A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jobbik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jobbik. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 15., vasárnap

"Felelős kormányt Buda-Pesten!"

Ma délelőtt elvittek két tüntetőt azért, mert a cím szövegét írták egy transzparensre, és ami mellesleg a 12 pont második pontjának a lényege. Talán a 12 pontból való majdnem szó szerinti idézés nem illik március 15-ike ünnepléséhez? A szólásszabadság addig terjed, amíg a hármas kordonnal őrzött Demszky Gábor sehonnai bitang emberezik, árpádsávosozik, és idén már Tatárszentgyörgyről szólva rasszizmust kiált a ketrecéből? Este pedig arról beszél Gyurcsány Ferenc, hogy Magyarország ma független, sikeres ország, ahol szólásszabadság van. Hol élünk, emberek? Egyszerűen nem hiszem el, hogy 20-30 év múlva ezt a korszakot akárkik is demokratikusként fogják jellemezni. Ahol a miniszterelnök és a főpolgármester nem mer együtt ünnepelni a magyarokkal, mégis szinte áthatolhatatlan kordonerdő szabdalja szét a rettegésük miatt a fővárost, és osztja kicsiny megszállási övezetekre emlékeztető zónákra, ahová nehezebb a belépés, mintha átlépnénk az országhatárt. Ahová még cumisüveget sem lehet bevinni, és ahol minimum szabálysértés lehet, ha ösztönösen összegyűröm a tízóraim ezüstpapírját. Terrorizmus előkészülete, ami már önmagában büntetendő, mi? Még a végén galacsint dobálnék az ott sem tartózkodó Gyurcsány Ferencre. Pedig ha akartam volna, már megtehettem volna ősszel. A rendőrök pedig harapófogóba szorítják a sajtósokat - éljen a sajtószabadság -, míg Toroczkaiék röhögve bújnak ki az oszlatni akaró rendőrök gumibotjai közül egy parkolóház egérútját kihasználva. Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással nem tudom mi történt az este, de hogy megint CR-t használt a rendőrség, abban biztos vagyok.

De nem elég a papírgalacsin vagy a transzparens büntetése, ezek nélkül is élő fegyver minden olyan ember, akinek ellenvéleménye van, és ezt ki is szeretné fejezni, azt hívén, hogy szólásszabadság van. Nem, ma csak hallgatni szabad az utcán. Hallgatni, és egyetérteni. Mivel a hatalom még a kimondott szótól is fél, idegesíti az ellenvélemény, a kritika. A drága miniszterelnök urat bálványként imádó akciónyuggerek pedig megrohamozzák és még képen is törlik azt, aki kritizálni meri imádott vezérüket. Vajon mi lett volna, ha a "bántalmazott" merészeli lefogni az egyik nyanya kezét? Maga a fasizmus. Legközelebb talán már a tapsolás is kötelező lesz, élt a magyar már ilyen időket is.

Ferenc testvér nemrég még kínosan röhögcsélt Szegeden, amikor fújolást kapott. Ma este ez a mosolygás már természetellenessé vált. Mindenki Ferije ma Csodaországban járt, ahol minden magyar sikeres, együtt építi a völgyhidat, együtt örül az ország függetlenségének, miközben az IMF hitelének utolsó morzsáit is felzabálják azok, akiknek feneketlen a gyomruk. A pannon puma is ugrott egy nagyot, bele egyenesen a szakadékba. Válság van, tetszik érteni? És az, hogy ekkora, arról te tehetsz, Ferikém. Mert a piac már egy szavadat sem hiszi. Mert belebuktál a megszorításokba, és egy darab reformot nem tudtál megcsinálni. Mert már csak könyörögni vagy képes az euróért, a feltételeinek teljesítésétől pedig olyan messze löktél minket, hogy az évszámot már nem is látjuk. Elég egy idióta mondat, és már repül is a forint. Magyarország külföldön egyenlő lett a hazugság fogalmával. Pedig a hazugság fogalmával te vagy egyenértékű. Aki szerint a válságnak csak a szele fog érinteni. Aki szerint még most is sikeres és független ország vagyunk. Köszönjük Feri, ez a mai nap is felejthetetlen volt. Reméljük, a következő március 15. már nélküled fog telni.

Amúgy csináltam ma vászonból '48-as farkasfogas honvédzászlót Patrona Hungariae alakjával, végigjártam a '48-as helyszíneket, megnéztem a Nemzeti Múzeum '48-as kiállítását, és még huszárnak is beöltöztem. Valamennyi ideig a Jobbikot is képes voltam meghallgatni - Morvai Krisztina a szokásos szövegen túl még a Fideszt is megdicsérte azért, mert szerinte radikalizálódik a Jobbik nyomán -, a többi eseményt meg tévén követtem nyomon. Igen, fotelből, egy kiadós rácos ponty elfogyasztása után. Igen, fotelből és lakás melegéből, mert tavaly egész hátralévő életemre is sok CR-t tüdőztem le, Toroczkainak meg nem kívántam játszópajtása lenni Budaházy kiszabadításában. Lehet rám követ, tojást, meg papírgalacsint dobálni, amiért fölöslegesen nem viszem vásárra a bőrömet.;-)

2009. január 17., szombat

Már megint náciveszély! Újra itt a Magyarok Nyilai!

Bizony barátaim, újabb indokunk van a fasizmustól való rettegésre. A ferencvárosi időközi választásokon SZDSZ-es színekben induló, az első forduló után 419 szavazatot kapó John Emese ugyanis azt hazudta mondta, hogy ő az újabb Magyarok Nyilai áldozat. Előtte meg azt, hogy ha visszalép, akkor rosszabb lesz az egyértelműen nyerő Fidesznek, mert így nagyobb rá az esély, hogy a második fordulótól visszalépő John Emese szavazatai nélkül nem lesz érvényes a választás. Előtte meg azt, hogy mindenórás terhes. De az előbbi nyilatkozatok nem számítanak, hiszen egyértelmű, hogy a már évek óta minden hatósággal könnyedén packázó, a rendőrök által sosem kézre keríthető, igazi al Kaida színvonalú, ámde komoly károkat sosem okozó Magyarok Nyilai terrorfenyegetése áll az ügy hátterében. És mint baloldali körökből tudjuk, a Magyarok Nyilai természetesen a Magyar Gárda és a Jobbik fattyúgyermeke. Azé a Jobbiké, amelyik a szánalmas választási csalások miatt is szánalmasan alacsony részvételből kifejezetten ügyesen tud profitálni a maga harmadik helyével és több, mint 8%-ával. Megint sikerült megfelelő irányba tematizálni a közéletet. Oltári nagyot buktak ugyanis a magukat liberálisnak nevező törpepártiak egy olyan kerületben, ahol előzőleg SZDSZ-es képviselőt és polgármestert is választottak, Gegesy Ferenc személyében. Valahogy össze tudtak még kaparni 750 ajánlószelvényt, és ahogy ezeknek a gyűjtése menni szokott - tapasztalatból tudom, még mielőtt valaki rágalmazással vádolna meg -, nyilvánvaló, hogy csalással. Aztán hihetetlen alacsony, éppenhogy 25%-os részvétel mellett is kaptak kemény 5,23%-ot. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ekkorát bukik?

Szopás

Emesénk természetesen jó magyar politikus módjára kitalál valamit az SZDSZ-szel - ebből a szempontból lényegtelen a származása -, amivel elterelheti a kudarcáról a figyelmet, a maradék szavazótáborát pedig jó adag félelemkeltéssel összekovácsolja. Folyamatosan bevált a műsor már Ferenc testvérnél is, - sőt, már Szabó Alberttől kezdve Bácsfi Diánán át a patásördög királyjelölt Orbán Viktátorig - miért Emesénél ne jönne be? Elég volt csak meglebbenteni, hogy Magyarok Nyilai, és máris kész a recept, hogy másról beszéljenek az emberek. Ahelyett, hogy faarccal visszavonulna, és nyugodtan babázna inkább. (Egyébként engem már az is meglepett egy kicsit, hogy gyereke lesz, tehát valószínűleg hetero.) Szóval köszönjük Emese! Én úgy búcsúzom tőle, ahogy a Kispál dalszöveg szól:

"Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!"

2009. január 8., csütörtök

Hitler Jugend 2.

Íme, ahogyan megjósoltam, parancsoljatok, itt van a kedvenc kis állatkertem (kapcsolat.hu) siráma az agyaggalamb gyilkos gárdáról:

"Kedves Kapocstársak !

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki olvasott, hallott arról, hogy a Magyar Gárda, bár elsőfokon betiltották, másodfokú ítélet meg még nincs, lőgyakorlatot tartott. Igaz, hogy mindezt egy magán-lőtéren tette, de maga a tény, hogy ezt ma Magyarországon egy betiltott szervezet büntetlenül megteheti, felháborító. Néhányan összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, megkérdezzük a köztársasági elnököt.

Azt pontosan tudjuk, hogy egy komoly hangvételű, az aggályainkat, félelmeinket megfogalmazó levélre semmiféle reakció nem lesz. Az ugyanúgy a papírkosárba kerül, ahogy minden más témában az ilyenfajta írások. Ezért arra gondoltunk, hogy gúnyosra vesszük a figurát, és a bánáti bazsarózsa oldaláról közelítjük meg a kérdést.

Ez a nyílt levél három napig lesz itt fent (ha ki nem modizzák). Akik csatlakoztok, egyetértetek a levéllel, gondoljátok végig : a nickneveitek a köztársasági elnöki hivatal tudomására fognak jutni. Kérünk benneteket, ennek tudatában jelöljétek a csatlakozást, egyetértést.

Kérek minden Kapocstársat, aki nem ért egyet, ne csatlakozzon, ez természetesen szíve joga, de ne is küldjön fanyalgó, stb. üzenetet, és a kampány fórumába se írjon ilyesmit. Nem hadakozni akarunk most, nem vitatkozni, hanem megszólítani a köztársasági elnököt.

Köszönjük.

Lévai Júlia Mira, a levél szerzője
Erdélyi Katalin csatlakozó
Kazinczy Ildikó csatlakozó"
És parancsoljatok, a kommancsok humoros levele:

"Nyílt kérdés a Köztársasági Elnök Úrhoz

Tisztelt Elnök Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Gárda nevű, félkatonai fajvédő szervezet - mellyel szemben a politika tehetetlennek mutatkozik - éleslövészeten vett részt. A kuruc.infón közzé tett videó szerint a gyakorlatuk hosszú ideig tartott, és meglehetősen nagy zajjal járt (a lövések hangja egészen biztosan meghaladta a l20 decibelt). A gyakorlat színhelye egy mező volt, a közelben fákkal. Feltételezhetjük, hogy a terület ugyanolyan gazdag élővilággal rendelkezik, mint hazánk bármely más, zöld része. Nincs kizárva, hogy bánáti bazsarózsa is terem azon a vidéken. Úgy gondoljuk, a folyamatos felvonulás, dobogás, bunkerépítés és erős zaj elriaszthatja, érzékenyebb fajták esetében károsíthatja az élőlényeket. Például az ott fészkelő madarakat, a talajban élő kisemlősöket, köztük védett ürgéket (melyeket a romák csak büntetés terhe alatt fogyaszthatnak el ínségeledelként), s egyéb állatokat. A csizmák alatt tönkremehetnek a növények, s az esetleg eltévedő golyók élőlények testébe fúródhatnak.
Jól tudjuk, hogy Ön, Elnök Úr, harcos védelmezője Magyarország növény-és állatvilágának. Ezért kérdezzük Öntől: felemelte már szavát a Magyar Gárda természetromboló tevékenysége ellen?
Továbbá: mint a hadsereg főparancsnokának, van-e tudomása arról, hogy országunk mely területein zajlanak éleslövészetek? Várjuk felelősségteljes válaszát
Lévai Júlia, Erdélyi Katalin, Vári Erzsi"
Légyszi elemezzétek ki helyettem a hibákat és logikai bukfenceket, nekem most jobb dolgom is van. Ugye, hogy megmondtam!:)

2009. január 3., szombat

Hitler Jugend

Lehet tippelni, hogy honnan van a következő idézet, és hogy mi szerepel az X-ek helyén.

"Terveink közt szerepel az első XXX XXX sportszakosztály magalapítása (sic!), mely magába foglalja egy komplett focicsapat, egy lőtér, valamint egy önvédelmi küzdősportokat oktató edzőterem létrehozását! Célunk, hogy az eltévelyedett, nemzeti öntudat nélküli, és a nem megfelelő oktatásban részesült fiatal korosztályt a helyes mederbe tereljük."

Bizony, bizony, a forrás a mi kedvenc kuruc.infónk (mi más?), az X-ek helyére pedig a "Magyar Gárda" kifejezés illik. Szeretném megvilágítani a kérdést egy balliberális értelmiségi szemszögéből. A magyar Sturmabteilung, amely félelemben tartja a nemzetalkotó kisebbségeinket és minden más jóérzésű européer, progresszív demokratát, már szervezi a maga Hitler Jugendjét, hogy jövőnk zálogait, gyermekeinket megfertőzzék fasiszta mételyükkel. Éles lőszerrel és egyéb gyilkos eszközökkel gyakorlatoznak, és már készülnek arra, hogy egy komplett, ingyenes kiképzőtábort működtessenek.















Megdöbbentő hasonlóság

Törzsolvasóink (az a 3-4 ember) bizonyára már rettegnek is, hiszen tudatában vannak e tervek realitásával. De azért nézzük csak meg azt a célbalövős gyakorlatot. Bizony, a környék gárdistái beültek az autóikba, az egyikőjük elhozta a sörétes puskáit - sőt, néhány vadászpuskát is-, és jól levadászták az éppen ara repülő agyaggalambokat.
A videó gondolom meg fogja kondítani a partizánok vészharangját, a kurucok már most ujjonganak, hogy micsoda hadseregük van, nekem meg egy kicsit már fáj az oldalam a röhögéstől.


A te gyermeked is így fog kinézni!

Remélem figyeltétek a cikk hívószavait, úgy is mint "fasiszta", "Hitler" vagy "progresszív". Ezekkel nem titkolt szándékom a látogatottságunk növelése. Még ide vehettem volna a "náci", a "cigány" meg a "zsidó" szavakat is, de sehogyan sem tudtam beleerőltetni ezeket a szövegkörnyezetbe. Van még mit tanulnom a magyar csatornamédia jeleskedőitől.

2008. december 17., szerda

Azok a boldog '30-as évek...

Most így a bejegyzés megírás után, hogy Tóta W. megint írt valamit a témában, ami jó lett. Elolvasását javaslom: itt.

Vannak gárdáink. Van valami Nemzeti Őrseregünk is, van újra MOVE. Nem csak a Magyar Gárda az egyetlen olyan szervezet, amely szereti a bakancsokat és az egyenruhát, na meg nem szereti a cigányokat. Nem is nagyon lehet felsorolni az összeset, mert a Magyar Gárdát leszámítva nem is nagyon szerepelnek a hírekben. És őket nem is oszlatják fel, mint a Magyar Gárda egyesületet.

Ennek a legnagyobb oka nem az, hogy ők talán kevésbé rasszisták, vagy kevésbé félelmetesen masíroznak, vagy az ő kezükben annyira nem ég a fáklya. A MOVE vagy a Nemzeti Őrsereg '56-os megemlékezéseit nem igazán zavarják a cigányok beordibálással, meg káromkodással. Ennek van egy elég nyilvánvaló oka.

Ők nem köthetők a Jobbikhoz.

Azért, mielőtt valami erre tévedő botor lélek elkezdeni fasisztázni, leszögezném, hogy nem igazán szeretem a Gárdát. Határozottan nem tetszenek az egyenruhában masírozó alakok (bizonyára ez a liberálisként kötelező rendőrgyűlöletem miatt van) meg a különféle emberek, akik különféle karszalagokat hordanak meg zászlókat lengetnek. Nagyapámnak rossz emlékei vannak velük kapcsolatban, ezért én sem repesek értük.

Csak sajnos az a helyzet, hogy a Magyar Gárda feloszlatása nem annyira jogi, hanem inkább politikai megfontolásokból történt. Vagyis, mivel a bíróság független a kormánytól, inkább átfogalmazom. Az aktuális politikai felhangok hatására történt.

Hadd ízlelgessek egy kis részt a cikkből:
"Arra az érvre, hogy még "egyetlen pofon sem csattant el", a bíró azzal válaszolt: önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, csakúgy mint a külső megnyilvánulások. Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt ilyen cél, vélekedett Pataki."

A félelemkeltés mechanizmusa. Gyönyörű ez a pont. És persze, az "alkalmas lehet" a másik kedvencem. A kis krumplihámozó késem is alkalmas lehet - jó élesre fenve - egy ember torkának az átvágására. Na akkor most hány évet is kapok, mert ezt meg fogom tenni, hiszen van egy krumplihámozó késem, ami erre alkalmas LEHET?

Sajnos, én képtelen vagyok elhinni, hogy ez a döntés nem az aktuálpolitikának való csontig benyalás, és nem az országot fasisztaveszéllyel és kamuliberális (jajj, de gyakran használom ezt a szót) ökörségekkel telekiabáló egyének faszának krémes kézzel kiverése.

Ha már ilyen gyakran emlegetjük a '30-as éveket, akkor felhívnám a rendkívül okos és tájékozott értelmiség figyelmét, hogy bizony a '30-as évek volt Magyarországon az az időszak, amikor Horthy üldözte és betiltotta a szélsőjobbos mozgalmakat - igaz, a szélsőbalosokat is. Leginkább azért, mert akkor sokkal erőszakosabbak voltak, és az utcán verekedtek, meg másrészt azért is, mert nem szerette őket. Horthy egy olyan ember volt, akit nem igazán szeretünk, igaz?

Érdekes, amikor ő illegalitásba kényszerített egy széljobbos mozgalmat, az nekem valahogy sokkal megalapozottabbnak tűnik, mint ami most történt a Gárdával.

És Vonáról, a pártjáról, meg e kis szervezetéről csak annyit, hogy még véletlenül sem az irántuk érzett szimpátiám miatt írtam ezt a bejegyzést.


A képen: az ország minden problémájának forrása... bizonyára...

2008. október 28., kedd

A Hazai

Compound interest is the most powerful force in the universe.
A kamatos kamat a legnagyobb erő az univerzumban.
- Albert Einstein

Ha van rosszabb annál, hogy a multinacionális cégek kizsákmányoljanak, az az, ha nem zsákmányolnak ki.
- Ismeretlen

A részesedéseknek a tőzsdén percről-percre átrendeződő szövedéke annyira átláthatatlan, s a cég működése oly mértékben determinált, hogy bármily elvontan is hangzik, elmondható, hogy a céget a piac birtokolja. A Földet az ember, az embert a cég, a céget a piac. Mindannyian egy kapzsi istenség kezében vagyunk, akinek sokat dicsőített önvezérlő mechanizmusai lassan utolsó csepp édesvizünkből, utolsó lélegzetvételnyi tiszta levegőnkből is kiforgatnak.
- Szélsőközép: A lázadó démon


A megatársaságok, mamutcégek, multik, vagy akárhogy is nevezzük őket, elég érdekes társaságok. Ugyan törvényesen működő cégekről van szó, mégis, amikor látjuk őket működni, az az érzésünk támad, hogy a törvényesség kereteit úgy feszegetik, ahogy lehet. Legyen szó egyszerű ármanipulációról, vagy legyen szó kelet-ázsiai gyerekek filléres bérmunkájáról, láthatjuk, hogy ezeknek a cégeknek nincsenek erkölcsi problémáik, ha a magasabb profit eléréséről van szó. Veszélyes szerveződések ezek, mivel egyes üzletlánc, vagy autógyár akkora tőke birtokában lehet, mint egy kisebb közel-keleti ország, ráadásul a főrészvényesek kezében nem kis politikai és üzleti befolyás összpontosul. Ők a modern idők bárói, grófjai, és földesurai.

Aki ismeri a cyberpunk irodalmat, annak lehet fogalma arról, hogy milyen veszélyes lehet, hogyha a cégek hatalma és befolyása túlnő a kormányokén. De nem kell a sötét jövő fantáziavilágaiba utazni, hogy tudjuk, mit jelent ez. Emlékezzünk csak az Angol Kelet-Indiai Társaság 1757 és 1858
tartó uralmára Indiában. Bizony, egy mamutvállalatot látunk, óriási tőkével és hadsereggel. 1858-ig ez a cég, és nem a brit kormány volt India gyarmatosítója. Arról ne is beszéljünk, hogy a régióban még hasonló dán, holland, és francia cégek is folytattak kolonizációs munkát. A gyarmatok kizsákmányolásán túl még igencsak élen jártak a kellemetlenebb modorú őslakosok kiiktatásában is. A céget az 1858-as indiai lázadás után először a Korona irányítása alá helyezték, aztán feloszlatták. Mára már csak az emléke maradt meg ennek a gépezetnek, amely hajdan a világ lakosainak egyötödét uralta. A zászlójuk így nézett ki:

Ugye, már megint ezek az árpádsávosok? A lényeg a lényegben, az East India Company egy eléggé kellemetlen társaság volt. És mivel a történelemnek megvan az a gusztustalan szokása, hogy folyamatosan ismétli önmagát, ezért az a gyanúm, hogy fogunk még látni hasonlót. Elég rossz belegondolni, hogy mit tenne egy kellően gátlástalan cég Afrika nyomorult lakosaival.

Miért is van rá szükségünk? A globalizáció miatt, azért.

Azért, mert mi itt Európában - még mi magyarok is - olyan pofátlanul jó anyagi helyzetben vagyunk a világ többi részéhez képest, hogy szükségünk van mobiltelefonra, autóra, napi háromszori étkezésre, házimozira, számítógépre, internetre. Legyen egy ország akármilyen fejlett, ha csak a hazai iparra támaszkodna, akkor nem bírna mindent elérhető áron a nép elé tárni.

Lehet, hogy a Japán nagyon jó az olcsó autók előállításában, de egy kiló hamisítatlan amerikai steakért nem árt inkább elmenni valamelyik gonosz multi üzletébe, mert ott van is olyan. Vagy ha már itt tartunk, akkor mi, kelet-európaiak ugyan hogyan tudnánk megvenni az olcsó DVD lejátszót, ha nem lenne meg a cég, amelyi idehozza nekünk Kínából, vagy Szingapúrból? Ebben a világban, ha mindent meg akarunk kapni, és van is rá pénzünk, olyanokkal kell üzletelni, akiknek megvan hozzá a megfelelő tőkéjük és kapcsolatrendszerük.

Egy pár bakancs mögött, amit a TESCO-ban veszünk, hosszú tárgyalások, ármegállapodások, és szerződések állnak, hiszen nem elég megvenni a bakancsokat valahol Ázsiában, hanem ide is kell jutattani, hogy a kiskunhalasi TESCO-ban meg tudja venni Józsi , hogy legyen miben kapálnia az epret.


De a multikat akkor sem szeretjük, mert gonosz külföldieket hizlalunk mindennel, amit ott veszünk. Nos, ez csak féligazság. Amikor egy multi bejön, akkor nem hoz magával munkaerőt. Az itteni lakosságot dolgoztatja. Az itteniek után fizet TB-t és járulékokat, az itteni kormánynak. Az itt megvásárol termék ÁFÁ-ja nem a gonosz nyugati zsebébe meg,y hanem a mi kormányunk kasszájába - ha jól tudom, az állam bevételének 30%-át az ÁFA adja.

És a legjobb, hogy a multi bizony nem csak saját maga dolgoztat itt embereket, hanem munkát ad az itteni cégeknek is. Nézzünk rá egy doboz TESCO energiaitalra - gyártja Buszesz Zrt. Meg valószínűleg az áruk nem maguktól kerülnek a polcokra, kell ahhoz egy cég, amelynek vannak kamionjai, és el is szállítják bennük az árút. Egy magyarországi TESCO-ban lehet, hogy van rengeteg külföldi áru, de a húspulton magyar hús kerül a vásárló elé, és általában utána lehet nézni az termékek származási helyének. Aki magyar terméket akar vásárolni, az megteheti a TESCO-ban is, vagy a LIDL-ben, vagy a Corában, bárhol, mert nem azért jön ide a multi - ahogy az a buta kis Morvaifejekben lakozik - hogy szar külföldi kajával etessen minket, hanem azért, hogy profitot szerezzen.

Márpedig miből lehet jobban profitot kaszálni, a négy országon átszállított termékből, vagy a célországban felvásárolt, és a saját logónk alatt értékesített termékből? A válasz egyszerű, mint a raklap. Nem leszünk hazaárulók, mert a kevés kis pénzünket a multikhoz visszük, mert velük is támogathatjuk a magyar gazdaságot. Csak egy kicsit körül kéne nézni, hogy meglássuk ezeket az apró kis összefüggéseket.

Morvai, meg a Jobbik nagyszerű gondolkodói szerintem nyissanak ki egy középiskolás mikroökonómia, illetve makroökonómia tankönyvet.

2008. október 25., szombat

Egy naplopó náci naplója

Elaludtam. Az esetek 99%-ában minden apró zajra fölébredek reggel, de ez a borús, csütörtöki nap kivétel volt. És kivételes is, hiszen bizonyos partizáninfós találgatások ellenére, nem sűrűn járok a Népligetnél, a Fradi-stadionnál. Most viszont alapos késéssel Stark elé kellett mennünk, hogy Lombrosóval sasfészkünkbe kísérjük. Miután megebédeltünk, és a bankom automatája önkényesen elnyelte a kártyámat - ezzel biztosítva számomra a megfelelő hangulatot és azt, hogy hétfőig ne legyen pénzem -, a Deák téri Jobbik-gyűlés felé vettük az irányt. Ahogy Stark már részletesen leírta, részünk lehetett egy Murányi Levente-féle '56-ról megemlékező szónoklatban, egy bátorságot és erőt mutató, bőrszerkós (saját jelzője) Morvai Krisztinás élményben, egy borzalmas magyarságú Nick Griffin-beszéd tolmácsolásában és a radikalizmusban mindenkit túllicitáló Vona Gábor "építő jellegű terveim, ha bejutok a Parlamentbe" programbeszédében. Morvai Krisztina pénzügyi tanácsadókra is kiterjedő kritikája alapján jónéhány ismerősöm és egy családtagom is retteghet, hogy mi lesz, ha rájönnek a foglalkozásukra az egykoron hatalomra kerülő jobbikosok. A TV2-nél dolgozó másik családtagomról nem is beszélve, aki Vona Gábor instrukciói alapján nem sok jóra számíthatna. Jóra persze én sem számítottam azon a napon, úgyhogy miután megcsodáltuk a harci díszbe öltözött demonstrálókat, akik közül sokan a Budaházy-Toroczkai-féle tüntetésre indultak, úgy döntöttünk, hogy könnygáz helyett inkább komcsai levegőt/cigifüstöt szívunk. Nekem nem sok kedvem volt az alkoholfogyasztáshoz - de tényleg:) -, mivel arra számítottam, hogy a fejlemények este még alakulni fognak, amiket elvből szeretek hideg fejjel követni. A borozóban lévő tévét nyomon követve, estefelé el is indultunk a Deák tér irányába, ám a metrón az a kellemes meglepetés ért minket, hogy a szerelvény a Blaháig meg sem állt, úgyhogy rekord idő alatt tettük meg a távot. A Blahán teljesen le volt zárva a Rákóczi út, és egy piros-fehér csíkos bottal terelte el a forgalmat egy rendőr. (Aki igazából Árpád-sávos karlengető fasiszta társunk volt.:)) A téren békésen grasszáltak a kisebbségiek, és nyoma sem volt annak, hogy bármifajta rendbontó akcióra számíthatnánk. A villamos csak az Oktogonig közlekedett, úgyhogy onnantól sétálhattunk a Nyugatiig, ahonnan elkanyarodtunk a sorban parkoló rendőrautókkal, buszokkal és egyéb rendőrségi járművekkel telizsúfolt Bajcsy-Zsilinszky útra. Egészen a Markó utcáig jutottunk, ahol tekintélyes rendőrsorfal fogadott, továbbmenni pedig nem lehetett. Na nem azért, mintha az utcában lévő börtönbe vittek volna minket, hanem azért, mert éppen akkor állították elő Budaházyt, és még a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sokszor lobogtatott zászlaját is láthattam eltűnni a rendőrsorfal mögött, miközben egy E.T. reinkarnációnak tűnő rendőrdroid eggyé vált a fénnyel. Ő az:


A rendőrök ezután igen megfontoltan és logikus módon a Markó utca sarkáról a járda szélénél 5 méterrel beljebb lévő fa vonalához "szorítottak ki" minket, miközben Gaudi-Nagy Tamás és az újra feltűnő Morvai Krisztina próbált telefonon intézkedni többek előállítása ügyében.

Most lebukott a kis karlengető fasiszta.:)

Miután a Budaházy/Toroczkai-féle menet utolsó hullámai is felmorzsolódtak a rendőrsorfalon, felszabadult az út a Deák tér irányába. Útközben még azzal a Göbl Györggyel is találkozhattam, akit számomra a partizáninfo reklámozott be, - bár egyesek valami haveromnak tartják:) - és aki éppen akkor tanúkat keresett. A járda szélén rengeteg rendőr állt kisebb csoportokba verődve, és igyekeztek sorban igazoltatni mindenkit, aki arra sétált. Minket azonban kifelejtettek az ottaniak, úgyhogy zavartalanul elértünk a meglehetősen csöndes Deák térig, ahol kicsit körbevezettük Starkot a belvárosban. Az Erzsébet térre visszaérve felfigyeltem egy utcán heverő valamire, ami gurulni kezdett felém, amikor a kocsik áthajtottak rajta. Közelebb mentem, hogy megnézzem, hát egy szép, piros nyelű csavarhúzó volt. Úgyis lötyög a fürdőszobaajtó kilincse, gondoltam, elrakom a belső kabátzsebembe. Elindultunk az Andrássy út felé, ami nemcsak szép, fehér (fajmagyar!) rácsos kordonokkal volt lezárva, hanem még betonakadályokat is raktak eléjük.

A vörös-fehér sávos (ugye tudjuk, kik használtak ilyet?) mentőautót azért átengedték a fajmagyar rendőrök

Elénk pedig egy csoport rendőr tornyosult akadályul, akik kellemes hangulatban igazoltattak minket. Meg is kérdezték, hogy ez az első-e a mai nap folyamán, miközben néhány gyanús arc haladt el mellettünk, akik érdeklődtek a minket gondozásba vevő rendőröknél, hogy tudják-e, hova vitték egy haverjukat a kollégák. (Őket nyilván azért nem igazoltatták, mert már unták a kopasz képüket.) Közben kikérdezték a személyijén található minden adatáról Lombroso egyik volt osztálytársát, aki hozzánk csatlakozott, és a rendőrök legnagyobb meglepetésére hibátlanul tudta a saját meg az anyja nevét is. (A zsaruk nyilván magukból indultak ki a kérdezz-feleleknél.) Közben erősen gondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha a zsernyákok kíváncsiak a nálam található tárgyakra is, ennek kapcsán arra, hogy mi a büdös fenének van egy lánynál egy csavarhúzó, amibe nyilván szívesen belekötnének, de nem jutott eszükbe, hogy kirámoltassanak minket. A kártyás játékot játszó rohamrendőr viszont úgy belelendült a kérdezősködésbe, hogy a játék hevében leejtette az ismerős lakcímkártyáját, úgyhogy megtudhattuk azt az elengedhetetlenül fontos dolgot is, hogy testpáncélban milyen nehezen tud letérdelni előttünk egy rendőr. Miután ismét bekerültem a zsaruk adatbázisába - immáron harmadszor -, mosolygósan elköszöntem tőlük, és belvárosnéző körutazásunkat befejezve megcsodálhattuk a teljesen lezárt Andrássy utat, az egy utcával arrébb szállított kocsikat, az Operából kiáramló elegáns tömeget és a két sorban parkoló rendőrségi járművek hosszú sorát.

Fajmagyar (még nem izraeli) vízágyú

Már csak azt nem értem, hogy a rendőrségnek miért kellett 2008. október 23-ikáig várnia, hogy rájöjjön, mivel előzhető meg az oszlatás és a rendbontás. Vagy direkt ilyen lassú tempóban dolgoznak az újításokon? Na és mi a helyzet a "bombagyáros terrorista" cselgáncsozó Tölgyesi Krisztián bombáival, amiket a Nyugati téren, a rendőrök orra előtt tárolt a kocsijában, és aki azóta részletes vallomást tett? Tényleg ilyen hülyék a nemzeti radikálisok, és ilyen lassan tanulnának a rendőrök is, vagy megint egy újabb "trükkel" állunk szemben?