2008. december 10., szerda

"Liberális gondolkódó" service pack 2008 version 3.34

Forrás: Tóta W.: A hosszú csend után

Elrettentés:
Az MSZP rasszista foltja. (Népszabadság Online)
Segély, gyerek, közmunka. (Trychydts)

Köszöntöm a Kedves Olvasót. Ez a service pack arra szolgál, hogy az elavult, régi "kommunista gondolkodó" illetve a "liberális reformkommunista" modelleket sikeresen upgradelhetjük a mai kornak megfelelő verzióra. Tehát, ne lopjuk a drága időt, kezdjünk is bele.

Step 1.: A begyakorolt vélemény

Az első, és a legfontosabb a megszokott konzervvélemény kialakítása. Ahhoz, hogy szavahihető liberálisként eladjuk magukat, meg kell határoznunk a célcsoportokat, amelyeket foggal-körömmel, a világ összes létező hülyeségének érvként történő felhasználásával meg kell védenünk. Ezek a csoportok itt Magyarországon: bevándorlók (még kevesen vannak, de már készíteni kell a szívünket a vérzésre, arra az esetre, ha többen lesznek, és a parttalan és határtalan magyarországi kirekesztés rájuk is kiterjed) zsidók, romák, melegek (ez a kettő a legfontosabb) és az olyan művészek, akiket a többségi társadalom ízléstelennek tart. Ezek a csoportok nagyjából annyira fontosak nekünk, mint a hinduknak a tehén, tehát szentek és sérthetetlenek. Ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek minket, mint igazi liberálist, akkor azt sem hagyhatjuk, hogy ezeket a célcsoportokat akár a kritika halvány árnyéka meglegyintse. És itt érünk a következő ponthoz.

Step 2.: A kritika = Bűn

Ez az ország tele van olyan korlátolt, szörnyű alakokkal, akik nem érnek fel a mi szellemi nagyságunkhoz, és az idejük nagy részét azzal töltik, hogy ún. "kritikát" fogalmaznak meg a fent már részletezett csoportok ellen (továbbiakban röviden: szent tehenek) Természetesen itt a kritikát nem szó szerint kell érteni. Ez csupán burkolt sovinizmus, amit ők burkoltan hoznak így a tudomásunkra. Ne feledjük az ilyen gonosz soviniszta elnyomók kategóriáit, amelyek attól függően változnak, hogy éppen kiket támadnak kritikának álcázott primitív mocskolódással.

Homoszexuálisokat kritizál = homofób és/vagy fasiszta
Romákat kritizál = fasiszta (mindenképpen), kirekesztő, fél egy másik kultúrától
Zsidókat kritizál = fasiszta, holokauszt tagadó, fajgyűlölő, írígyli a sok pénzt.
Bevándorlókat kritizál = xenofób, fasiszta (ízlés szerint), fél egy másik kultúrától
Meg nem értett művészeket kritizál = fasiszta (miért ne?), műveletlen, nincs ízlése

Miután a kritikának álcázott tömény sovinizmussal szembesültünk, azonnal hozzuk a vitapartner tudtára, hogy ő éppen melyik kategóriába tartozik. Lehetőleg hozzuk a tudtára azt is, hogy hülye, és nem ért semmit, és nagyképűen beszéljünk a saját, kiemelkedő műveltségünkről.

Step 3.: Bűncselekmény, mint kulturális megnyilvánulás

Amennyiben a szent tehenek valamelyik csoportja rendszeresen elkövet egy vagy több bűncselekményt, azt semmiképpen sem szabad igazi bűncselekményként értékelni. (Pl.: a romák a magántulajdont másképp értékeli a közösségükön belül, a melegek közszeméremsértése csupán önkifejezés, stb.) Aki mindezt bűncselekményként értékeli, azzal kapcsolatban lásd. a 2. pontot. Természetesen, ha nagyon erősen sarokba szorítanak minket, akkor talán (nagyon ritka esetben) elismerhetjük, hogy ezek az illegális megmozdulások valóban bűncselekmények, viszont ez kizárólag a szélsőséges magyarok kirekesztése történik. Aki mást mond, az náci.

Gyakorlás:

Muszlin bevándorló félholtra veri a három, csadorban tartott feleségét:
A vallása szerint ez joga, sőt, kötelezettsége. Ha az európai törvények mást mondanak, akkor minden európai kirekesztő.

Roma apuka színesfémet lop:
Kizárólag a magyarok általi szörnyű kirekesztettség juttathatta idáig, és emiatt az egyéni felelősség elvét még véletlenül sem szabad boncolgatni.

Izrael állam megint szarrá bombáz valami arab lakónegyedet:
A zsidók megérdemlik, hogy saját országuk legyen, és hogy onnan bombázhassanak. Hogy merészel akárki szólni akármit is? Még mindig nem mosták le a magyarok magukról 6 millió megölt zsidó vérét. (A "holokauszt" szó gyakori ismétlését erősen ajánljuk)

Step 4.: Let's rock.

Az utolsó lépéshez akkor érünk el, amikor már tökéletesen tisztában vagyunk saját szellemi felsőbbrendűségünkkel. Ilyenkor eljutunk a tökéletes "nekem bármit szabad mondanom" kategóriába. Varázslatos állapot ez, ilyenkor ne szégyelljük embertársainkat közönséges állatnak titulálni, trágár szavakkal illetni általunk ismeretlen személyeket, illetve az idióta és a hülye jelzőket alkalmazni gyakorlatilag mindenkire. Lehetőleg minden, a liberálistól eltérő gondolkodásmódot alázzunk, fikázzunk, pocskondiázzunk. Minél jobban hasonulunk egy utcán ordibáló skinhead stílusához, annál hatékonyabban védjük ezzel a liberalizmust. A Step 4. hatékony használatának legnagyobb magyarországi képviselője Trychydts.

Amennyiben ezeket a lépéseket betartjuk és alkalmazzuk, felelősséggel hívhatjuk magunkat igazi magyar liberálisnak, és továbbá feljogosítva érezhetjük magunkat, hogy megmondjuk, hogy mit jelent liberálisnak lenni, ki a fasiszta, illetve egyáltalán, innentől kezdve csak mi tudjuk, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Kellemes nácizást és internetes fórumozást kívánok.

9 megjegyzés:

Lombroso írta...

Én már nem bírom rászánni magamat arra, hogy olvassam a hülyeségeit. A jellemzés amúgy tökéletes, jól szórakoztam.:)
Amúgy pont most találtam egy másik vicces blogot:
http://egypszichoaktivista.blog.hu/
Meglepődnék, ha nem jutnék el 3 klikkeléssel innen tricikli blogjára...:)

MJ írta...

A nőci láthatóan nem elégszik meg a pszichológusi szakma kereteinek feszegetésével, ugyanis feminista és anarchista is egy személyben. (Talán az eredeti kommunista ideológiával sincs különösebb gondja.) A liberálisokat viszont több helyen is kritizálja.
A bejegyzésről egyébként a Náczivadász jut eszembe.:)

stark írta...

Aham, nekem is eléggé náczivadász fílingem volt írás közben.:D

Névtelen írta...

Az egyenlők között is vannak egyenlőbbek:-)

"Nem kap büntetést frakciójának vezetőitől Orbán Viktor, amiért hétfőn tizenegyszer szavazott az Országgyűlésben a Fidesszel szemben, írja pénteki számában a Népszabadság" - na jó, a Népszabi az Népszabi...

"A lap szerint volt olyan eset is, hogy Orbán Viktor a szocialistákkal együtt szavazott meg kormánypárti indítványokat. A Fidesz szerint minden alkalommal tévedésről volt szó. (...) A kisebbségi kormány fennállása óta egyébként a Fidesz több mint másfél millió forint frakcióbírságot szabott ki."

stark írta...

Hmmm... elég érdekes hír (linket!)

Bár mondjuk a Kéri-beszéd Orbán Viktoráról még el is lehet képzelni, hogy egyetért egy kormánypárti indítvánnyal.

Névtelen írta...

Egyébként szerintem is teljesen normális lenne, ha adott esetben egy párt képviselője saját kenyéradói ellen szavazna, ha egy másik indítvánnyal ért egyet, de tudjuk, hogy megy ez mostanság. (Nem beszélve arról, hogy egy igen közeli hozzátartozóm már a "független áruló" megtisztelő titulust is kiérdemelte annak idején -- épp egy fideszestől, pedig még csak nem is az ő színeikben lett képviselő...)

stark írta...

Bocsi, névtelen, te most a "Benedek" vagy?:D

Mármint a "független áruló" miatt...

Névtelen írta...

Ja bocs...:-)

MJ írta...

Ez Vastagbőrön is fent van.