A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pofátlan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pofátlan. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 15., vasárnap

"Felelős kormányt Buda-Pesten!"

Ma délelőtt elvittek két tüntetőt azért, mert a cím szövegét írták egy transzparensre, és ami mellesleg a 12 pont második pontjának a lényege. Talán a 12 pontból való majdnem szó szerinti idézés nem illik március 15-ike ünnepléséhez? A szólásszabadság addig terjed, amíg a hármas kordonnal őrzött Demszky Gábor sehonnai bitang emberezik, árpádsávosozik, és idén már Tatárszentgyörgyről szólva rasszizmust kiált a ketrecéből? Este pedig arról beszél Gyurcsány Ferenc, hogy Magyarország ma független, sikeres ország, ahol szólásszabadság van. Hol élünk, emberek? Egyszerűen nem hiszem el, hogy 20-30 év múlva ezt a korszakot akárkik is demokratikusként fogják jellemezni. Ahol a miniszterelnök és a főpolgármester nem mer együtt ünnepelni a magyarokkal, mégis szinte áthatolhatatlan kordonerdő szabdalja szét a rettegésük miatt a fővárost, és osztja kicsiny megszállási övezetekre emlékeztető zónákra, ahová nehezebb a belépés, mintha átlépnénk az országhatárt. Ahová még cumisüveget sem lehet bevinni, és ahol minimum szabálysértés lehet, ha ösztönösen összegyűröm a tízóraim ezüstpapírját. Terrorizmus előkészülete, ami már önmagában büntetendő, mi? Még a végén galacsint dobálnék az ott sem tartózkodó Gyurcsány Ferencre. Pedig ha akartam volna, már megtehettem volna ősszel. A rendőrök pedig harapófogóba szorítják a sajtósokat - éljen a sajtószabadság -, míg Toroczkaiék röhögve bújnak ki az oszlatni akaró rendőrök gumibotjai közül egy parkolóház egérútját kihasználva. Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással nem tudom mi történt az este, de hogy megint CR-t használt a rendőrség, abban biztos vagyok.

De nem elég a papírgalacsin vagy a transzparens büntetése, ezek nélkül is élő fegyver minden olyan ember, akinek ellenvéleménye van, és ezt ki is szeretné fejezni, azt hívén, hogy szólásszabadság van. Nem, ma csak hallgatni szabad az utcán. Hallgatni, és egyetérteni. Mivel a hatalom még a kimondott szótól is fél, idegesíti az ellenvélemény, a kritika. A drága miniszterelnök urat bálványként imádó akciónyuggerek pedig megrohamozzák és még képen is törlik azt, aki kritizálni meri imádott vezérüket. Vajon mi lett volna, ha a "bántalmazott" merészeli lefogni az egyik nyanya kezét? Maga a fasizmus. Legközelebb talán már a tapsolás is kötelező lesz, élt a magyar már ilyen időket is.

Ferenc testvér nemrég még kínosan röhögcsélt Szegeden, amikor fújolást kapott. Ma este ez a mosolygás már természetellenessé vált. Mindenki Ferije ma Csodaországban járt, ahol minden magyar sikeres, együtt építi a völgyhidat, együtt örül az ország függetlenségének, miközben az IMF hitelének utolsó morzsáit is felzabálják azok, akiknek feneketlen a gyomruk. A pannon puma is ugrott egy nagyot, bele egyenesen a szakadékba. Válság van, tetszik érteni? És az, hogy ekkora, arról te tehetsz, Ferikém. Mert a piac már egy szavadat sem hiszi. Mert belebuktál a megszorításokba, és egy darab reformot nem tudtál megcsinálni. Mert már csak könyörögni vagy képes az euróért, a feltételeinek teljesítésétől pedig olyan messze löktél minket, hogy az évszámot már nem is látjuk. Elég egy idióta mondat, és már repül is a forint. Magyarország külföldön egyenlő lett a hazugság fogalmával. Pedig a hazugság fogalmával te vagy egyenértékű. Aki szerint a válságnak csak a szele fog érinteni. Aki szerint még most is sikeres és független ország vagyunk. Köszönjük Feri, ez a mai nap is felejthetetlen volt. Reméljük, a következő március 15. már nélküled fog telni.

Amúgy csináltam ma vászonból '48-as farkasfogas honvédzászlót Patrona Hungariae alakjával, végigjártam a '48-as helyszíneket, megnéztem a Nemzeti Múzeum '48-as kiállítását, és még huszárnak is beöltöztem. Valamennyi ideig a Jobbikot is képes voltam meghallgatni - Morvai Krisztina a szokásos szövegen túl még a Fideszt is megdicsérte azért, mert szerinte radikalizálódik a Jobbik nyomán -, a többi eseményt meg tévén követtem nyomon. Igen, fotelből, egy kiadós rácos ponty elfogyasztása után. Igen, fotelből és lakás melegéből, mert tavaly egész hátralévő életemre is sok CR-t tüdőztem le, Toroczkainak meg nem kívántam játszópajtása lenni Budaházy kiszabadításában. Lehet rám követ, tojást, meg papírgalacsint dobálni, amiért fölöslegesen nem viszem vásárra a bőrömet.;-)

2009. január 17., szombat

Már megint náciveszély! Újra itt a Magyarok Nyilai!

Bizony barátaim, újabb indokunk van a fasizmustól való rettegésre. A ferencvárosi időközi választásokon SZDSZ-es színekben induló, az első forduló után 419 szavazatot kapó John Emese ugyanis azt hazudta mondta, hogy ő az újabb Magyarok Nyilai áldozat. Előtte meg azt, hogy ha visszalép, akkor rosszabb lesz az egyértelműen nyerő Fidesznek, mert így nagyobb rá az esély, hogy a második fordulótól visszalépő John Emese szavazatai nélkül nem lesz érvényes a választás. Előtte meg azt, hogy mindenórás terhes. De az előbbi nyilatkozatok nem számítanak, hiszen egyértelmű, hogy a már évek óta minden hatósággal könnyedén packázó, a rendőrök által sosem kézre keríthető, igazi al Kaida színvonalú, ámde komoly károkat sosem okozó Magyarok Nyilai terrorfenyegetése áll az ügy hátterében. És mint baloldali körökből tudjuk, a Magyarok Nyilai természetesen a Magyar Gárda és a Jobbik fattyúgyermeke. Azé a Jobbiké, amelyik a szánalmas választási csalások miatt is szánalmasan alacsony részvételből kifejezetten ügyesen tud profitálni a maga harmadik helyével és több, mint 8%-ával. Megint sikerült megfelelő irányba tematizálni a közéletet. Oltári nagyot buktak ugyanis a magukat liberálisnak nevező törpepártiak egy olyan kerületben, ahol előzőleg SZDSZ-es képviselőt és polgármestert is választottak, Gegesy Ferenc személyében. Valahogy össze tudtak még kaparni 750 ajánlószelvényt, és ahogy ezeknek a gyűjtése menni szokott - tapasztalatból tudom, még mielőtt valaki rágalmazással vádolna meg -, nyilvánvaló, hogy csalással. Aztán hihetetlen alacsony, éppenhogy 25%-os részvétel mellett is kaptak kemény 5,23%-ot. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ekkorát bukik?

Szopás

Emesénk természetesen jó magyar politikus módjára kitalál valamit az SZDSZ-szel - ebből a szempontból lényegtelen a származása -, amivel elterelheti a kudarcáról a figyelmet, a maradék szavazótáborát pedig jó adag félelemkeltéssel összekovácsolja. Folyamatosan bevált a műsor már Ferenc testvérnél is, - sőt, már Szabó Alberttől kezdve Bácsfi Diánán át a patásördög királyjelölt Orbán Viktátorig - miért Emesénél ne jönne be? Elég volt csak meglebbenteni, hogy Magyarok Nyilai, és máris kész a recept, hogy másról beszéljenek az emberek. Ahelyett, hogy faarccal visszavonulna, és nyugodtan babázna inkább. (Egyébként engem már az is meglepett egy kicsit, hogy gyereke lesz, tehát valószínűleg hetero.) Szóval köszönjük Emese! Én úgy búcsúzom tőle, ahogy a Kispál dalszöveg szól:

"Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!"

2008. december 10., szerda

Van pofájuk...

Elfogult vagyok, és előítéletes. Nekem egyszerűen nehezemre esik hinni a (szoci) képviselőknek. Azon tűnődtem, hogy ez nyilván az én hibám, és ők mégis következetes, megbízható emberek, csak hozzám jut el rosszul az üzenetük. Hiába na, az a fránya kommunikáció...
Mint emlékezetes, Orbánné Havasi Máriát azzal a kifogással nem szavazták meg egyedüli frakcióként a Parlamentban, hogy nem beszél angolul, meg nem tett le eleget az asztalra a szakma szempontjából. Nagyon helyes, fontos pozíciókba csak a nemzet krémjét ültessük. Ezek után úgy döntöttem, hogy megnézem hazánk szocialista krémjét, hát tessék, itt vannak a nyelvisemeretek táblázatba foglalva, most gyűjtöttem az Országgyűlés honlapjáról:
Tehát a 190 vizsgált komcsinak szocialista képviselőnek összesen 213 darab nyelvismerete van. Ergo kb. 1,21 jut mindegyiknek. A "társalgási szintű angol nyelvismeret" viszont eléggé messze áll a nyelvvizsgától. nyelvvizsgákra lebontva tehát van 91 darab, ami azt jelenti, hogy a fejenkénti fél nyelvvizsga sem jött össze nekik.
Most nézzünk 1-2 kiragadott példát:
A köztársasági elnöki tisztség után az egyik legjelentősebb közjogi méltóság: Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök. Egy darab szaros angol társalgási szintű nyelvismeret. Ám van, amire az is elég.
Vadai Ági, az ostoba elkötelezett szocialista, aki jó példát mutat: többek között övé a norvég középfokú és az egyik spanyol felsőfokú. Legalább jól eldumálhatnak a büfében spanyolul Mesterházyval, aki a másik felsőfokú boldog tulajdonosa. (Mondtam én, hogy szefárd.:D)
Szekeres elvtárs: megvan az angol közép, a magyarral még küzd.
Horn Gyuszi: bár mostanában már nem nagyon használja, de (Havas Szofihoz hasonlóan) meg van neki az orosz felső, és a szerb illetve a horvát tárgyalási szintűt is neki köszönhetjük. Még jó, hogy annak idején elég volt ehhez a kettőhöz csak a szerb-horvátot letenni. Tehát ha valakit érdekel, hogy hogy van oroszul az, hogy "elvtársak, tűz!", akkor az elfekvő VIP részlegén éreklődjön.
Gál J. Zoltán, aki egy 1991-ben letett érettségi büszke tulajdonosa, sajnos nem rendelkezik egyetlen nyelvvizsgával sem. Vagy csak elfelejtette feltűntetni. Vagy apuka karácsonyra fogja megvenni. Majd elválik.
Ezek után nyugodtan lehet küldeni nekik a mailt, hogy miért is nem ég a pofájukról a bőr. Ezek hivatkoznak nyelvtudásra? Átnézte már valaki, hogy milyen végzettségű szerencsétlen hülyék ülnek ott? Mezőgazdasági szervízüzemi technikus? Híradástechnikai üzemmérnök és "politikai munkatárs" a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Akadémiáról (1977-ből)? Ennyit ezekről. Ha kikerülnének a holdudvar védelmező burkából akkor a nagyját még a Mekibe sem vennék fel eladónak.

Végül egy idézet a Belgától: "mi választottuk őket, minket képviselnek!"