indult, helyette befostam. Na, nagyjából ugyanez történt Gyurcsánnyal is akkor. Puffadtra zabálta magát a választási győzelemmel, és abban a bizonyos villában az elv izé párttársai között szellenteni próbált egyet. Csak próbált, de helyette mindent izomból összefosott.

Csak kettőnk közül nekem volt annyi eszem, hogy nem mentem be a boltba, hanem hazasunnyogtam alsógatyát cserélni. Ferencünk viszont ezután úgy csinált, mintha én, szaros nadrágban besétáltam volna, a zöldséges pulton hagytam volna az alsógatyát, majd az egész bolt szeme láttára töröltem volna ki a blokkal.

Nagyjából így jellemezhető Gyurcsány Ferenc pályafutása 2006 óta. Eredményt gyakorlatilag nem ért el, de minden gyanús kupac kis szart igyekszik sikernek beállítani. Lassan már ott tartunk, hogy minden csatornán tart egy büszkélkedő felszólalást, akárhányszor csökken a benzin ára.

Itt megtudhatjuk, hogy a gigahitelt is neki köszönhetjük. Neki, a gazdasági miniszternek, és a pénzügyminiszternek. Mert annyira jók, hogy arra már a IMF is felfigyelt. Látom magam előtt, ahogy az IMF elnöke csillogó szemekkel figyeli a jelentést, ami a kormányunk két éves munkáját tartalmazza, és azt gondolja: "Ez igen, ezek nagyon jók, adok én nekik olyan hitelt, hogy még jobbak lesznek".

Tessék. Itt tartunk. Ennyire hülyének néz már minket.

De most komolyan, elhiszi valaki Gyurcsány Ferenc fenti állítását a Societas lelkes aktivistáin kívül? Nem hiszem. Szerintem maga a Reformer se hitte el, amit mondott. Csodálkozom, hogy nem röhögte el magát. Én azt tenném a helyébe.

Pedig ez egy rossz vicc, egy nagyon rossz vicc.

Csak egy kis pánik, vagy itt a világvége?

Csöppet sem értek a közgazdaságtanhoz, ezt előre leszögezem, elvégre a társadalom nyakán kolonc, láblógató kis bölcsész vagyok, aki van olyan hülye, és még ilyen viszonyok között is történelemtanár szeretne lenni. Akkor sem értek hozzá, ha a tudományt művelők java része szerint is egyre kevésbé egzakt, és egyre nagyobb hangsúly helyeződik az emberi lélektan és kommunikáció vizsgálatára, hiszen a piacot is emberek működtetik, akik sokszor irracionálisan cselekszenek, vagy önbeteljesítő jóslatokat képesek kinyilatkoztatni, esetleg rosszul kommunikálnak, mint az alább ki is derül. Most mégis az egyik legdivatosabb és egyben legvitatottabb témáról, a hitelválságról fogok írni. Na persze nem a saját agyszüleményeimmel fárasztom a kószán idevetődő olvasókat, hanem Bod Péter Ákos, Csaba László és Palócz Éva vitaestjéről lesz szó Pellényi Gábor moderálásával, amely csütörtök este hangzott el a Fasori Evangélikus Gimnáziumban megtartott Deák Ferenc közéleti klub keretei között. (Innen már sejthető, hogy egyrészt nem kívánok az objektivitás álcája mögé bújni - szerintem úgysem létezik emberi objektivitás, csak törekedni lehet rá -, másrészt eddig nem volt alkalmam kormányközeli vitaestet is meglátogatni ugyanebben a témában, így arról nem tudok beszámolni.)

Gyurcsány Ferenc szerda esti interjújától kezdve hallhatjuk, hogy Magyarország igazából milyen jó helyzetben van, és hogy nem is olyan sok az a hitel, amit lehívhatunk. Meg különben is, hős államférfi miniszterelnökünk kormánya olyan jól teljesít, annyira szavahihető és olyan megbízható, hogy emiatt kaphatunk akkora kölcsönt, amekkora az óriási válságból kiránthat minket.

De egyáltalán hogyan is jutottunk idáig, beszélhetünk-e '29-et idéző világválságról vagy depresszióról, netalán megbukott-e a neoliberalizmus vagy az angolszász kapitalizmus? Mert ugye sokan szeretik ezeket a gyorsan divatossá váló kijelentéseket hangoztatni, főleg a hozzám hasonló érdeklődésű, mindenbe belekontárkodni igyekvő értelmiségiek.

Mivel a közgazdaságtan egyre csökkenő egzaktsága ellenére még mindig száraz számadatokra kell, hogy támaszkodjon, idéznem kell Csaba László professzort, aki a következő adatokat sorolta fel annak alátámasztására, hogy mégsincs depresszió. Az Európai Unión belüli bruttó hazai össztermék 2006-ban 2,8, 2007-ben 2,6, 2008 első három negyedévében 2,5, 2,3, majd 1,6 volt, és nagyon nagyot kellene zuhannia a negyedik negyedévben ahhoz, hogy 10%-nál nagyobb legyen a csökkenés, azaz depresszió legyen. Hasonló időszakokban az USA GDP-je a következőképpen alakult: 2,8 2006-ban, 2,0 2007-ben, 2,5, 2,1 és 1,8 2008 első három negyedévében, a mostani előrejelzések szerint pedig márciusra újra növekedés lesz. Tehát akkor nem is olyan nagy a baj, mint azt hangoztatják, és túlzás lenne az egész? Nem az elhatalmasodó hitelválság tünete a megugró infláció, hiszen Jimmy Carter amerikai elnök idején is 14%-ig szökött a fogyasztói árak növekedése, míg ma 2 év alatt az EU-ban 2,2-ről 4,42%-ra, az USÁ-ban 3,2-ről 5,4%-ra ugrott az árnövekedés? Vagy íme, itt érhető tetten az emberi intellektus és az eddig pszichológiai fogalomként ismert Pygmalion-hatás, hogy addig sulykoljuk, hogy óriási bajban vagyunk, amíg elhisszük, és tényleg hatalmas pácba kerülünk? Vajon tényleg szükség volt a 700 milliárd dolláros (hatalmas pénz!) amerikai állami segítségre, vagy hulljon a férgese Adam Smith alapján?

Palócz Éva szerint az biztos, hogy a bankszektor kritikája elhatalmasodott, ami - teszem hozzá én - nagyjából ki is merül a New York-i bankárok unos-untalan való szidásában, akik a szerencsétlen adófizetők lehúzásából gazdagodtak meg, és az ő pénzükből is menekíti meg őket az állam. De vajon miért kéne megmenteni az eddig olyan jól élő bankárokat a dolgos adózók pénzéből? Az amerikai kormány szerint azért, mert a bankok tönkremenésével az adófizetők is tönkre mehetnének. Hogy ez tényleg így lenne-e vagy így lett volna-e, már valószínűleg sosem tudjuk meg, persze utólag, marxista determinizmust használva nyilván sokan leszögezik majd, hogy ennek így kellett történnie, különben. A kutatóintézet vezérigazgatója szerint azonban inkább arról van szó, hogy magán a bankrendszeren belül léptek fel működési zavarok, ugyanis a gazdasági növekedést az olcsó hitelek és az óriási fogyasztási bumm biztosította.

Bod Péter Ákos szerint a válság első hullámához az vezetett, hogy lakásfinanszírozásra olyan ügyfeleket is elfogadtak az amerikai bankok, akiket nem lett volna szabad. Őket finoman csak a subprime kategóriába szokták sorolni, azaz olyan emberek ők, akik a príma kategória alatt vannak. (Hogy belőle induljak ki, ez hasonló, mint amikor egy olyan kövér emberre, akit a tengerparton partra vetődött bálnának néznének, azt mondják, hogy testsúlyára nézve kihívásokkal küszködik.:)) Ezek az emberek pedig átlagosan a hatvanezer dolláros lakossági hitelekből jó esetben csak húszezret tudtak visszaadni, ezért nem lett pénzük a bankoknak. A legtöbb banknak pedig nem túl jelentős a saját tőkéje, így kihelyezni sem tudja azt a pénzt, amit az ügyfelek jóvoltából forgatna. 2007 nyarán már mutatkoztak is a baljós jelek Palócz Éva szerint, de csak 2008 nyarára ért el Amerika odáig, hogy a két legnagyobb jelzáloghitel bankot meg kelljen menteni. A Lehman Brothers-t viszont már hagyták csődvédelmet kérni, ami miatt nagyobb pánikhullám tört ki, mint ami valós veszteségben lemérhető volt. Ez a pánikhullám ért el végül az American International Group-ig (AIG), a világ legnagyobb biztosítójáig, ezen keresztül pedig az európai bankokig, így Magyarországig is.

De miért nem bírta a még mindig világhatalom USA megemészteni a válságot? A Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője nem válaszolta meg a kérdést - talán tényleg csak utólag tudjuk meg? -, csupán azt szögezte le, hogy az első két krízist, az olajárrobbanást és az élelmiszerár-növekedést kisebb-nagyobb nehézségekkel még sikerült leküzdeni. Úgy tűnik, hogy a jövőre nézve biztosabb megállapításokat tud tenni, szerinte ugyanis előbb a tőzsde, aztán pedig a bank- és a reálszektor tudja majd összeszedni magát Amerikában. Érdekes az a megállapítása is, miszerint a válság egyáltalán nem a neoliberalizmus vagy az angolszász kapitalizmus csődje lenne, sokkal inkább az állami beavatkozások krízise ez. Az állam azonban várhatóan ki fog vonulni a bankszektorból, ha a válságnak vége lesz, a jelentős tartalékokkal rendelkező arab országok és Kína (a Kínai Központi Banknak egyedül 1900 milliárd dollárnyi devizatartaléka van!) viszont bent is maradnak, ilyen formában is tudatosítva a világgal, hogy a bipoláris felosztást nem az USA egyeduralma - Francis Fukuyama szerint a történelem vége -, hanem a multipoláris követi.

De miért merült fel Magyarország neve elsőként az államcsőd szélén kapálózó Izland után? Izlandon a világon a nyolcadik legmagasabb az életszínvonal, Simor András jegybankelnök szerint nincs is semmi hasonlóság köztünk és a jeges sziget lakói között, fölösleges is az államcsőd képével rémíteni az embereket. De akkor hogy kerülünk a képbe? Már október elején kiszemeltek volna minket a befektetők gyenge láncszemnek?

A CEU egyetemi tanára szerint már 2006. június-júliusában Izland, Törökország, Dél-Afrika és Argentína nem túl előkelő társaságában emlegettek minket mint rossz gazdasági állapotú államot, aminek rendbehozatalára szólított fel az EU a konvergencia program kidolgozása keretében. Ennek alapján nem igaz az - és ezt már én állítom -, hogy a piac bizalmának megrendülése az őszödi beszéd kiszivárgása utánra tehető, azaz az ország gazdasági helyzetének a megromlása egyenesen levezethető lenne a kormányellenes tüntetésekből vagy 2006. október 23-ából. 2006 nyarán ugyanis a kormány még alakulófélben volt, Őszödről meg maximum valami német turistáktól hemzsegő, homokos Balaton-part juthatott akkoriban az átlagmagyar eszébe. Az MNB és az ÁSZ felszólításai azonban már akkor érkeztek, amikor a kormány még csak az előző ciklus második felét tudta elkúrni. A kormány viszont úgy tűnik, hogy alakulása után is süket maradt a figyelmeztetésekre. Persze 2006 áprilisa óta hetente 2-3 programot is megélhetünk - soha ennyi célkitűzést nem látott az ország -, a kormány tehát hangzatos szavai alapján úgy tűnik, hogy cselekvőképessége teljében van, csak úgy halmozza a programokat és lobogtatja a statisztikákat. (Ezzel együtt meg egy fia középtávú tervet nem képesek kiizzadni magukból.)


De akkor miért nem reagált a 2006-os bizalmi válságra az állam, és miért tett mindenre magasról, ami a normák teljesítéséről szólt volna? Ezt talán a kormány tagjaitól, főleg Gyurcsány Ferenctől, Veres Jánostól és Bajnai Gordontól kellene megkérdezni. Azonban nemhogy a kérdés megkésett, a válasz is az lenne. Persze látszólagos válaszokat, mellébeszéléseket ismerünk bőven. Még a múlt héten is gyönyörűséges propagandaanyagot szórtak a nép elé, amelyben 4,5%-os gazdasági növekedést és adócsökkentést vizionáltak, már csak a dübörgő gazdaság meg a pannon puma kifejezések hiányoztak a beindultunk jelszó mellől. (Még jó, hogy nem az SZDSZ hangoztatta ezt Kovács Pistis plakátokon.) És mit hallok a napokban? Veres János kiváló miniszterünk szerint - aki családapának sem utolsó természetesen - nemhogy nem lesz növekedés, egyenesen recesszió lehet.


Ezt a hirtelen változást néhol mániás depressziónak hívják, néhol meg hazugságnak. A pénzpiac szereplői azonban bármit hisznek is, az biztos, hogy ezek után annyi hitelt sem adnak a kormánynak, ezzel együtt az országnak, hogy itt maradjanak befektetni, hiszen a mellébeszélésre, az adatok elhallgatására, a csalásra vagy a hazudozásra nem tudnak alapozni. Abszurdisztánon kívül általában mások sem.

Magyarország tehát nem kiszemelt áldozat, saját magunkat sodortuk ilyen instabil helyzetbe, miközben kifulladt a gazdaság nem is annyira dübörgő lendülete. De hogyan jutottunk idáig, és miért jött létre egyáltalán az IMF csomagja?

Október 8-án tette közzé az MNB Monetáris Tanácsa azt a közleményt, miszerint alapvetően egészséges a magyar pénzügyi rendszer, a hitelválság tornádójának pedig csak az oldalszele fog minket érinteni. IMF tehát sehol a láthatáron. Ehhez képest a kiugró devizaadósság miatt, ami jóval olcsóbb, mint a forintban való eladósodás, rengeteg követelés érkezett euróban és svájci frankban. Ezek teljesítésére meg nincs lehetőség akkor, ha a bankok nem bíznak a magyar OTP-ben, ami miatt el is kezdődött a tőkemenekülés, ez pedig a forint zuhanásához vezetett. (Külön kérdés Bod Péter Ákos szerint, hogy ebben mekkora lehetett a spekulánsok szerepe.) Ennek hatására az MNB 3 százalékponttal megemelte a jegybanki alapkamatot. Hasonló mértékű emelés utoljára 2003-ban volt, és másfél évig tartott, amíg sikerült levinni. Ennyit az oldalszellőcskéről. Persze nem meglepő Simorék érdekes reakciója, amikor maga a kormányfő "felejtette el" bejelenteni az október 18-án megtartott "országmentő" Nemzeti csúcson, hogy 10 napja tárgyal a hitelkeretről. Csak akkor tudnám, hogy a jó kommunikációs fogáson kívül mi a fenének hívta össze... Sebaj, szerda este végülis elárulta, hogy három hete tárgyal a hitelről, és ki is derült, hogy az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank kész hitelkeretet biztosítani a számunkra. Ez tehát nem segély, hanem egy viszonylag olcsó forrású hitel, amiért akkor is fizetni kell, ha nem hívjuk le, ráadásul kemény feltételei vannak. Ebből a Világbank 1 milliárd dollárt biztosít, 24 milliárd pedig a készenléti hitel, amit valószínűleg nem veszünk igénybe, a 200 milliárd dolláron csücsülő Valutaalap meg csak örülhet, hogy végre jobb ügyfele akad, mint mondjuk Zaire vagy Benin. Az Európai Központi Bank az EU-val együtt meg csóválhatja tovább a fejét, hogy mekkora uniós kudarc az országunk. Mert nemhogy a 2004-es belépésünkkel nem teljesítettük a feltételeit - volt így még pár velünk együtt csatlakozó ország -, de még 2006-ban sem tudtunk egy jó konvergencia programot megszülni, és négy év alatt sikerült kb. 8 év hátrányt összehozni. Nem volt könnyű, de nekünk sikerült, büszkék lehetünk rá. Elsők lehetünk tehát az egy főre jutó öngyilkosságok, a depresszió, az alkoholizmus, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a daganatos betegségek és az elkúrás arányát tekintve is. A feltételek teljesítése helyett tehát a választások befolyásolására hivatkozva - már a hivatkozási alap is antidemokratikus - Veresék inkább később hozták nyilvánosságra azokat az adatokat.


Nevezhetnénk ezt az adatok eltitkolásának, véresebb szájúak választási csalásnak is, amelyek többek között azt tartalmazták, hogy a botrányos 9%-os államháztartási deifictről sikerült levinni a vacak 5-6%-ra a hiányt. (Összehasonlításképpen Bod Péter Ákos megjegyezte, hogy Bulgária folyó fizetési mérleghiánya a háromszorosa Magyarországénak, mégsem kérnek IMF-csomagot.)

És mi volt a kormány további tevékenysége? Még a legvadabb szocialista szimpatizánsok szerint is Gyurcsány Ferenc bátrabb kellett volna, hogy legyen. Ehelyett dúskáltunk a kéthetes programokban, fittyet hánytunk a felszólításokra és a figyelmeztetésekre, és egy darab középtávú tervet sem sikerült összekaparnunk. A nyugdíjrendszerhez, a szociális hálóhoz vagy az állami vállalatokhoz nem nyúltunk hozzá, ehelyett Isten tudja mennyi időre tönkre vágtuk az egészségügyet, amibe Isten tudja hány ember rokkant vagy halt bele már eddig is, az oktatás színvonalát pedig úgy tűnik, hogy már negatív tartományba is lehet süllyeszteni.

Palócz Éva szerint ráadásul a kormány úgy fektetett be 400 milliárd forintos tételeket a munkaerőpiacba, hogy a bal kéz nem tudta, hogy mit csinál a jobb kéz. A jobb kéz meg rendszerint szórta ki a pénzt az ablakon, üvegzseb program helyett meg csináltunk egy lyukas zseb programot. 2007-ben az EU-n belül mi büszkélkedhettünk a legnagyobb államháztartási hiánnyal - igen, megcsináltuk -, ez akkor 5,5-5% volt, amivel még Angliát is lepipáltuk, és ez azzal párosult, hogy a GDP 50%-át tette ki az állam fenntartásának költsége. Eszerint olyan jelentős és gondoskodó államunknak kellene lennie, mint Franciaország. De Magyarország ebben is kivétel, hiszen a mi államunk úgy adóztatja agyon a polgárait - már amelyik adózik ugye -, hogy mindenből igyekszik kivonulni, azaz egyre kevesebb szolgáltatást nyújt az egyre jelentősebb adókért cserébe.

A Kopint-Tárki vezetője szerint a hihetetlenül magas, csökkenni alig akaró államháztartási hiány miatt magas lett az alapkamat, ami magas forinthitel-kamatokhoz vezetett. Emiatt óriásira nőtt a különbség a devizahitel-kamatok és a forinthitel-kamatok között, ami miatt szintén kakukktojások vagyunk. Ez hatalmas árfolyamkockázathoz vezetett, a devizaigény pedig emiatt lett ekkora. A nagyarányú devizahitelekben kell tehát keresni arra a kérdésre a választ, hogy miért mi vagyunk a legsebezhetőbbek, és miért mi vagyunk a leggyengébb láncszem. (Csak itt most semmilyen Máté Kriszta nem fog nekünk kacsintani, hogy viszlát.)

Az egykori jegybankelnök szerint is ez a hatalmas devizatelítettség vezetett a mostani helyzethez, de arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy statisztikailag is kilógunk a sorból, ugyanis nem tud növekedni a gazdaságunk. Ez akár jó hír is lehetne, hiszen nem olyan túlfűtött a gazdaságunk, mint mondjuk Bulgáriáé, de a magyar kormány éveken keresztül hangsúlyozta - pontosabban hazudta - azt, hogy dübörög a gazdaság, és még nemrég is ott tartott, hogy beindultunk. 17 milliárd eurónyi devizatartalékból viszont nem lehet fedezni a 25 milliárdos rövid lejáratú kötelezettségeinket, és Palócz Éva szerint az MNB angol és svéd példákhoz hasonlóan valószínűleg óriási költségráfordítással sem tudta volna eredményesen megvédeni a nemzeti valutát. Ehelyett fordultunk az IMF-hez és az EU-hoz, amit jó alaposan szét is kürtöltünk, és amit ezért jónevű újságok vezető oldalon közölnek, ezzel tudatosítva a piaci szereplőkben, hogy Magyarország gyenge.

Csaba László szerint ez hihetetlenül nagy hiba volt, hiszen mástól, akár a tőkéjüket sípályába és földrész alakú szigetekbe fektető Dubaitól is kérhetnénk anélkül, hogy a lapok címoldalára kerülnénk. Ha pedig nem írnak rólunk, akkor a piacot sem érdekelné annyira Magyarország pocsék helyzete, így sokkal kevésbé vonulna ki innen. (No news are good news.) Ráadásul 1954 óta, amióta valamilyen formában létezik az EU, csak Nagy-Britannia fordult 1976-ban EU-s hitelhez. Mi tehát ebben is az élmezőnyben vagyunk annak ellenére, hogy Bulgária vagy a balti államok sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint mi, tehát a helyzetünk nem feltétlenül indokolná éppen az EU-s hitelt.

Bod Péter Ákossal együtt kíváncsi lennék a kormány valós mozgatórugóira, mindenesetre az alapvető megállapítás, hogy a krízis mindig segít hatalmon maradni a mindenkori kormányzatnak. Talán éppen ezért lehetett a tévéostrom után újra főpolgármester Demszky Gábor, és ne higgyük azt se, hogy a média katasztrófa- és bulvárhírei mögött nem történik semmi jelentős a világban vagy az országban. A monorierdei vonatbalesetnél Gyurcsánynak például alkalma adódott újra ripacskodni, Szabó Pál közlekedési miniszternek pedig lemondani. Na nem a katasztrófa sajnálatos ténye és négy ember szerencsétlen halála miatt, az még a nyugati országokban is elvétve fordulhat elő tényleges okként. Nálunk meg még egy érettségi botrányba sem szoktak belebukni a Magyar Bálint-félék. Megbízható források szerint az infrastrukturális beruházások és a tárca rendelkezésére álló keret drasztikus csökkentését nem tudta elfogadni a miniszter, de hát ugye mégiscsak ciki lett volna, ha csak úgy lemond emiatt. A kiadások csökkentése viszont éppen a nagyarányú állami kiadások miatt is szükséges a 2,5%-os államháztartási deficit elérésével együtt, és ebbe nem feltétlenül kell az IMF kényszerítő hatását belelátnunk. Az viszont világos, hogy az állam emiatt már megint a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket fogja nehéz helyzetbe sodorni, ami széles rétegek elégedetlenségét okozza már most is.

Mi a kiút tehát a magyarországi válságból, amely már évek óta tart? A rubellel vagy a jennel szemben a forint már visszakapaszkodott, ami Csaba László szerint már azt jelzi, hogy túl vagyunk a nehezén. A professzor szerint pedig tanulhatnánk már a környező országok programjaiból is. Bokros Lajost idézve ha egy betegnek elrontják a műtétjét, akkor legközelebb nem szeretné, ha ugyanaz az orvos műtené meg. Az orvos most nem az a Molnár Lajos, volt egészségügyi miniszter, aki tényleg elszúrt egy műtétet, hanem Gyurcsány Ferenc és kormánya.


Csaba László ezért egy országgyűlési választással megtoldott 2009-es EP-választást tartana lehetséges jó megoldásnak, már csak a költségkímélés miatt is. Addig pedig hallgathatjuk kedves szomszédaink elismerő nyilatkozatait pártunk és kormányunk elkúró akcióiról.

A Hazai

Compound interest is the most powerful force in the universe.

A kamatos kamat a legnagyobb erő az univerzumban.
- Albert Einstein

Ha van rosszabb annál, hogy a multinacionális cégek kizsákmányoljanak, az az, ha nem zsákmányolnak ki.
- Ismeretlen

A részesedéseknek a tőzsdén percről-percre átrendeződő szövedéke annyira átláthatatlan, s a cég működése oly mértékben determinált, hogy bármily elvontan is hangzik, elmondható, hogy a céget a piac birtokolja. A Földet az ember, az embert a cég, a céget a piac. Mindannyian egy kapzsi istenség kezében vagyunk, akinek sokat dicsőített önvezérlő mechanizmusai lassan utolsó csepp édesvizünkből, utolsó lélegzetvételnyi tiszta levegőnkből is kiforgatnak.
- Szélsőközép: A lázadó démon


A megatársaságok, mamutcégek, multik, vagy akárhogy is nevezzük őket, elég érdekes társaságok. Ugyan törvényesen működő cégekről van szó, mégis, amikor látjuk őket működni, az az érzésünk támad, hogy a törvényesség kereteit úgy feszegetik, ahogy lehet. Legyen szó egyszerű ármanipulációról, vagy legyen szó kelet-ázsiai gyerekek filléres bérmunkájáról, láthatjuk, hogy ezeknek a cégeknek nincsenek erkölcsi problémáik, ha a magasabb profit eléréséről van szó. Veszélyes szerveződések ezek, mivel egyes üzletlánc, vagy autógyár akkora tőke birtokában lehet, mint egy kisebb közel-keleti ország, ráadásul a főrészvényesek kezében nem kis politikai és üzleti befolyás összpontosul. Ők a modern idők bárói, grófjai, és földesurai.

Aki ismeri a cyberpunk irodalmat, annak lehet fogalma arról, hogy milyen veszélyes lehet, hogyha a cégek hatalma és befolyása túlnő a kormányokén. De nem kell a sötét jövő fantáziavilágaiba utazni, hogy tudjuk, mit jelent ez. Emlékezzünk csak az Angol Kelet-Indiai Társaság 1757 és 1858 tartó uralmára Indiában. Bizony, egy mamutvállalatot látunk, óriási tőkével és hadsereggel. 1858-ig ez a cég, és nem a brit kormány volt India gyarmatosítója. Arról ne is beszéljünk, hogy a régióban még hasonló dán, holland, és francia cégek is folytattak kolonizációs munkát. A gyarmatok kizsákmányolásán túl még igencsak élen jártak a kellemetlenebb modorú őslakosok kiiktatásában is. A céget az 1858-as indiai lázadás után először a Korona irányítása alá helyezték, aztán feloszlatták. Mára már csak az emléke maradt meg ennek a gépezetnek, amely hajdan a világ lakosainak egyötödét uralta. A zászlójuk így nézett ki:

Ugye, már megint ezek az árpádsávosok? A lényeg a lényegben, az East India Company egy eléggé kellemetlen társaság volt. És mivel a történelemnek megvan az a gusztustalan szokása, hogy folyamatosan ismétli önmagát, ezért az a gyanúm, hogy fogunk még látni hasonlót. Elég rossz belegondolni, hogy mit tenne egy kellően gátlástalan cég Afrika nyomorult lakosaival.

Miért is van rá szükségünk? A globalizáció miatt, azért.

Azért, mert mi itt Európában - még mi magyarok is - olyan pofátlanul jó anyagi helyzetben vagyunk a világ többi részéhez képest, hogy szükségünk van mobiltelefonra, autóra, napi háromszori étkezésre, házimozira, számítógépre, internetre. Legyen egy ország akármilyen fejlett, ha csak a hazai iparra támaszkodna, akkor nem bírna mindent elérhető áron a nép elé tárni.

Lehet, hogy a Japán nagyon jó az olcsó autók előállításában, de egy kiló hamisítatlan amerikai steakért nem árt inkább elmenni valamelyik gonosz multi üzletébe, mert ott van is olyan. Vagy ha már itt tartunk, akkor mi, kelet-európaiak ugyan hogyan tudnánk megvenni az olcsó DVD lejátszót, ha nem lenne meg a cég, amelyi idehozza nekünk Kínából, vagy Szingapúrból? Ebben a világban, ha mindent meg akarunk kapni, és van is rá pénzünk, olyanokkal kell üzletelni, akiknek megvan hozzá a megfelelő tőkéjük és kapcsolatrendszerük.

Egy pár bakancs mögött, amit a TESCO-ban veszünk, hosszú tárgyalások, ármegállapodások, és szerződések állnak, hiszen nem elég megvenni a bakancsokat valahol Ázsiában, hanem ide is kell jutattani, hogy a kiskunhalasi TESCO-ban meg tudja venni Józsi bá, hogy legyen miben kapálnia az epret.


De a multikat akkor sem szeretjük, mert gonosz külföldieket hizlalunk mindennel, amit ott veszünk. Nos, ez csak féligazság. Amikor egy multi bejön, akkor nem hoz magával munkaerőt. Az itteni lakosságot dolgoztatja. Az itteniek után fizet TB-t és járulékokat, az itteni kormánynak. Az itt megvásárol termék ÁFÁ-ja nem a gonosz nyugati zsebébe meg,y hanem a mi kormányunk kasszájába - ha jól tudom, az állam bevételének 30%-át az ÁFA adja.

És a legjobb, hogy a multi bizony nem csak saját maga dolgoztat itt embereket, hanem munkát ad az itteni cégeknek is. Nézzünk rá egy doboz TESCO energiaitalra - gyártja Buszesz Zrt. Meg valószínűleg az áruk nem maguktól kerülnek a polcokra, kell ahhoz egy cég, amelynek vannak kamionjai, és el is szállítják bennük az árút. Egy magyarországi TESCO-ban lehet, hogy van rengeteg külföldi áru, de a húspulton magyar hús kerül a vásárló elé, és általában utána lehet nézni az termékek származási helyének. Aki magyar terméket akar vásárolni, az megteheti a TESCO-ban is, vagy a LIDL-ben, vagy a Corában, bárhol, mert nem azért jön ide a multi - ahogy az a buta kis Morvaifejekben lakozik - hogy szar külföldi kajával etessen minket, hanem azért, hogy profitot szerezzen.

Márpedig miből lehet jobban profitot kaszálni, a négy országon átszállított termékből, vagy a célországban felvásárolt, és a saját logónk alatt értékesített termékből? A válasz egyszerű, mint a raklap. Nem leszünk hazaárulók, mert a kevés kis pénzünket a multikhoz visszük, mert velük is támogathatjuk a magyar gazdaságot. Csak egy kicsit körül kéne nézni, hogy meglássuk ezeket az apró kis összefüggéseket.

Morvai, meg a Jobbik nagyszerű gondolkodói szerintem nyissanak ki egy középiskolás mikroökonómia, illetve makroökonómia tankönyvet.

Visszatérés a Robin Hood adóra

Jó ez a belinkelt Vastagbőr-blog, mert most ihletet adott. A blogíró Gyurcsány egy bejegyzését elemezte legutoljára, amely a 'lógni fogtok' bekiabálással kapcsolatos. A cikk végigolvasása után hirtelen megkísértett a Sötét Oldal, és elkezdtem Gyurcsány blogot olvasni.

Hát azonnal kiverte a szemem a Robin Hood adóval kapcsolatos megnyilvánulása. Vagyis:

"A távfűtés ára nem szabadpiaci ár. Nem úgy megy az, hogy a hasára üt valaki, és azt mondja: akkor felemelem az árat."

Na ezt kérem valaki magyarázza meg nekem! Először is; Gyurcsány Ferenc tényleg úgy képzeli el, hogy az áremeléseket akárki is hasraütésszerűen követi el? Ki beszélt itt hasraütésről? Arról volt szó, hogy a profitcsökkenés miatt az cég bizony árat fog emelni. A profitkiesés márpedig minden, csak éppen olyan dolog nem, amit a cégek szeretnek elnézni.

Hasraütés, mi?

Elég idegesítő, hogy a programjának ezt az aggasztó hátulütőjét igyekszik teljesen jelentéktelennek mutatni. Végülis tényleg, milyen logikátlan lenne, ha egy cég a plusz adóját az áremeléssel próbálná pótolni. Bizonyára ilyen soha nem történik, csupán az emberevő ellenzék próbálja elhitetni a lakossággal, hogy a cégek ilyenkor árat emelnek.

Na, nézzük szépen tovább!

"Vita ugye azon is van a parlamentben, hogy helyes-e a szociális alapú megközelítés. A Fidesz azt mondja, hogy nem, ők inkább áfát csökkentenének. Az áfa-csökkentés viszont annak adna a legtöbbet, aki a legtöbbet fogyasztja. Ez szociálisan semmiképpen nem igazságos! Ezért tartom helyesnek a mi álláspontunkat, amely szerint elsősorban annak kell adni, aki rászorul, nem pedig annak, aki a legtöbbet fogyasztja."

Aha. És az nem jut a drága miniszterelnök úr eszébe, hogy talán az, akinek magas a rezsije, mert sokat fogyaszt, az bizony rászorul? Ha egy házaspár három gyerekkel él egy egyéni fűtésű házban, akkor ott bizony van rezsi, már ha nem akarják, hogy télen valamelyik szobában halálra találjon fagyni az alvó kisded. Meg szerintem a távfűtésesek se mennének kukát borogatni, hogyha csökkenne az a fránya ÁFA. Abban viszont igaza van, hogy a keveset fogyasztók esetében ez nem igazságos, mivel ők nem szorulnak rá, mégis részesülnek kedvezményben. Kevés kedvezményben ugyan, de részesülnek. De azért ez még így is jobb, mintha a fűtést fizető teljes lakosságnak kéne összedobnia a távfűtésesek kedvezményét, mert ha áremelés lesz, akkor bezony az lesz. Emlékeztető: itt.

"Az tehát a helyzet, hogy az ellenzék hirtelen elkezdte védeni ezeknek a vállalatoknak az érdekét. Őszintén szólva, meg áll az ember esze!"

És igen! Erre vártunk! A GONOSZ ELLENZÉK! Biztos kizárólag a vállalkozások érdekeit védi! Gonosz Kapitalista, fujj! Ferencünknek eszébe se jut, hogy akár az ellenzék is elvégezhette a fenti matekot, és rájött, hogy Robin Hood úgy sarcolja meg a gazdagokat, hogy a gazdagok utána visszavehessék azoktól, akiket ez a szimpatikus akcióhős nem véd meg.

Politikai tökéletlenség, avagy mi is a Robin Hood adó?

Lombroso címválasztása megragadta a figyelmemet, ezért én most koppintottam is egy kicsit, bár a téma más lesz.

Robin Hood alapjában véve jó arc. Megüti a gonoszt, szétosztja a pénzt a jók között, vagyis némiképp rokona a gagyi amerikai akciófilmek átlag főhőseinek. Kivéve Bruce Willist.

Ez a legendás figura beszambázott a magyar politikai életbe is. Már a puszta jelenléte is vicces, legközelebb a reformtevékenységek talán a 'TV Maci' fedőnevet fogják kapni.

Alapjáraton még az elgondolás is tetszetős a Mari néninek, meg az kamionos Józsinak, akik a televízión keresztül értesülnek arról, hogy most a kormány szépen lesarcolja a gonosz energiaszolgáltatókat, és a pénzt nagylelkűen kiosztják a rászorulók között. Még lenyilazni se kell hozzá senkit. A Gyurcsány Feri is szépen elmagyarázta, hogy miért jó ez, csak arról az apró gubancról feledkezett meg, hogy elvileg már 18 éve nem tervgazdaságban élünk. Vagyis nem a kormány, vagy a Tervhivatal dönti el, hogy mennyibe kerüljön a gáz, vagy a villany, hanem azok az energiaipari cégek, akiket éppen most készülnek megsarcolni.

Magyarul, a kormány kiveti az adót a cég profitjára, azok pedig - hogy pótolják a veszteséget - szépen megemelik a gáz árát. Magyarul mindenkinek magasabb lesz a rezsije, miközben a kormány szétosztja a pénzt a szolgáltatást igénybe vevők egy része között. Egészen pontosan azok között, akik távfűtést használnak.

Tehát, nem ezek a cégek lesznek megadóztatva, hanem közvetve mi, a derék állampolgárok. Egészen felvillanyoz a gondolat, hogy mostantól nekem is be kell szállnom a távfűtésesek rezsijébe, pedig nekem nincs is távfűtésem.

Mindez valószínűleg azért, hogy ez a bizonyos kedvezményezett réteg talán mégse a Fidesz mellé rakja az X-et 2010-ben.

U. I.:Közben itt fény derült arra, hogy nem is Robin Hood, hanem talán Rózsa Sándor adó lesz ennek az új jelenségnek a neve. Így már mindjárt más, most már egyenesen hazafias dolog lesz bevezetni.