A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budaházy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budaházy. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 15., vasárnap

"Felelős kormányt Buda-Pesten!"

Ma délelőtt elvittek két tüntetőt azért, mert a cím szövegét írták egy transzparensre, és ami mellesleg a 12 pont második pontjának a lényege. Talán a 12 pontból való majdnem szó szerinti idézés nem illik március 15-ike ünnepléséhez? A szólásszabadság addig terjed, amíg a hármas kordonnal őrzött Demszky Gábor sehonnai bitang emberezik, árpádsávosozik, és idén már Tatárszentgyörgyről szólva rasszizmust kiált a ketrecéből? Este pedig arról beszél Gyurcsány Ferenc, hogy Magyarország ma független, sikeres ország, ahol szólásszabadság van. Hol élünk, emberek? Egyszerűen nem hiszem el, hogy 20-30 év múlva ezt a korszakot akárkik is demokratikusként fogják jellemezni. Ahol a miniszterelnök és a főpolgármester nem mer együtt ünnepelni a magyarokkal, mégis szinte áthatolhatatlan kordonerdő szabdalja szét a rettegésük miatt a fővárost, és osztja kicsiny megszállási övezetekre emlékeztető zónákra, ahová nehezebb a belépés, mintha átlépnénk az országhatárt. Ahová még cumisüveget sem lehet bevinni, és ahol minimum szabálysértés lehet, ha ösztönösen összegyűröm a tízóraim ezüstpapírját. Terrorizmus előkészülete, ami már önmagában büntetendő, mi? Még a végén galacsint dobálnék az ott sem tartózkodó Gyurcsány Ferencre. Pedig ha akartam volna, már megtehettem volna ősszel. A rendőrök pedig harapófogóba szorítják a sajtósokat - éljen a sajtószabadság -, míg Toroczkaiék röhögve bújnak ki az oszlatni akaró rendőrök gumibotjai közül egy parkolóház egérútját kihasználva. Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással nem tudom mi történt az este, de hogy megint CR-t használt a rendőrség, abban biztos vagyok.

De nem elég a papírgalacsin vagy a transzparens büntetése, ezek nélkül is élő fegyver minden olyan ember, akinek ellenvéleménye van, és ezt ki is szeretné fejezni, azt hívén, hogy szólásszabadság van. Nem, ma csak hallgatni szabad az utcán. Hallgatni, és egyetérteni. Mivel a hatalom még a kimondott szótól is fél, idegesíti az ellenvélemény, a kritika. A drága miniszterelnök urat bálványként imádó akciónyuggerek pedig megrohamozzák és még képen is törlik azt, aki kritizálni meri imádott vezérüket. Vajon mi lett volna, ha a "bántalmazott" merészeli lefogni az egyik nyanya kezét? Maga a fasizmus. Legközelebb talán már a tapsolás is kötelező lesz, élt a magyar már ilyen időket is.

Ferenc testvér nemrég még kínosan röhögcsélt Szegeden, amikor fújolást kapott. Ma este ez a mosolygás már természetellenessé vált. Mindenki Ferije ma Csodaországban járt, ahol minden magyar sikeres, együtt építi a völgyhidat, együtt örül az ország függetlenségének, miközben az IMF hitelének utolsó morzsáit is felzabálják azok, akiknek feneketlen a gyomruk. A pannon puma is ugrott egy nagyot, bele egyenesen a szakadékba. Válság van, tetszik érteni? És az, hogy ekkora, arról te tehetsz, Ferikém. Mert a piac már egy szavadat sem hiszi. Mert belebuktál a megszorításokba, és egy darab reformot nem tudtál megcsinálni. Mert már csak könyörögni vagy képes az euróért, a feltételeinek teljesítésétől pedig olyan messze löktél minket, hogy az évszámot már nem is látjuk. Elég egy idióta mondat, és már repül is a forint. Magyarország külföldön egyenlő lett a hazugság fogalmával. Pedig a hazugság fogalmával te vagy egyenértékű. Aki szerint a válságnak csak a szele fog érinteni. Aki szerint még most is sikeres és független ország vagyunk. Köszönjük Feri, ez a mai nap is felejthetetlen volt. Reméljük, a következő március 15. már nélküled fog telni.

Amúgy csináltam ma vászonból '48-as farkasfogas honvédzászlót Patrona Hungariae alakjával, végigjártam a '48-as helyszíneket, megnéztem a Nemzeti Múzeum '48-as kiállítását, és még huszárnak is beöltöztem. Valamennyi ideig a Jobbikot is képes voltam meghallgatni - Morvai Krisztina a szokásos szövegen túl még a Fideszt is megdicsérte azért, mert szerinte radikalizálódik a Jobbik nyomán -, a többi eseményt meg tévén követtem nyomon. Igen, fotelből, egy kiadós rácos ponty elfogyasztása után. Igen, fotelből és lakás melegéből, mert tavaly egész hátralévő életemre is sok CR-t tüdőztem le, Toroczkainak meg nem kívántam játszópajtása lenni Budaházy kiszabadításában. Lehet rám követ, tojást, meg papírgalacsint dobálni, amiért fölöslegesen nem viszem vásárra a bőrömet.;-)

2008. december 21., vasárnap

Hanuka/fényünnep/fenyőünnep/Karácsony

Mostanáig nem értem, hogy a hanukázók miért a Hősök terét, majd a (rad)jobbos körökből feltörő tiltakozások után miért a Műcsarnok előtti teret választották, hogy aztán tovább is buszozzanak onnét. Egyszerűen semmi köze a térhez és annak szakralitásához a zsidó ünnepnek. Ráadásul a Nyugatinál szintén csináltak menórás rendezvényt, ahogy tavaly is, csak akkor politikai felhangokat is belevittek. (Amit nem tartok megengedhetőnek.) Még mielőtt jönne valaki az "országhódítók így akarják demonstrálni, hogy ezeréves országunkat végképp elfoglalták" szöveggel, megjegyzem, szerintem szimplán érzéketlenek, esetleg szándékosan provokatívak. Miért nem a megfelelő helyszínen, mások érzékenységét tisztelve a zsinagógánál gyújtottak fáklyákat, meg daloltak "Sálom, eléchem"-et? Nem voltak olyan sokan, hogy ne fértek volna el a Dohány utcánál. Vajon mit szólnának, ha az augusztus 20-iki körmenet a zsinagóga előtt haladna el? A balliberális értékrend szerint - mert létezik olyan is, csak nálunk nem túlságosan - a vallás mindenkinek a magánügye. (Szerintem meg éppen az evangéliumi tanítás értelmében kell minél több ember tudomására hozni, hogy mennyi érték rejlik a kereszténységben, de ennek kifejtése külön bejegyzést igényelne.) Ha tehát mindenkinek magánügye az Istennel, Jahvéval vagy Allahhal való kapcsolat, akkor miért kell egy alkalomhoz egyáltalán nem illő helyen hirdetni a hagyományos magyar ünneprendhez nem tartozó - tehát nem állami ünnepként megtartott - vallási ünnepüket? Nem is beszélve arról, hogy ennek éppen a szakralitását, bensőségességét veszi el az a tény, hogy sállal eltakart arcú biztonságiak és rendőrök állták őket körbe egyfajta élő kordonként. Úgyhogy ezúton is szeretném mély sajnálatomat kifejezni a zsidóknak, hogy megint egy csomó emberrel sikerült megutáltatniuk magukat. Még akkor is, ha végül - helyesen - nem mentek a Hősök terére, csak a szélére. (Én nem utálom őket, alapvetően gyűlölni sem szeretek senkit, főleg, hogy volt egy dédnagyanyám, aki még izraelita vallású, szegény sorsú asszony volt. Aztán elvesztette két fiát, és velük együtt a hitét is. Viszont én inkább misére járok, és ha okom van rá, kritizálom őket. Mert ok bőven van rá sajnos.)
A fáklyás fényünnep mellett a Magyar Gárda is demonstrált, a Rákosi által leromboltatott Regnum Marianum templom helyénél. (Itt a mozgalomról beszélek, amit addig nem oszlatnak fel, amíg nem követnek el bűncselekményt.) Náluk nem voltam, viszont vittem egy rózsaszín szalagos - utálom amúgy a rózsaszínt - szaloncukrot a bombagyáros karácsonyfára, mert én a Karácsonyt ünneplem, és honorálni kívántam ennyivel ezt a jó ötletet. (Budaházyval ellentétben Tomcaték legalább jó ötletekre is képesek. Budaházy egyébként ide is kijött, szerencsére csak nézelődni.) Meg kíváncsi is voltam, hogy vajon belekötnek-e a rendőrök, hogy nincs területfoglalási engedélyük a flashmob résztvevőinek a fenyőfára. Tudtommal nem kötöttek bele, nem is nagyon mentek el a Vörösmarty tér felől jövő földalatti kijáratánál lévő fához. Inkább Tomcaték mentek videózni, ahogy az egyik gyárlakó zsíroskenyérrel kínálja a hanukázni jövőket és a biztonságiakat. Nem kellett nekik, meg sem kérdezték, hogy libazsír-e vagy disznózsír. (Csomóan nem is tartják a kóser konyhát.) Aki kíváncsi a zsidók véleményére a rendezvényről, annak ajánlom ezt. A magam részéről nem volt kedvem ahhoz, hogy az 5 óra után meginduló rendőrök igazoltassanak, és rohadtul fázott a kezem is, úgyhogy a továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:

Zsíroskenyér. A rendőr láthatóan nem szereti.

Karácsonyfa lámpavasra kötözése.

A gyárlakók is kaptak fáklyát a hanukázóktól.
Látszik, hogy Molotov-koktélhoz szoktak a vén náczifasiszták.:)

Vigyázz, kész, tűz.

Arcok

Magyar zsidó

Ők vidámak.

A szemüveges a Tarka magyarra is ellátogatott.

Lángokban állt a Műcsarnok előtere.

- Kérsz te is fáklyát?
- Nem, kösz, nincs szabad kezem.

Nem a tűzbe teszi a kezét, csak cigit gyújt.

Ennyien voltak.

Árpád fejedelem Árpád-sávossal.

Szemét, gyerek és fáklya

"Fegyverletétel"

Nem, a fáklyát nem lehet elfújni.

Őt mintha a Hollán Ernő utcai "flashmob"-nál láttam volna.
Persze lehet, hogy csak rémeket látok.:)

Tel-Aviv térképes táska.

Szerintem már nem vidámak, csak a hideg miatt az arcukra fagyott a mosoly.

Még parázsló, füstölgő fáklya egy kisbusz alatt.
Gyorsan, cirkusz nélkül elvitték a rendőrök. Nem a fáklya tulajdonosát, a fáklyát.

Poroltóval is készültek, aztán majdnem ottfelejtették.

Kicsit furcsa srác. Talán Mózesnek képzelte magát a kőtáblákkal.

Sorbanállás. Mindenkinek kék karszalagot kellett hordania, ha fel akart szállni a buszra.
Nem is mondanék analógiát.:)

A látszat csal, ők a biztonságiak.

Ellentüntetők és nézelődők. Mert olyan is kell.

Farkasszemetnézés.

Fáznak, figyelnek és begyűjtéshez készülődnek.

2008. szeptember 30., kedd

Budaházy: hős ellenálló vezér, öngyilkosjelölt vagy ügynök?

Budaházy Györgyöt már akkor sem értettem teljesen, amikor 2006 szeptemberében a Kossuth téri emelvényen láttam egy maszkban szónokolni. Azóta ahány menetnek az élére állt, annyiszor verték szét az őt követő embereket, akik meg a Belvárost verték szét előbb, esetleg néhány rendőrt. Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de ha Budaházy nem öngyilkosjelölt barom, aki másokat is hősies öngyilkossági kísérletekre buzdít - ezúton lehetne adni neki Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulat Kamikaze Érdemérmet és Nagykeresztet -, akkor erős a gyanúm, hogy ügynök. Vagy tényleg olyan béna a rendőrség és a bíróság is, hogy 2 éve még egy házi őrizetet sem tudnak összehozni? És zászlóvivőként hogyhogy mindig eltűnik a legnagyobb forgatagban?

A hangulat keltéséhez úgy tűnik, hogy jobban ért, mint a vezetéshez, ezt bizonyítják a következő idézetek: (Köszönet Bakának a linkért.)

"mit kell csinálni azokkal a rendőrökkel, akik az adófizetők pénzén évek óta nagy erőkkel és kettős vaskordonnal őrzik a magyar szabadságról elnevezett téren a megszálló szovjetek felújított emlékművét? Meg kell nekik ezt köszönni szépen? Hát nem! Minimum meg kell őket dobálni, mert ezt érdemlik! (Legfeljebb arra kell ügyelni, hogy saját táborunkon belül mindenki tudjon róla, hogy dobálni fogunk, és felkészülhessen rá.) Ja, hogy ez az abszurd helyzet ott a Szabadság téren egyébként az egész politikai elitet nem zavarja? Igen? Akkor őket is meg kell dobálni! És nemhogy abba kéne hagynunk a dobálózást, hogy jobb színben tűnjünk föl a pártokállami médiában (erre egyébként sincs reális lehetőség), hanem addig kell folytatnunk, amíg az egész kompániát ki nem dobáljuk a közéletből, az országból, a világból."

[...]

"Testvéreim, kérdem én, hogy szenvedhetnénk mi morális vereséget a rablógyilkos, kábeltolvaj, bűnöző cigányoktól vagy az országot kiárusító, mindent tönkretevő gazemberektől? Annyi már a bűnük, hogy nem tudunk olyan dúlást csinálni Budapesten, hogy ilyen alakokkal szemben morális vereséget szenvedjünk! Ezért nem is kell nekik vagy a sajtójuknak megfelelnünk."

[...]

"Barátaim, jobb ha hozzászoktok, hogy lassan beköszönt ránk a hadiállapot. Nem fogja azt senki bejelenteni, csak egyszerre szépen benne leszünk (vagy már benne is vagyunk). Úgyhogy most döntse el mindenki, hogy megy vagy marad, mert hadiállapotban már nincs szabad véleménynyilvánítás."

[...]

"Pontosan ez az, amit én is akarok, hogy a magyar emberek dühödjenek már végre be, legyen már elegük ebből a kiszipolyozásból, jövőtlenségből, napi megaláztatásból, és csapjanak az asztalra! És a az állami elvonástól, a multinacionális lehúzástól, a cigányterrortól, a rendőrök, közterület-felügyelők, parkolóőrök állandó büntetgetésétől még nem dühödtek be, akkor dühödjenek be legalább attól, hogy mi "felforgatjuk" a várost. Mindegy, csak dühödjenek már be valamitől, mert ez a pipogya menekülés a problémák elől, ez a fásult beletörődöttség mindenbe a végzetük lesz."

http://www.kuruc.info/r/1/28700/

Tehát mit is akar Budaházy saját írása alapján?

Először is, a lehető legtöbb feldühített ember menjen ki az utcára. Az sem baj, ha olyan dühös emberek is lesznek, akik éppen miatta mérgesek. Ami kitűnő megalapozása egy polgárháborúnak. Ezek után meg kell dobálni a rendőröket és a politikai elitet is, a Belvárost meg nem lehet eléggé feldúlni ahhoz, hogy bárkiben is jogos legyen a szégyenérzet. Ráadásul ettől majd biztos mind elmenekülnek, vagy elszégyellik magukat, és gyorsan arrébbszállíttatják az emlékművet. De a legjobb lenne, ha az összes politikus és rendőr elhagyná az országot, és az, hogy ennek megvalósulása esetén mi lesz, kb. annyira kidolgozott terv, mint az Országház elfoglalása Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása céljából, esetleg a Fáber Károly nevével fémjelzett, zseniális Y-terv, amely a különböző kormányépületek blokád alá vonását tűzte ki célul. (A terv szupertitkos részleteit lezárt borítékokban adta át a terv szülőatyja, spontán jelentkező embereknek, akik pár tucat embert tudtak összeverbuválni.) És még véletlenül sem az Országgyűlés fogja bejelenteni a hadiállapotot - ugyanis az ő jogköre lenne -, hanem majd Budaházy mondja meg, hogy milyen esetben lesz érvényben, illetve, ha már beköszöntött, akkor ki hogyan viselkedjen. Ígéretes.
Szeretnék valami frappáns tanulságot levonni Budaházy személyiségváltozásairól és a balhék céljáról, de az a baj, hogy már nem tudok.