2008. december 21., vasárnap

Hanuka/fényünnep/fenyőünnep/Karácsony

Mostanáig nem értem, hogy a hanukázók miért a Hősök terét, majd a (rad)jobbos körökből feltörő tiltakozások után miért a Műcsarnok előtti teret választották, hogy aztán tovább is buszozzanak onnét. Egyszerűen semmi köze a térhez és annak szakralitásához a zsidó ünnepnek. Ráadásul a Nyugatinál szintén csináltak menórás rendezvényt, ahogy tavaly is, csak akkor politikai felhangokat is belevittek. (Amit nem tartok megengedhetőnek.) Még mielőtt jönne valaki az "országhódítók így akarják demonstrálni, hogy ezeréves országunkat végképp elfoglalták" szöveggel, megjegyzem, szerintem szimplán érzéketlenek, esetleg szándékosan provokatívak. Miért nem a megfelelő helyszínen, mások érzékenységét tisztelve a zsinagógánál gyújtottak fáklyákat, meg daloltak "Sálom, eléchem"-et? Nem voltak olyan sokan, hogy ne fértek volna el a Dohány utcánál. Vajon mit szólnának, ha az augusztus 20-iki körmenet a zsinagóga előtt haladna el? A balliberális értékrend szerint - mert létezik olyan is, csak nálunk nem túlságosan - a vallás mindenkinek a magánügye. (Szerintem meg éppen az evangéliumi tanítás értelmében kell minél több ember tudomására hozni, hogy mennyi érték rejlik a kereszténységben, de ennek kifejtése külön bejegyzést igényelne.) Ha tehát mindenkinek magánügye az Istennel, Jahvéval vagy Allahhal való kapcsolat, akkor miért kell egy alkalomhoz egyáltalán nem illő helyen hirdetni a hagyományos magyar ünneprendhez nem tartozó - tehát nem állami ünnepként megtartott - vallási ünnepüket? Nem is beszélve arról, hogy ennek éppen a szakralitását, bensőségességét veszi el az a tény, hogy sállal eltakart arcú biztonságiak és rendőrök állták őket körbe egyfajta élő kordonként. Úgyhogy ezúton is szeretném mély sajnálatomat kifejezni a zsidóknak, hogy megint egy csomó emberrel sikerült megutáltatniuk magukat. Még akkor is, ha végül - helyesen - nem mentek a Hősök terére, csak a szélére. (Én nem utálom őket, alapvetően gyűlölni sem szeretek senkit, főleg, hogy volt egy dédnagyanyám, aki még izraelita vallású, szegény sorsú asszony volt. Aztán elvesztette két fiát, és velük együtt a hitét is. Viszont én inkább misére járok, és ha okom van rá, kritizálom őket. Mert ok bőven van rá sajnos.)
A fáklyás fényünnep mellett a Magyar Gárda is demonstrált, a Rákosi által leromboltatott Regnum Marianum templom helyénél. (Itt a mozgalomról beszélek, amit addig nem oszlatnak fel, amíg nem követnek el bűncselekményt.) Náluk nem voltam, viszont vittem egy rózsaszín szalagos - utálom amúgy a rózsaszínt - szaloncukrot a bombagyáros karácsonyfára, mert én a Karácsonyt ünneplem, és honorálni kívántam ennyivel ezt a jó ötletet. (Budaházyval ellentétben Tomcaték legalább jó ötletekre is képesek. Budaházy egyébként ide is kijött, szerencsére csak nézelődni.) Meg kíváncsi is voltam, hogy vajon belekötnek-e a rendőrök, hogy nincs területfoglalási engedélyük a flashmob résztvevőinek a fenyőfára. Tudtommal nem kötöttek bele, nem is nagyon mentek el a Vörösmarty tér felől jövő földalatti kijáratánál lévő fához. Inkább Tomcaték mentek videózni, ahogy az egyik gyárlakó zsíroskenyérrel kínálja a hanukázni jövőket és a biztonságiakat. Nem kellett nekik, meg sem kérdezték, hogy libazsír-e vagy disznózsír. (Csomóan nem is tartják a kóser konyhát.) Aki kíváncsi a zsidók véleményére a rendezvényről, annak ajánlom ezt. A magam részéről nem volt kedvem ahhoz, hogy az 5 óra után meginduló rendőrök igazoltassanak, és rohadtul fázott a kezem is, úgyhogy a továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:

Zsíroskenyér. A rendőr láthatóan nem szereti.

Karácsonyfa lámpavasra kötözése.

A gyárlakók is kaptak fáklyát a hanukázóktól.
Látszik, hogy Molotov-koktélhoz szoktak a vén náczifasiszták.:)

Vigyázz, kész, tűz.

Arcok

Magyar zsidó

Ők vidámak.

A szemüveges a Tarka magyarra is ellátogatott.

Lángokban állt a Műcsarnok előtere.

- Kérsz te is fáklyát?
- Nem, kösz, nincs szabad kezem.

Nem a tűzbe teszi a kezét, csak cigit gyújt.

Ennyien voltak.

Árpád fejedelem Árpád-sávossal.

Szemét, gyerek és fáklya

"Fegyverletétel"

Nem, a fáklyát nem lehet elfújni.

Őt mintha a Hollán Ernő utcai "flashmob"-nál láttam volna.
Persze lehet, hogy csak rémeket látok.:)

Tel-Aviv térképes táska.

Szerintem már nem vidámak, csak a hideg miatt az arcukra fagyott a mosoly.

Még parázsló, füstölgő fáklya egy kisbusz alatt.
Gyorsan, cirkusz nélkül elvitték a rendőrök. Nem a fáklya tulajdonosát, a fáklyát.

Poroltóval is készültek, aztán majdnem ottfelejtették.

Kicsit furcsa srác. Talán Mózesnek képzelte magát a kőtáblákkal.

Sorbanállás. Mindenkinek kék karszalagot kellett hordania, ha fel akart szállni a buszra.
Nem is mondanék analógiát.:)

A látszat csal, ők a biztonságiak.

Ellentüntetők és nézelődők. Mert olyan is kell.

Farkasszemetnézés.

Fáznak, figyelnek és begyűjtéshez készülődnek.

3 megjegyzés:

Rotwein írta...

Valaki majd ír cikket a jelenlegi Zöld párt-Tomcat-MIÉP-MDF balhéról? Van itt pár kurucos anyag, ami szerintem megér egy kivesézést:

http://www.kuruc.info/r/2/32429/
http://www.kuruc.info/r/1/32465/
http://www.kuruc.info/r/7/32481/
http://www.kuruc.info/r/1/32463/
http://www.kuruc.info/r/1/32474/

Schrödinger írta...

Érdekes kis ünnep volt szó, ami szó...
Mindkét kultúra egymás iránti érzéketlensége megmutatkozott rajta tökéletesen. Már csupán röhögök az ilyeneken.
Mind a sovinizmust illetve a szélsőséges nacionalizmust, mind a cionizmust mélységesen elítélem.(Patrotizmus, judaizmus - ha már a két mai magyarországi ellentétről beszélünk - megítélésem szerint rendben is van). Magamat pl. egy patriota magyarnak tartom.
Csak azt nem értem, hogy miért nem találja meg senki a középutat?

Ui: MJ és stark lent még vár az újabb megjegyzés).

MJ írta...

A kurucos anyagokon túl ráadásul nekem és Lombrosónak is vannak személyes tapasztalataink még 2006 februárjából arról, hogy hogy folyik egy Jobbik-féle kopogtatógyűjtés - csalás csalás hátán -, meg hogy Novák Előd mennyire tisztességes.
Schrödinger, veled meg teljes mértékben egyetértek, úgyhogy nem is ragozom tovább.:)