A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MSZP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MSZP. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 2., csütörtök

Az Új Remény

Ha már így beszéltem a Bajnai-reformokról, akkor fel kell vetnem a kérdést, hogy az egykori Gyurcsány-kormányhoz (úristen, milyen jó érzés azt írni, hogy 'egykori') ezer szállal kapcsolódó B. Gordon mennyivel hitelesebb figura, mint az El Qró személyesen?

De most komolyan, nem vagyok annyira feltétlen híve az előrehozott választásoknak, de azért én úgy gondolom, hogy nemcsak Gyurcsány hitelessége csappant meg, hanem az egész MSZP-é. Bár a TV-ben politológusok azt nyilatkozták, hogy elveszítünk fél évet, ha most választunk, arra sincs garancia, hogy egy hiteltelennek tartott Bajnai-kormány nem veszteget el egy évet.

Az előrehozott választásoknál mindig azzal riogattak, hogy a válságkezelés szempontjából értékes időt veszítenénk vele, viszont csak a hülye nem látja: ha már az első alkalommal, amikor a Fidesz az Országgyűlés feloszlatását kérte, feloszlottak volna, akkor már túl lennénk azon a fél éven, és nem kéne ezt a szerencsétlenkedést nézni - bár az MSZP mint ellenzék is bizonyára mókás lenne. Vicces, de Gyurcsány meglátása, miszerint ő a reformok és az előrehaladás akadálya, a Fideszt látszik igazolni ezen a téren. Tök jó, hogy Ferencünknek ez csak most pottyan le.

Tehát, kinek mi a véleménye: Bajnai Gordon, vagy előrehozott választások?

Gordon és a reformok

Szopni fogunk, rajta hát!

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltként úgy döntött, hogy bele is csap a lecsóba, és már közzétette a megszorításait. Bizony, a nyugdíjasokra betámadnak. Az ő helyzetük nyilvánvalóan a legnehezebb, mivel életük nagy részében a drága szocializmusban (vagyis, dehogy szocializmusban, nálunk csak így becézték a kommunizmust) dolgoztak, ahol az előtakarékoskodás és az előgondoskodás szavak gonosz kapitalista jelszavak voltak, hisz a Párt gondoskodott mindenkiről. Magánnyugdíjpénztár ugye akkoriban még nem volt, ha takarékoskodni akartál, akkor ott a takarékpénztár. Mit neked befektetés, vagy nyugdíjalap, ugyebár.

A mai nyugdíjasok egyértelműen nem tehetnek arról, hogy a rendszer, amelyben éltek, nem tudott gondoskodni róluk, és nem tanította meg hatékonyan spórolni őket. Viszont az ő nyugdíjuk elviszi az állam pénzének a 24%-át, és ez az arány egyre növekszik.

Szóval lehet, hogy a nyugdíjasok nem tehetnek a jelenlegi helyzetükről, de mi se tehetünk róla, és bizony hosszú távon csak úgy lehet a jelenlegi nyugdíjakat fenntartani, ha a társadalom nem-nyugdíjas részét húzzák le. Minden tiszteletem a nyugdíjasoké, és értem én, hogy nem könnyű még ebből a pénzből se megélni, de az nekik semmivel se lenne jobb, ha a dolgozók életszínvonala is az ő helyzetüket közelítené. És nem azért, mert annyira jók lesznek a nyugdíjak...

A Bajnai-csomag többi pontja is komoly tökön rúgás erejű. Több helyen megvonnak vagy csökkentenek már jól megszokott támogatásokat. Több támogatást befagyasztanak. A magyar pénztárcák jobban teszik, ha havi 5-10 ezer forintos többletkiadásra felkészülnek idegileg. Ami viszont a legszomorúbb: ugyan az adócsökkentős részek meg vannak említve, de egy szóval se részletezik. Az egész reformcsomagnak erősen olyan arca van, hogy "jól meghúzzuk a nadrágszíjat, aztán majd az Orbán rendezkedjen, ha akar".

Hitel, világ, statárium

A Bajnai-csomag azonban mindenképpen együtt jár egyfajta nagyobb költségvetési fegyelemmel, és ezzel remélem együtt jár az állami beruházások némiképp történő megregulázásával (amibe illene, hogy beletartozzon az is, hogy a megbízást a legjobb ajánlatot tévő kapja, ne ugyanaz a cég újra és újra) és a költekezés átgondolásával is. Az állami kiadások visszafogásával végre rendesen elindulhat az orbitális méretű államadósságunk visszafizetése is - amit egyébként az MSZP-nek a válság alatt növelnie sikerült, a Szájtépő teljes 3 fős szerkesztőségének nevében gratulálok - és ami a legfontosabb, a forintot végre talán újra a lélektani 260 forint/1 euró alatt láthatjuk.

Ez pedig nem mindegy azoknak, akik hitelt vettek fel. Sajnos a hitelek manapság a legmegterhelőbb részei a magyar lakosság terheinek. A bankok bizony profitorientált intézmények. Az államtól elvárják a transzfert baj esetén, de abban semmiképp sincsenek benne, hogy engedékenyebbek legyenek a lakossággal szemben. BAR lista és lakáslefoglalás, az megy. Mivel azonban még mindig ők szabják meg a hiteleik törlesztőrészletét, a magyar társadalom hiteltől eladósodott része csak a forint erősödésében reménykedhet, mert így sokan tízezrekkel kisebbeket fizetnének havonta.

Lefordítva: az éremnek két oldala van. A Bajnai-csomag majdnem egyfajta pénzügyi statárium, de még nagyobb szopás lenne, ha nem lenne. Az eurónak se kötelező 300 forint körül maradnia, lehet az még 350 és 400 is, sőt, a határ a csillagos ég - emlékezzünk csak a pengőre.

Márpedig - a nemzetközi piac már csak ilyen - ha nem szorul a nadrágszíj, akkor bizony nosztalgiázgathatunk majd egy-két év múlva a 300 forintos euróra.

2009. március 21., szombat

Március 21.

Muszáj idebiggyesztenem az én véleményemet is, mert több dologban is különbözik Starkétól. Először is, én tuti nem kérnék még egy olyan sokkterápiából, mint amilyen a Bokros-csomag volt, mert gyakorlatilag nem élnénk túl. Ennek a fazonnak, aki még a saját MSZP-tagságát is letagadja, egyszerűen nulla a szociális érzéke, 2009-ben pedig már pótvámokat sem lehet kivetni. Simor Andrásnak is az a baja, hogy nagyszerűen meg tudja határozni, hogy mire hány milliárd forint kellene, hogy közgazdaságilag csúcsszuper legyen az ország, az viszont már nem az ő gondja, hogy kiknek a bőrét kéne ehhez hetedszerre is lenyúzni.

Másodszor pedig vannak még további lehetőségek, árnyalatok is. Gyurcsány szilárdan megtartja a pártelnökséget, és ha valóban sikerül maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt beadnia, akkor pártelnökként ő határozza meg többek között, hogy ki legyen az utód, akit majd irányíthat, további országos népszerűségvesztés nélkül. Kifogja a szelet a 2006 ősze óta a "Gyurcsány a hibás, Gyurcsány monnyon le!" jelszavakból élő Fidesz vitorlájából, és 2010-ben akár még vissza is jöhet. Vagy ha nem ő, akkor majd az ő jelöltje. A választók többségének úgyis rövidtávú a memóriája.
Az is lehetséges alternatíva, hogy a Fidesz és a hozzájuk már csatlakozott "herényi párt" előbb indítványozza a Parlament önfeloszlatását, és többséget szerezve meg is szavazzák. Kérdés, hogy hogyan lavírozik majd az SZDSZ: a biztos bukás elől úgy menekül, hogy újabb koalíciót köt az MSZP-vel, vagy egy előrehozott választásos kampányra nyergel át, mondván, amit nem tudunk meggátolni, annak álljunk az élére? Akár az EP-választásokkal egy időben előrehozott országgyűlési választásokat is tarthatunk. Izgalmas két hét elé nézünk, az biztos, de csodát ne várjon senki. Azért a pezsgő már behűtve figyel a hűtőben, manapság minden alkalmat meg kell ragadni egy kis ünneplésre.;-)

2009. március 15., vasárnap

"Felelős kormányt Buda-Pesten!"

Ma délelőtt elvittek két tüntetőt azért, mert a cím szövegét írták egy transzparensre, és ami mellesleg a 12 pont második pontjának a lényege. Talán a 12 pontból való majdnem szó szerinti idézés nem illik március 15-ike ünnepléséhez? A szólásszabadság addig terjed, amíg a hármas kordonnal őrzött Demszky Gábor sehonnai bitang emberezik, árpádsávosozik, és idén már Tatárszentgyörgyről szólva rasszizmust kiált a ketrecéből? Este pedig arról beszél Gyurcsány Ferenc, hogy Magyarország ma független, sikeres ország, ahol szólásszabadság van. Hol élünk, emberek? Egyszerűen nem hiszem el, hogy 20-30 év múlva ezt a korszakot akárkik is demokratikusként fogják jellemezni. Ahol a miniszterelnök és a főpolgármester nem mer együtt ünnepelni a magyarokkal, mégis szinte áthatolhatatlan kordonerdő szabdalja szét a rettegésük miatt a fővárost, és osztja kicsiny megszállási övezetekre emlékeztető zónákra, ahová nehezebb a belépés, mintha átlépnénk az országhatárt. Ahová még cumisüveget sem lehet bevinni, és ahol minimum szabálysértés lehet, ha ösztönösen összegyűröm a tízóraim ezüstpapírját. Terrorizmus előkészülete, ami már önmagában büntetendő, mi? Még a végén galacsint dobálnék az ott sem tartózkodó Gyurcsány Ferencre. Pedig ha akartam volna, már megtehettem volna ősszel. A rendőrök pedig harapófogóba szorítják a sajtósokat - éljen a sajtószabadság -, míg Toroczkaiék röhögve bújnak ki az oszlatni akaró rendőrök gumibotjai közül egy parkolóház egérútját kihasználva. Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással nem tudom mi történt az este, de hogy megint CR-t használt a rendőrség, abban biztos vagyok.

De nem elég a papírgalacsin vagy a transzparens büntetése, ezek nélkül is élő fegyver minden olyan ember, akinek ellenvéleménye van, és ezt ki is szeretné fejezni, azt hívén, hogy szólásszabadság van. Nem, ma csak hallgatni szabad az utcán. Hallgatni, és egyetérteni. Mivel a hatalom még a kimondott szótól is fél, idegesíti az ellenvélemény, a kritika. A drága miniszterelnök urat bálványként imádó akciónyuggerek pedig megrohamozzák és még képen is törlik azt, aki kritizálni meri imádott vezérüket. Vajon mi lett volna, ha a "bántalmazott" merészeli lefogni az egyik nyanya kezét? Maga a fasizmus. Legközelebb talán már a tapsolás is kötelező lesz, élt a magyar már ilyen időket is.

Ferenc testvér nemrég még kínosan röhögcsélt Szegeden, amikor fújolást kapott. Ma este ez a mosolygás már természetellenessé vált. Mindenki Ferije ma Csodaországban járt, ahol minden magyar sikeres, együtt építi a völgyhidat, együtt örül az ország függetlenségének, miközben az IMF hitelének utolsó morzsáit is felzabálják azok, akiknek feneketlen a gyomruk. A pannon puma is ugrott egy nagyot, bele egyenesen a szakadékba. Válság van, tetszik érteni? És az, hogy ekkora, arról te tehetsz, Ferikém. Mert a piac már egy szavadat sem hiszi. Mert belebuktál a megszorításokba, és egy darab reformot nem tudtál megcsinálni. Mert már csak könyörögni vagy képes az euróért, a feltételeinek teljesítésétől pedig olyan messze löktél minket, hogy az évszámot már nem is látjuk. Elég egy idióta mondat, és már repül is a forint. Magyarország külföldön egyenlő lett a hazugság fogalmával. Pedig a hazugság fogalmával te vagy egyenértékű. Aki szerint a válságnak csak a szele fog érinteni. Aki szerint még most is sikeres és független ország vagyunk. Köszönjük Feri, ez a mai nap is felejthetetlen volt. Reméljük, a következő március 15. már nélküled fog telni.

Amúgy csináltam ma vászonból '48-as farkasfogas honvédzászlót Patrona Hungariae alakjával, végigjártam a '48-as helyszíneket, megnéztem a Nemzeti Múzeum '48-as kiállítását, és még huszárnak is beöltöztem. Valamennyi ideig a Jobbikot is képes voltam meghallgatni - Morvai Krisztina a szokásos szövegen túl még a Fideszt is megdicsérte azért, mert szerinte radikalizálódik a Jobbik nyomán -, a többi eseményt meg tévén követtem nyomon. Igen, fotelből, egy kiadós rácos ponty elfogyasztása után. Igen, fotelből és lakás melegéből, mert tavaly egész hátralévő életemre is sok CR-t tüdőztem le, Toroczkainak meg nem kívántam játszópajtása lenni Budaházy kiszabadításában. Lehet rám követ, tojást, meg papírgalacsint dobálni, amiért fölöslegesen nem viszem vásárra a bőrömet.;-)

2009. február 2., hétfő

Kötélhúzás némi szlovák hátszéllel

Őszintén, gyanús kis banda a Fidesz. Orbán egy ritka kétszínű arc, aki hangosan ordítva kiáll a megszorítások ellen, és közben a Kéri-beszédből tudjuk, hogy ő is megszorításokat tervez. Ráadásul ott van Kövér, Kósa, és egyéb arcok, akiktől a hideg kirázza az embert. Viszont egy valamibe mindenképpen jobbak a jelenlegi árnyékkormánynál: ha külpolitikáról van szó, akkor legalább vannak tökeik. Gyurcsány heréi legalábbis annyira összehúzódhatnak, ha a szlovákokról van szó, mint a szibériai favágóé pucéran, -48 fokban.

Botrányos, bűnös, és megengedhetetlen dolog történt a magyar-szlovák bizottsági ülésen. Balog Zoltán (Fidesz) megpróbálta levetíteni a dunaszerdahelyi attakról készült felvételeket. A szlovák felháborodás óriási. A szlovák képviselők be se mentek a terembe, hanem elhagyták a helyszínt, az MSZP-sek pedig megvetően kivonultak a teremből. A felháborodás óriási, mivel ez nem volt benne a közösen egyeztetett tervben. Szili Katalin tajtékzik, az MSZP meg arról pampog - figyeljük - hogy ezzel a lépéssel a Fidesz bebizonyította a kormányzásra való alkalmatlanságát.

Most a világért se a Fideszt akarom védeni, de ez azért eléggé egy bagoly mondja szituáció. Ha a kormányzásra való alkalmatlanságról van szó, akkor a jelenlegi kormányról nem csak egy könyvet lehetne írni, hanem egy egész trilógiát. Csupán egyetlen jogos pontja van az MSZP-s vádaknak, az, hogy ezzel a Fidesz a saját belpolitikai céljai miatt veszélyeztette a szlovákiai magyarok érdekeit.

Ez igaz, de azért én mellette megkérdezném, hogy a csendes, udvariaskodó hallgatást, amit a dunaszerdahelyi események előtt tanúsított a kormány, mennyiben nevezné az MSZP a szlovákiai magyar kisebbség helyzetén való javításnak?

És őszintén, miféle jól öltözött indoka van a szlovák delegációnak arra, hogy nem volt hajlandó megtekinteni a fimet? Bizonyára szívesebben néznék a szlovák rendőrség nem létező felvételeit, amin állítólag a magyarok kezdik el ütni a rendőröket.

Ezúttal a Fidesszel vagyok kénytelen egyetérteni, bezony, ha olyan emberekkel tárgyalunk, akik egy rakás szarként kezelnek minket, akkor nem árt a sarkunkra állni. És igen, valaki végre tükröt kéne hogy tartson Szlovákia felé, hogy azok végre lássák; amit csinálnak, az kívülről nagyon nem néz ki jól.

2009. január 8., csütörtök

Hitler Jugend 2.

Íme, ahogyan megjósoltam, parancsoljatok, itt van a kedvenc kis állatkertem (kapcsolat.hu) siráma az agyaggalamb gyilkos gárdáról:

"Kedves Kapocstársak !

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki olvasott, hallott arról, hogy a Magyar Gárda, bár elsőfokon betiltották, másodfokú ítélet meg még nincs, lőgyakorlatot tartott. Igaz, hogy mindezt egy magán-lőtéren tette, de maga a tény, hogy ezt ma Magyarországon egy betiltott szervezet büntetlenül megteheti, felháborító. Néhányan összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, megkérdezzük a köztársasági elnököt.

Azt pontosan tudjuk, hogy egy komoly hangvételű, az aggályainkat, félelmeinket megfogalmazó levélre semmiféle reakció nem lesz. Az ugyanúgy a papírkosárba kerül, ahogy minden más témában az ilyenfajta írások. Ezért arra gondoltunk, hogy gúnyosra vesszük a figurát, és a bánáti bazsarózsa oldaláról közelítjük meg a kérdést.

Ez a nyílt levél három napig lesz itt fent (ha ki nem modizzák). Akik csatlakoztok, egyetértetek a levéllel, gondoljátok végig : a nickneveitek a köztársasági elnöki hivatal tudomására fognak jutni. Kérünk benneteket, ennek tudatában jelöljétek a csatlakozást, egyetértést.

Kérek minden Kapocstársat, aki nem ért egyet, ne csatlakozzon, ez természetesen szíve joga, de ne is küldjön fanyalgó, stb. üzenetet, és a kampány fórumába se írjon ilyesmit. Nem hadakozni akarunk most, nem vitatkozni, hanem megszólítani a köztársasági elnököt.

Köszönjük.

Lévai Júlia Mira, a levél szerzője
Erdélyi Katalin csatlakozó
Kazinczy Ildikó csatlakozó"
És parancsoljatok, a kommancsok humoros levele:

"Nyílt kérdés a Köztársasági Elnök Úrhoz

Tisztelt Elnök Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Gárda nevű, félkatonai fajvédő szervezet - mellyel szemben a politika tehetetlennek mutatkozik - éleslövészeten vett részt. A kuruc.infón közzé tett videó szerint a gyakorlatuk hosszú ideig tartott, és meglehetősen nagy zajjal járt (a lövések hangja egészen biztosan meghaladta a l20 decibelt). A gyakorlat színhelye egy mező volt, a közelben fákkal. Feltételezhetjük, hogy a terület ugyanolyan gazdag élővilággal rendelkezik, mint hazánk bármely más, zöld része. Nincs kizárva, hogy bánáti bazsarózsa is terem azon a vidéken. Úgy gondoljuk, a folyamatos felvonulás, dobogás, bunkerépítés és erős zaj elriaszthatja, érzékenyebb fajták esetében károsíthatja az élőlényeket. Például az ott fészkelő madarakat, a talajban élő kisemlősöket, köztük védett ürgéket (melyeket a romák csak büntetés terhe alatt fogyaszthatnak el ínségeledelként), s egyéb állatokat. A csizmák alatt tönkremehetnek a növények, s az esetleg eltévedő golyók élőlények testébe fúródhatnak.
Jól tudjuk, hogy Ön, Elnök Úr, harcos védelmezője Magyarország növény-és állatvilágának. Ezért kérdezzük Öntől: felemelte már szavát a Magyar Gárda természetromboló tevékenysége ellen?
Továbbá: mint a hadsereg főparancsnokának, van-e tudomása arról, hogy országunk mely területein zajlanak éleslövészetek? Várjuk felelősségteljes válaszát
Lévai Júlia, Erdélyi Katalin, Vári Erzsi"
Légyszi elemezzétek ki helyettem a hibákat és logikai bukfenceket, nekem most jobb dolgom is van. Ugye, hogy megmondtam!:)

2008. december 10., szerda

Van pofájuk...

Elfogult vagyok, és előítéletes. Nekem egyszerűen nehezemre esik hinni a (szoci) képviselőknek. Azon tűnődtem, hogy ez nyilván az én hibám, és ők mégis következetes, megbízható emberek, csak hozzám jut el rosszul az üzenetük. Hiába na, az a fránya kommunikáció...
Mint emlékezetes, Orbánné Havasi Máriát azzal a kifogással nem szavazták meg egyedüli frakcióként a Parlamentban, hogy nem beszél angolul, meg nem tett le eleget az asztalra a szakma szempontjából. Nagyon helyes, fontos pozíciókba csak a nemzet krémjét ültessük. Ezek után úgy döntöttem, hogy megnézem hazánk szocialista krémjét, hát tessék, itt vannak a nyelvisemeretek táblázatba foglalva, most gyűjtöttem az Országgyűlés honlapjáról:
Tehát a 190 vizsgált komcsinak szocialista képviselőnek összesen 213 darab nyelvismerete van. Ergo kb. 1,21 jut mindegyiknek. A "társalgási szintű angol nyelvismeret" viszont eléggé messze áll a nyelvvizsgától. nyelvvizsgákra lebontva tehát van 91 darab, ami azt jelenti, hogy a fejenkénti fél nyelvvizsga sem jött össze nekik.
Most nézzünk 1-2 kiragadott példát:
A köztársasági elnöki tisztség után az egyik legjelentősebb közjogi méltóság: Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök. Egy darab szaros angol társalgási szintű nyelvismeret. Ám van, amire az is elég.
Vadai Ági, az ostoba elkötelezett szocialista, aki jó példát mutat: többek között övé a norvég középfokú és az egyik spanyol felsőfokú. Legalább jól eldumálhatnak a büfében spanyolul Mesterházyval, aki a másik felsőfokú boldog tulajdonosa. (Mondtam én, hogy szefárd.:D)
Szekeres elvtárs: megvan az angol közép, a magyarral még küzd.
Horn Gyuszi: bár mostanában már nem nagyon használja, de (Havas Szofihoz hasonlóan) meg van neki az orosz felső, és a szerb illetve a horvát tárgyalási szintűt is neki köszönhetjük. Még jó, hogy annak idején elég volt ehhez a kettőhöz csak a szerb-horvátot letenni. Tehát ha valakit érdekel, hogy hogy van oroszul az, hogy "elvtársak, tűz!", akkor az elfekvő VIP részlegén éreklődjön.
Gál J. Zoltán, aki egy 1991-ben letett érettségi büszke tulajdonosa, sajnos nem rendelkezik egyetlen nyelvvizsgával sem. Vagy csak elfelejtette feltűntetni. Vagy apuka karácsonyra fogja megvenni. Majd elválik.
Ezek után nyugodtan lehet küldeni nekik a mailt, hogy miért is nem ég a pofájukról a bőr. Ezek hivatkoznak nyelvtudásra? Átnézte már valaki, hogy milyen végzettségű szerencsétlen hülyék ülnek ott? Mezőgazdasági szervízüzemi technikus? Híradástechnikai üzemmérnök és "politikai munkatárs" a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Akadémiáról (1977-ből)? Ennyit ezekről. Ha kikerülnének a holdudvar védelmező burkából akkor a nagyját még a Mekibe sem vennék fel eladónak.

Végül egy idézet a Belgától: "mi választottuk őket, minket képviselnek!"

2008. december 2., kedd

Bölcsek Tanácsa


Pártunk és Kormányunk elnökének blogját olvasgatva találtam egy vicces rovatot. Pontosabban fogalmazva: olvasgattam a gyurcsány-blog kommentelőinek patkóbélig történő benyalásait dicsérő szavait. Itt egyesekben felmerült, hogy Sólyom László - a kevésbé művelteknek mondom: fidesznyik - miért nem ment el a miniszterelnökünk (dicsértessék a lába nyoma is!) által életre hívott Nemzeti csúcsra. Bezzeg csinált egy Bölcsek Tanácsát! Rohadék!
Ezek után muszáj volt elolvasnom, hogy miről is szól ez a klub. Bízom benne, hogy egyszer ide fog tévedni egy masszív baller MSZP szavazó/Gyurcsány rajongó, és el fogja olvasni rövid (tényleg az!) eszmefuttatásomat a két csoportosulás összevetéséről.
A Nemzeti csúcs: így hívták azt a találkozót, ahová Kelemen Anna kivételével hazánk összes közéleti szereplőjét meghívták, kezdve a parlamenti pártok prominenseivel, egészen az összes közjogi méltóságig. Mert hogy így, közösen lehet csak fellépni a hazánkat fenyegető "árvíz" ellen. Szép és jó, ugye? Azt azért megkérdezhetem, hogy DeutschFür Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének, Göncz Árpádnak, Mádl Ferencnek vagy az MTA elnökének mégis mi keresnivalója volt ott? Mi közük nekik egy alapvetően gazdasági kérdéshez? Mégis mivel válthatták volna meg a fejenként rendelkezésre álló kb. 5 percben a világot? Ennyit erről. De azért jól nézett ki. És csak néhány milliójába került az adófizetőknek. De milyen jól kommunikálható! (És akkor most nagyvonalúan eltekintettünk annak tárgyalásától, hogy a köztársasági elnöki tisztség milyen módon is kapcsolódik a monetáris politikához. Amúgy erre eléggé rövid a válasz.)
A Bölcsek Tanácsa: hát az biztos, hogy a sajtó nem verte akkora dobra, pedig több értelme van. A célja az, hogy az oktatás fejlesztésére és a korrupció visszaszorítására egy szakemberekből álló testület ajánlásokat fogalmazzon meg a mindenkori Kormány részére. Teccik érteni? Konkrétumok, írásban, olvasható és alapítványi pénzből. Legalább van értelme.
Tudom, hogy már idejétmúlt téma, le vagyok maradva, de ez valahogy kikívánkozott belőlem. Természetesen várom azon kommenteket, amelyek az előbbi társaság pozitívumait illetve az utóbbi negatívumait részletezik. Én nyiltott vagyok az ellenvéleményekre. 5 perc áll a rendelkezésetekre.

2008. november 24., hétfő

Oh joy! Ötpárti egyetértés!


Na ne örüljünk annyira, ugyanis ha hihetünk a Népszakadtság cikkének - márpedig miért ne hihetnénk -, akkor az öt sokat szeretett parlamenti pártunk éppen most tervezgeti pártszékházaik megvételét az MNB-től felvett 1 milliárd 865 millió forint segítségével. Persze ezzel nincs is gond, tényleg ez a legégetőbb problémánk, valamit lépni kell a világválság problémáinak leküzdése ellen, és még csak a kedvezményes hitel sem szúrja a szememet, de azért az mégiscsak pofátlanság, hogy ha a pártok nem tudják kifizetni az adósságukat, akkor azt esetleg majd az állam átvállalja helyettük.

Mindezt állítólag a 2007. évi CVI. törvény alapján, de ha csak az index cikkére hagyatkozom, akkor még a törvényt sem találom meg. Az egészet persze olyan rohadt bikkfa nyelven írták, hogy nem fogom elolvasni. Persze erős a gyanúm, hogy ha elolvasnám, akkor sem fognám fel.

2008. október 29., szerda

Politikai tökéletlenség, avagy éljen a médiarendőrség!


Forrás: Index

Éljen, éljen, lehet, hogy megalakul gondaltrend... izé a médiarendőrség! Boldogság és öröm lesz itt, meg polkorrekt tájékoztatás!

Íme, egy idézet a cikkből:

"A paragrafus hatásköröket biztosító bekezdései egyébként szinte szóról szóra megegyeznek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996-os törvény 2005-ös módosításával, amely ilyen hatósági jogköröket ad a Gazdasági Versenyhivatalnak. Csakhogy amíg a GVH a piaci versenyt szabályozza, és például a nehezen kezelhető kartellezést igyekszik nyomozati eszközökkel felderíteni, a felállítandó NMH akár tartalomszabályozási kérdésekben is alkalmazhat ilyen módszereket. Vagyis cenzorként léphet fel, és ehhez akár a rendőrség segítségét is kérheti. Ráadásul eközben a testület hat tagját az országgyűlés választaná kétharmados többséggel, ami ugyebár nálunk azt jelenti, hogy a pártok majd rábólintanak egymás jelöltjeire, így végül a politika felügyelheti majd a médiát."

2008. október 1., szerda

Visszatérés a Robin Hood adóra


Jó ez a belinkelt Vastagbőr-blog, mert most ihletet adott. A blogíró Gyurcsány egy bejegyzését elemezte legutoljára, amely a 'lógni fogtok' bekiabálással kapcsolatos. A cikk végigolvasása után hirtelen megkísértett a Sötét Oldal, és elkezdtem Gyurcsány blogot olvasni.

Hát azonnal kiverte a szemem a Robin Hood adóval kapcsolatos megnyilvánulása. Vagyis:

"A távfűtés ára nem szabadpiaci ár. Nem úgy megy az, hogy a hasára üt valaki, és azt mondja: akkor felemelem az árat."

Na ezt kérem valaki magyarázza meg nekem! Először is; Gyurcsány Ferenc tényleg úgy képzeli el, hogy az áremeléseket akárki is hasraütésszerűen követi el? Ki beszélt itt hasraütésről? Arról volt szó, hogy a profitcsökkenés miatt az cég bizony árat fog emelni. A profitkiesés márpedig minden, csak éppen olyan dolog nem, amit a cégek szeretnek elnézni.

Hasraütés, mi?

Elég idegesítő, hogy a programjának ezt az aggasztó hátulütőjét igyekszik teljesen jelentéktelennek mutatni. Végülis tényleg, milyen logikátlan lenne, ha egy cég a plusz adóját az áremeléssel próbálná pótolni. Bizonyára ilyen soha nem történik, csupán az emberevő ellenzék próbálja elhitetni a lakossággal, hogy a cégek ilyenkor árat emelnek.

Na, nézzük szépen tovább!

"Vita ugye azon is van a parlamentben, hogy helyes-e a szociális alapú megközelítés. A Fidesz azt mondja, hogy nem, ők inkább áfát csökkentenének. Az áfa-csökkentés viszont annak adna a legtöbbet, aki a legtöbbet fogyasztja. Ez szociálisan semmiképpen nem igazságos! Ezért tartom helyesnek a mi álláspontunkat, amely szerint elsősorban annak kell adni, aki rászorul, nem pedig annak, aki a legtöbbet fogyasztja."

Aha. És az nem jut a drága miniszterelnök úr eszébe, hogy talán az, akinek magas a rezsije, mert sokat fogyaszt, az bizony rászorul? Ha egy házaspár három gyerekkel él egy egyéni fűtésű házban, akkor ott bizony van rezsi, már ha nem akarják, hogy télen valamelyik szobában halálra találjon fagyni az alvó kisded. Meg szerintem a távfűtésesek se mennének kukát borogatni, hogyha csökkenne az a fránya ÁFA. Abban viszont igaza van, hogy a keveset fogyasztók esetében ez nem igazságos, mivel ők nem szorulnak rá, mégis részesülnek kedvezményben. Kevés kedvezményben ugyan, de részesülnek. De azért ez még így is jobb, mintha a fűtést fizető teljes lakosságnak kéne összedobnia a távfűtésesek kedvezményét, mert ha áremelés lesz, akkor bezony az lesz. Emlékeztető: itt.

"Az tehát a helyzet, hogy az ellenzék hirtelen elkezdte védeni ezeknek a vállalatoknak az érdekét. Őszintén szólva, meg áll az ember esze!"

És igen! Erre vártunk! A GONOSZ ELLENZÉK! Biztos kizárólag a vállalkozások érdekeit védi! Gonosz Kapitalista, fujj! Ferencünknek eszébe se jut, hogy akár az ellenzék is elvégezhette a fenti matekot, és rájött, hogy Robin Hood úgy sarcolja meg a gazdagokat, hogy a gazdagok utána visszavehessék azoktól, akiket ez a szimpatikus akcióhős nem véd meg.

Tarka Magyar vol. 1

Már egy ideje terveztem, hogy írok egy bejegyzést a Tarka Magyar tüntetésről, de amíg nincs megtartva, addig szinte fölösleges is, olyan rendszerességgel változnak az események. Azért vegyük sorra:
Először Gesztiék bejelentették, hogy százezres (hehe) tömegükkel pártpolitika-semleges tüntetést kívánnak tartani. Erre Tomcat bejelentette, hogy azt már bizony nem lehet, Ő bizony ellentüntetni fog, mert a túloldalon a nemzetvesztő idegenek vannak. Fölmerült az a gondolat is a bombagyár berkeiben, hogy minek ezek ellen tüntetni, inkább álljanak be a radikálisok a buzik/drogosok/cigányok/zsidók/másképp gondolkodók közé, és ezzel is demonstrálják, hogy bizony ők is tagjai a nemzetnek. Ez már csak azért sem lett volna hülyeség, mert így nem lett volna konkrét ellenségképe a tarkáknak, és okafogyottá vált volna az egész hercehurca. Ez az értelmes elgondolás viszont sajna nem valósult meg, túl jó ötlet volt. Pedig tudtommal a melegekkel csak akkor van baj, ha felvonaglanak.
Aztán jött Gyurcsány, és szépen - igazi européer, pártfüggetlen pártelnök módjára - rátelepedett az egészre.
Egy darabig kacérkodtam a gondolattal, hogy kimenjek én is, de azzal az emberrel nem fogok közösséget vállalni. Azzal még nem lett volna problémám, hogy mellettem kempingezik a MEASZ tíz fős gittegylete, és az '56-os fasizmusról diskurálnak, vagy a Délalföldi Meleg Baráti Kör eszmét cserélne a Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesületével, de az már végképp megfeküdné a gyomromat, ahogyan az a pojáca néhány kopasz, fülhallgatós majommal körülvéve fényképezteti magát.
A Tomcat-féle ellendemonstráció viszont hál' Istennek elmarad. Ez kivételesen egy okos lépés volt, és végre lesz egy nyugodt hétvégém, amikor elmehetek sétálni, és még csak amiatt sem kell majd aggódnom, hogy kutyafuttatás közben rám fog támadni egy kisebb partizánhorda az erdőben.
Minden esetre sok sikert a gyűlölet elleni harchoz, ha kell, én szívesen adok tippeket, hogy kin kezdjék el a tisztogatást. Még csak nagyon keresni sem kell majd, ott lesz köztetek...

Update:
"Ellenvonulást jelentett be egy magánszemély a rendőrségen, a Tarka Magyar! néven szervezett civil demonstráció elleni tiltakozásul; a két csoport a tervek szerint egymással szemben vonulna szombat délután a fővárosban, az Andrássy úton."

Azért bízzunk benne, hogy ha öt akciónyugger megy ki, akkor Ferenc testvérünk csak közröhej tárgya lesz, nem pedig a demokrácia fényespáncélú megmentője.

Update 2:
A magánszemély természetesen - mint kiderült - Tomcat volt (azóta bejelentett egyet a rosszabbra érdemes Fáber Károly is), de mire lehozták a médiumok, hogy ellentünti lesz, TC már vissza is vonta. Így az 'update 1' teljesen fölösleges volt. Sokkal inkább érdekes az Amnesty International nevű hippiszervezet azon kérése, hogy gyurcsány szíveskedjen távol maradni a rendezvénytől, a szervezők eredeti szándéka szerint. Erre a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke természetesen azt reagálta, hogy Ő nem is tudott arról, hogy így kellene tenni. És hogy erre mit reagált az ellenzék? Zorbán és az összes többi frakcióvezető aláírta a chartát, az SZDSZ nevű szélsőséges pártocskától pedig megszólalt Szent-iványi István, és közölte, hogy szerintük nagyon helyesen járt el Ferenc, és sok SZDSZ-es képviselő is csatlakozni fog a menethez. Ezúton is szeretnék küldeni egy baráti anyázást, most sikerült ugyanis 100%-ra biztosítani azt, hogy én nem fogok elmenni oda. Az viszont nem kizárt, hogy MJ lesz a helyszíni tudósítónk.

2008. szeptember 29., hétfő

Árnyékpolip

Elég sokat lehet mostanában hallani a lehallgatási bortányról, írni is terveztem valamit, de találtam az Index vélemény rovatában egy olyan cuccot, amit szerintem megragadja a dolog lényegét. Egy rövid idézet belőle:

"...A kérdésre persze igen a válasz, magán-titkosszolgálatot működtetni ronda és félelmetes dolog. Csakúgy, mint titkosszolgálati miniszterként a szolgálatokat démoninak képzelt politikai ellenfelünk lejáratására használni és bármiféle hiteles bizonyíték felmutatása nélkül ijesztő vádakkal előállni. Szilvásy Györgynek akkor sem hinnénk el, hogy jön a Godzilla, ha ott futna mögötte egy 50-100 méter magas, 20000-60000 tonna tömegű japán filmszörnyeteg."

A teljes cikk itt: http://index.hu/velemeny/eheti/ehetiszilysz/