A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar charta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar charta. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 7., kedd

Tarka Magyar vol. 2

Muszáj idézettel kezdenem:

"Többtucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik az erőszak és a kirekesztés ellen Budapesten. A szervezők százezres tömeget várnak 2008. október 4.-re az Erőszakmentesség Világnapjához kapcsolódóan meghirdetett békés vonulásukra, az Andrássy útra és a Hősök terére.

Békés törvénytisztelő állampolgárként meggyőződésünk, hogy tenni kell a kisebbségeket érő atrocitások és a kirekesztés ellen, ahogy az elharapódzó erőszak minden más formája ellen is. Sajnos úgy látjuk, hogy akiknek az lenne a dolguk, hogy megfelelő jog és közbiztonságot teremtsenek országunkban, nem tudnak a rendelkezésükre álló demokratikus eszközökkel hatékonyan élni. Ezért a civilek összefogtak, és egy tömegdemonstrációval adnak hangot elvárásaiknak. Ám egy ilyen megmozdulás csak akkor hiteles, ha nem a politikai haszonszerzés vezérli, és csökkenteni igyekszik, nem pedig elmélyíteni az országot sújtó megosztottságot. Bár örülünk, ha az erőszak ellen bárki felemeli a hangját, a Tarka Magyar demonstráció szervezői nem tartják tiltakozásukhoz megfelelő eszköznek az erősen átpolitizált Chartát."

Na de mi is lett a pártfüggetlen, százezres tömeggel számoló, kirekesztést elítélő, hiteles, megosztottságot csökkenteni akaró alternatív Charta tömegdemonstrációjával?

1. Nem maradt pártfüggetlen. Hiába kérték, hogy ne menjen, Gyurcsány Ferencnek muszáj volt rátelepedni a civilekre, neki ugyanis nem elég a saját chartája, kell még másik is. Még a végén kimaradna valami jóból, így tehát szépen belerondít a levesbe, és még meg is keveri. (Egy pillanatig se higgye senki, hogy tényleg nem tudta, hogy nem kérnek belőle.) Ahol lehet, színpadiasan szívére tett kézzel, a hős antifasiszta és az árokbetemető békéltető szerepében szereti eljátszani, hogy ő mennyire az egész nemzet boldogulásáért kormányzó miniszterelnök, hovatovább, államférfi. Na és persze ilyenkor (is) államférfiúhoz méltó dolog az "utcára vinni a politikát", még akkor is, ha nem ő kezdeményezi az "utcai politizálást", és még akkor is, ha nem kérnek belőle. Apropó, föl kellett volna szólítani Gyurcsány Ferencet, hogy határolódjon el a Tarka Magyar!-tól, mert a tarka chartát Orbán Viktor is aláírta, és ezért utcára viszi a politikát. Pfujj.

2. Nem jött össze a százezres tömeg sem. A hétnek arra az egyetlen napjára beborult az ég, és szeles, hideg idő lett, az igaz, de ettől még nem marad otthon a beígért százezerből kb. kilencvenhétezer. Akik pedig elmentek, azoknak is jelentős részét alkották a július 5-iki melegfelvonulás résztvevői, ami rengeteg szivárványos zászlón és egy ismerős transzparensen is visszaköszönt. A százezres tarka magyarságból tehát lett egy jóindulattal háromezresnek mondható, közel sem az átlagmagyarságot tömörítő tarka marha felvonulás. Ja, és ha már pártfüggetlen, civil szférához köthető tömegdemonstrációról van szó, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete már az őszödi beszéd kiszivárogtatása előtt egy nappal, majd 2007. szeptember 8-án is többtízezres demonstrációt és élőláncot szervezett a pedagógusok, az orvosok és gyógyszerészek különböző szervezeteivel együtt a családok és a gyermekek védelme érdekében.

3. A kirekesztés elítélését sem sikerült teljes mértékben elhitetniük velem, ugyanis a felvonulás kezdete előtt, az Erzsébet téren, majd a Hősök terén, a műsor vége felé sem engedték csatlakozni azon keveseket, akik Árpád-sávos zászlóval szerették volna képviselni a magyarság nemzeti érzelmű részét. És itt most teljesen békés és kulturált emberekről beszélek, akik nem provokálni mentek oda, mégis ötpercenként igazoltatták őket a rendőrök. Az egyáltalán nem kirekesztő, fél belvárost lezáró kordonnal védett tömegbe viszont simán besétálhattam volna úgy, hogy olyan fegyvert hozok magammal, amilyet akarok. (Már ha lenne a birtokomban egyáltalán.) A 18 körüli rendező srácok, akik a kordon kapujánál voltak, biztos, hogy alkalmatlanok lettek volna arra, hogy bármifajta veszélyhelyzetet megszüntessenek, de láthatóan csak azért vállalták el a feladatot, hogy szórólapozzanak. A menetet viszont rengeteg rendőr kísérte - láthatóan igyekeztek azokat odaávezényelni, akik fiatalok, nők, vagy barátságosabb tekintetűek -, akik mellett civil rendőrök és biztonságiak figyelték, hogy a lezárt mellékutcákból és a Pokol bugyraiból mikor jönnek elő a nácifasiszta csőcselékek, hogy megdöntsék a kormányt. El is bújtattak a Kodály körönd egyik szobra mögé két csapatszállító buszt, a Hősök terén pedig egy vízágyút. Nos, a nyilas keretlegények tojásdobáló műsora most elmaradt, pedig Gyurcsány testőrei, amikor nem lökdösték "csak úgy" a sajtósokat a Hősök terén, nem mindig figyeltek 100%-osan. Én például simán a testőrök háta mögé kerültem úgy, hogy tulajdonképpen nem is terveztem. Ezért is tudtam kb. 1,5 méterről lefényképezni Ferenc testvért és Klára asszonyt úgy, hogy nem is voltam sajtós. Ez esetben külön szerencse, hogy csak fényképezés céljából közelítettem meg a tömegben szlalomozva sétálgató pártelnöki párt, ugyanis ha semmilyen következménnyel nem törődő elmebeteg vagyok, aki Gavrilo Princip példájától vezérelve Gyurcsány életének kioltására esküdött föl, akkor nagy lett volna az esély arra, hogy másfél méternyi távolságból kárt teszek benne, még mielőtt a hátam mögül föleszmélő testőrök, az ő hátuk mögött őrködő biztonságiak és a mögöttük sétálgató vagy ácsorgó rendőrök közül valaki hatástalanít. Úgyhogy ha lenne olyan elvetemült NBH-s, aki ezt a blogot olvassa, üzenem neki, hogy nem végeztek 100%-os munkát, és legközelebb jobban kapják össze magukat.

4. Na és mi a helyzet a hitelességgel? Miután a résztvevők többsége a "csatlakozott civil szervezetekből" verbuválódott, ezért azt kell mondanom, hogy a vonulás kicsit olyan volt, mint a július 5-iki parádé, kiegészülve MSZP-közeli/MSZP-rajongó/MSZP-tag nyugdíjasokkal, akik közül páran Gyurcsány-fanatizmusukat is kiélhették, amikor elkaphatták Fletó ragyogó mosolyának üde csillogását, megérinthették a miniszterelnök ruháját, a szerencsésebbje talán még egy kihullott hajszálát is elrakhatta a vitrinbe. Vonultak még cigányok, Horváth Aladárral az élen, antifasiszták - a menet élén haladó transzparenst például egy átalam is ismert Krausz Tamás-tanítvány, az egyik, mára már feloszlott antifasiszta mozgalom vezetője fogta többek között -, Tilos Rádiósok (demonstrálva a keresztények iránti toleranciájukat), akik közül az egyik tényleg marhának érezte magát, néhány Critical Mass-os is, és láthattam egy lelkes Új Generációs gyereket is, aki engem az '56-os pólóm miatt lefasisztázott, és vérgőzös fejjel leantiszemitázott, amikor a zsidó nagyanyámról beszéltem (hiába, vigyázni kell arra, hogy milyen szavakat használunk). Akiről megtudhattam azt is, hogy liberális eszmeiségéhez hűen egy barátját nem tartja embernek azért, mert nem ment el vele vonulgatni. Egy bombagyáros videó pedig abban az élményben is részesített - hálistennek személy szerint nem voltam az esemény tanúja -, hogy láthattam Ungár Klárát egy nőszeméllyel csókolózni (1:17-nél). Akik észrevehetően képviseltették még magukat, azok az aszfaltfestő Angyalkommandó szárnyas elitharcosai, a Humanista Mozgalom tagjai és festményeket vivő, beszédtémájuk alapján SZDSZ-közeli művészek voltak.

5. A megosztottság csökkentésének terve is valószínűleg füstbe ment, pont azért, mert a valós problémák okait elfedték - lásd ne bántsanak egyetlen nemzetiségit sem, de az, hogy mi történik vidéken vagy Budapest rosszabb helyzetű kerületeiben, nem lényeges -, és ehelyett egy nagy, meleg békeöntettel locsolták le azt a szarkupacot, amit a politikai elit szorgalmasan összelapátolt nekünk. Ráadásul egyetlen Árpád-sávos zászlós embert sem engedtek maguk közé, ergo ők maguk is megosztották a társadalom még összetartozni akaró rétegeit, és ők maguk is kirekesztettek úgy, hogy kirekesztésellenesnek mondták magukat.

6. A Gyurcsánytól független, alternatív, a magyarság mindenfajta rétegét tömöríteni szándékozó charta megszervezése sem sikerült, egyrészt az 1. pont miatt, másrészt azért, mert erősen baloldali kötődésű szervezetek és emberek csatlakoztak a chartához, így megint kb. az a réteg képviseltette magát, amelyik balos értelmiségi színezetet adott a Gyurcsány-chartának.

Szempihentetőnek itt van egy kis képes beszámoló:


Al Capone reinkarnációja is csatlakozott a béke jegyében

A szakadék szélén, vagy csak a Gödörben?

Meleg helyzet, narancsos forradalom?

Kutya, Árpád-sávos szalag, Tilos Rádió


Tilos Rádiós marha

Fényképezkedés

Résztvevők

Angyalkommandósok

Erőszakos nyugdíjasok, erőszak(os) szervezettel

Arcok

Hentes

Kirekesztés

Tarkák

Vonulnak

Július 5-iki transzparens

Élenjárók

Terror

Error

Elbújtak a tábla mögé

A buszok is elbújtak

Játék: találd meg a három rendőrt a képen!

Átlagmagyarok

A "százezres" tömeg

Zikkálj! (Na jó, nem is.)

Patriotizmus ballib módra

Hát nem bájosak?

"Szilaj dobcsoport"

Gondáék

Igazoltatás

"Az elnyomó hatalom kiérdemelte bukását. '48-'56-2006"

2008. október 1., szerda

Tarka Magyar vol. 1

Már egy ideje terveztem, hogy írok egy bejegyzést a Tarka Magyar tüntetésről, de amíg nincs megtartva, addig szinte fölösleges is, olyan rendszerességgel változnak az események. Azért vegyük sorra:
Először Gesztiék bejelentették, hogy százezres (hehe) tömegükkel pártpolitika-semleges tüntetést kívánnak tartani. Erre Tomcat bejelentette, hogy azt már bizony nem lehet, Ő bizony ellentüntetni fog, mert a túloldalon a nemzetvesztő idegenek vannak. Fölmerült az a gondolat is a bombagyár berkeiben, hogy minek ezek ellen tüntetni, inkább álljanak be a radikálisok a buzik/drogosok/cigányok/zsidók/másképp gondolkodók közé, és ezzel is demonstrálják, hogy bizony ők is tagjai a nemzetnek. Ez már csak azért sem lett volna hülyeség, mert így nem lett volna konkrét ellenségképe a tarkáknak, és okafogyottá vált volna az egész hercehurca. Ez az értelmes elgondolás viszont sajna nem valósult meg, túl jó ötlet volt. Pedig tudtommal a melegekkel csak akkor van baj, ha felvonaglanak.
Aztán jött Gyurcsány, és szépen - igazi européer, pártfüggetlen pártelnök módjára - rátelepedett az egészre.
Egy darabig kacérkodtam a gondolattal, hogy kimenjek én is, de azzal az emberrel nem fogok közösséget vállalni. Azzal még nem lett volna problémám, hogy mellettem kempingezik a MEASZ tíz fős gittegylete, és az '56-os fasizmusról diskurálnak, vagy a Délalföldi Meleg Baráti Kör eszmét cserélne a Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesületével, de az már végképp megfeküdné a gyomromat, ahogyan az a pojáca néhány kopasz, fülhallgatós majommal körülvéve fényképezteti magát.
A Tomcat-féle ellendemonstráció viszont hál' Istennek elmarad. Ez kivételesen egy okos lépés volt, és végre lesz egy nyugodt hétvégém, amikor elmehetek sétálni, és még csak amiatt sem kell majd aggódnom, hogy kutyafuttatás közben rám fog támadni egy kisebb partizánhorda az erdőben.
Minden esetre sok sikert a gyűlölet elleni harchoz, ha kell, én szívesen adok tippeket, hogy kin kezdjék el a tisztogatást. Még csak nagyon keresni sem kell majd, ott lesz köztetek...

Update:
"Ellenvonulást jelentett be egy magánszemély a rendőrségen, a Tarka Magyar! néven szervezett civil demonstráció elleni tiltakozásul; a két csoport a tervek szerint egymással szemben vonulna szombat délután a fővárosban, az Andrássy úton."

Azért bízzunk benne, hogy ha öt akciónyugger megy ki, akkor Ferenc testvérünk csak közröhej tárgya lesz, nem pedig a demokrácia fényespáncélú megmentője.

Update 2:
A magánszemély természetesen - mint kiderült - Tomcat volt (azóta bejelentett egyet a rosszabbra érdemes Fáber Károly is), de mire lehozták a médiumok, hogy ellentünti lesz, TC már vissza is vonta. Így az 'update 1' teljesen fölösleges volt. Sokkal inkább érdekes az Amnesty International nevű hippiszervezet azon kérése, hogy gyurcsány szíveskedjen távol maradni a rendezvénytől, a szervezők eredeti szándéka szerint. Erre a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke természetesen azt reagálta, hogy Ő nem is tudott arról, hogy így kellene tenni. És hogy erre mit reagált az ellenzék? Zorbán és az összes többi frakcióvezető aláírta a chartát, az SZDSZ nevű szélsőséges pártocskától pedig megszólalt Szent-iványi István, és közölte, hogy szerintük nagyon helyesen járt el Ferenc, és sok SZDSZ-es képviselő is csatlakozni fog a menethez. Ezúton is szeretnék küldeni egy baráti anyázást, most sikerült ugyanis 100%-ra biztosítani azt, hogy én nem fogok elmenni oda. Az viszont nem kizárt, hogy MJ lesz a helyszíni tudósítónk.

2008. szeptember 28., vasárnap

Legújabb halálközeli élményem, avagy a fel-feldobott kockakő

Bár a múlt szombati össznépi tüdőrongálás sokkal kevésbé volt durva az esetemben, mint amikor cirka 15 éve elütött egy autó - főleg, hogy utóbbira nem is emlékszem -, azért egy bejegyzést megér. Természetesen szubjektív leszek és dramatikus. Egyáltalán nem fogok Népszava-stílusban vágott rendőrségi felvételekről beszélni, de kollektív zsidózást se várjon tőlem senki. Egyszerűen csak leírom az élményeimet szeptember 20-ikáról, azon belül is a nemzeti radikálisok rendezvényéről.

1. Minek is mentem oda?

Mindig is szerettem közéleti eseményeket fényképezni, főleg olyanokat, amelyekkel legalább részben azonosulni tudok. Főleg emiatt és kíváncsiságból mentem ki aznap a Hősök terére, de túl sokat nem vártam a rendezvénytől. Leginkább balhéra számítottam, hiszen ahol Budaházy és/vagy Toroczkai megjelenik, ott általában kő kövön nem marad, Arany Jánost idézve, biztos, hogy repülni fog az a bizonyos "nehéz kő", és valószínűleg az első rendőrig nem is fog megállni.

2. Mi történt a Hősök terén?

Maszkabál

A szónokok és egyben szervezők most nem a műsor végére tartogatták a meglepetést, hanem már Budaházy szónoklata alatt elkezdték a Tesco gazdaságos ingyen maszkok osztogatását a mintegy 1500-2000 fős tömegnek. Na mondom, nem bízták a véletlenre. Erre az ott lévő tizenötévesforma kisgyerekek is felbátorodtak, és volt, aki még egy biciklismaszkot is magára húzott, amely egészen az orra hegyéig eltakarta. (Természetesen az állától.) A szónoklatok gyakorlatilag semmi újat nem mondtak, egy-két nyílt zsidózás és cigányozás is beficcent, azt viszont főleg nem mondták meg, hogy mi lesz, ha elérünk a Szabadság térre. Improvizáció is lett a vége.

3. A magyar méltóság menete?

Budaházy, Toroczkai, maszkosok és betyárok

Amikor elindult a menet, hogy a szovjet emlékműhöz - amit igazán elvihetnének már onnan a szovjet katonai sírokhoz - az egyik holokauszt-emlékmű fémcipőire rímelve a kommunisták és a cigányok áldozataira emlékezve fél cipőket, köztük Szögi Lajosét is letegyék, már elkezdődött a büdös cigányozás, a mocskos zsidózás és a fehér Magyarországozás. Na mondom, ennyit a méltóságteljes menetről, amelynek üzenetébe semelyik fasisztaveszélyről vizionáló, hivatásos rettegő nem tud belekötni. És csak most kezdődött a java meg a realplayer. A Nagymező utcánál ugyanis egy szabadtéri rendezvény keretében kisgyerekes anyukák és békés családok töltötték szabadidejüket, amikor többen kitalálták, hogy a kivetítő miatt ez biztos Gyurcsány-chartás böszmülés, esetleg kampósorrú klezmerkoncert. Több se kellett azoknak, akik csak egy jó balhé kedvéért jöttek ki, ráadásul esetleg már közelebbi viszonyba is kerültek a sörösüvegük tartalmával. Igyekeztek is jól irányzott mozdulattal megszabadulni tőlük, kifejezetten a gyerekek és anyukák felé dobálva. Már akkor azt hittem, hogy oszlatás lesz - netalán lehet mutogatni a médiának a betört fejű kislányokat és a vérző arcú anyukákat -, de Budaházyék még meg tudtak tenni annyit, hogy továbbhívták a balhézókat, ami kellemes csalódás volt számomra, a szenvedő alany családokról nem is beszélve. Rendeződhettek tehát a sorok, jöhetett a "tutti avanti, Benito Mussolini" rigmus skandálása, a karlengetés meg a Szálasizás. Utólag még azt is megtudhattam, hogy az egyik 16 körüli diszkós gyerek még féltett kincsét, egy horogkeresztes karszalagot is föltett magára, amit természetesen le is fényképeztek. Úgyhogy lehet mutogatni, hogy Magyarországon náciveszély van, gratulálok. Az is lehet, hogy a srác ezért az ominózus tettért zsebpénzkiegészítést kapott valakitől, aki mondjuk jogi személy, de az is lehet, hogy csak egy barom volt. A lényeg az, hogy senki nem volt, aki azonnal leszed(et)te volna a karjáról, és két füles társaságában kirúgdosta volna a tömegből, ahogy nem egy ember Mussolinizett, nem egy ember lengette a karját, és nem is egy Szálasizott.

4. Megérkezés: cipőeső kontra könnygázsortűz

Valaki már a Bazilikánál feldobta a lábbelijét

Ilyen emelkedett hangulatban értünk el a Szabadság téri szovjet megszállás emlékművéhez, pontosabban az azt körülvevő kettőskordonhoz és a rendőrsorfalhoz. Mivel természetesen nem kockáztatták meg a rendőrök, hogy a cipőlerakás kedvéért akármelyik kordont is megnyissák - ezzel védtelenné téve a szovjet megszállást dicsőítő emlékművet -, a cipőket nem lehetett az eredeti tervnek megfelelően lerakni a tövébe. Ezért egyesek úgy döntöttek, hogy méltóságteljesség ide, fegyelmezettség oda, a cipőket inkább bedobálják.

Variáció cipőkre 1.

Variáció cipőkre 2.

Egy bolond százat csinál, úgyhogy két percre rá már nemcsak cipők repültek egyre inkább a rendőrök felé, hanem sörösüvegek, kockakövek, petárdák és egyéb pirotechnikai eszközök is. Jött is a rendőri erősítés, majd egy pillanat múlva mindenfajta felszólítás nélkül megkezdődött a könnygázsortűz.

A helyzet egyre gázabb

Gyengének és gyarlónak születtem, hiszen egyrészt nő, másrészt ember vagyok, de a korábban használt könnygáztól (CS becenévre hallgat) nemhogy nem könnyeztem egy csöppet sem, hanem köhögni se nagyon sikeredett tőle. Ekkor viszont nagy bajban voltam. Az első sorból, közvetlenül a kordon mögül fényképeztem ugyanis, amíg lehetett, így a könnygázt egyenesen a hátam mögé lőtték. Esélyem sem volt tehát, hogy elfuthatok előle. Gondoltam, hogy erős lesz, de a hatás nemhogy meglepett, hanem szinte kétségbe ejtett. Eddig sosem veszítettem még el a hideg fejemet, de ekkor éreztem, hogy a könnygáznak, ami valószínűleg a korábbinál kb. tízszer erősebb CR-gáz, pszichikai hatása is van rám, ugyanis fogalmam sem volt, hogy hogy jutok ki belőle. Amíg el nem értem egyenesen a Hazatérés Temploma felé, addig futottam, amennyire a lábam bírta, és igyekeztem eltakarni a szemem, és benntartani a levegőt. (Egy ott megismert sráctól kaptam egy biciklisek által használatos papírmaszkot, ami mint kiderült, természetesen semmit sem ért, de persze köszönet érte.) A sűrű, áthatolhatatlannak tűnő könnygázfelhőbe érve azonban kezdett fogyni a levegőm, látni sem láttam semmit, csak a közvetlen közelben támolygó, összeeső, köpködő és hányó emberek alakját. És amikor már nem bírtam tovább levegővel, akkor megtapasztalhattam a könnygáz okozta gyötrelmeket. Először csak kisebb lélegzetet vettem, hogy lehetőleg minél kevesebb könnygázt szívjak a tüdőmbe, viszont ennyi is elég volt ahhoz, hogy reflexszerűen elkezdjek kapkodni a levegő után, amiből egyre kevesebb volt a tüdőmben, mígnem teljesen megtelt könnygázzal. Akkor hittem azt, hogy a tüdőmet lebetonozták, és ott, helyben megfulladok. A mentősöknek pedig esélyük sem lett volna megmenteni onnan senkit, hiszen már akkor teljesen mindegy, amikor valaki egyáltalán ki tud támolyogni oda, ahol fel tudja hívni őket, a kiérkezés idejéről és az odajutás nehézségeiről nem is beszélve. A mai napig nem tudom, hogy végül hogy vánszorogtam ki a Hazatérés Templomának kapujához, miközben a köhögőrohamom közepette sikerült valahogy levegőhöz is jutnom. A könnyeim patakzottak le az arcomon, ami fájdalmasan égett. Mint kiderült, azért, mert a CR-gáz reakcióba lép minden víztartalmú folyadékkal. Asszem akkor csúnyábban néztem ki, mint Lendvai Ildikó ráncfelvarrás nélkül.

5. Templom, csata után

Mire kitisztult a kép, és megtaláltam a barátomat és az ismerőseimet is, már csak kb. százan-százötvenen maradtunk, akik a Hazatérés Templomában kezdődő, ifj. Hegedűs Lóránt által tartott istentiszteletre tértünk, vagy menekültünk be. Ezúttal is köszönet illeti az ottani rendezőket, akik segítettek ellátni a rosszul lévőket. Nyugton azonban Isten házában sem hagytak minket a rendőrök, akik rájöttek, hogy "elfelejtették" felszólítani a tömeget, hogy rendbontó tevékenységet valósítanak meg, és hogy oszoljanak ebbe meg abba az irányba. Jött tehát az első felszólítás úgy, hogy gyakorlatilag már senki sem tartózkodott közterületen, és a rendőrsorfal szabályszerűen körbezárta a templomot, ahol már zajlott az istentisztelet, az irány megadásával pedig nem is próbálkoztak. Már maga a felszólítás is olyan volt, hogy nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Oszoljak fel úgy, hogy istentiszteleten veszek részt magánterületen, és a rendőrök ölelő karjain kívül nem tudok már máshova menni. Zseniális. Ezzel már csak az április 11-iki oszlatás vetekszik, amikor a Clark Ádám téren a Szentendrei út felé kellett volna az ott lévőknek elhagyniuk a helyszínt. (Gyengébbek és nem pestiek kedvéért a Szentendrei út Budapest északi határán, a Clark Ádám tér pedig Budapest szívében van.) A templom bejáratánál lévő rács mögé szorult emberek közé paprikasprayt fújtak - ami természetesen nem látható a rendőrség által közzétett kétperces vágott felvételen -, és a hangzavarra a kapuhoz érkezve már kezdett olyan érzésem lenni, hogy innen akkor sem megyünk sehová, ha majd véget ér az istentisztelet, hanem egyre szorosabbra zárul a sorfal, mígnem jönnek a rabomobilok, és a vasrács nyílásaiból egyenként raknak be minket a rendőrök.


Rosszus sikerült kép, rosszul sikerült oszlatás

Oszlatási útvonal 1.

Oszlatási útvonal 2.

Ráadásul elmenekülni sem tudtunk volna, hiszen a templom egy eredetileg lakóháznak épített épületben van - ebből kifolyólag lifttel is rendelkezik, amivel elég kevés templom büszkélkedhet az országban -, és csak olyan kijárata van, amely pontosan a rendőrsorfal előtt érhető el. Nem tudom, hogy ki adta ki a parancsot, hogy hagyják már végigfolyni az istentiszteletet, és utána hagyják békében hazamenni az embereket, de elismerésem az aznapi gyakorlatilag első észszerű rendőri döntésért, aminek következtében én is hazamehettem végre.

6. Tanulságok

Budaházy és Toroczkai ismét bebizonyította, hogy vagy nem akarja, vagy nem tudja megfékezni a balhézók csoportját. Ha nem akarták, akkor azért, ha nem tudták, akkor pedig azért alkalmatlanok vezetőnek. Gyurcsány Ferenc és Kolompár Orbán hosszú köszönőlevelet írhat nekik, hogy elterelték a figyelmet a pénzért felbuszoztatott, csekély létszámú cigánygyűlésezőkről és a Fletó-fanok nyugdíjas találkozójáról, ahol a Demszky-szónoklatokon jól bevált esernyőkkel operálhattak, hátha megint kapnak egy kis becsületsértő záptojást. Bár ha már barna eső ellen nyitották ki őket, akkor a lótrágya vagy a szippantóautó lett volna stílusos.
A balhékat kerülni igyekvő Vona Gábort, aki már 10%-os Jobbikról beszélt, jól megszívatták, ugyanis hiába ült be békésen az istentiszteletre, és hiába mondott méltóságteljes beszédet kb. tíz gárdista társaságában, az események hatására biztosra veszem, hogy sokan ijedtek meg vagy pártoltak el a Jobbiktól, amely képviseltette magát a rendezvényen.
Lehet megint, megfelelő fényképekkel és videókkal alátámasztva fasiszta- és náciveszélyezni, meg összemosni a neonáci- és focihuligánblokkot az összes nemzeti radikálissal, többek között egy parlamentbe készülő párttal is. Ráadásul nem is kell hazudni meg fantáziálni ehhez. Lehet szépen politikai tőkét kovácsolgatni, lehet megint chartázni, lehet tarka marházni, elnézést, tarka magyarozni, és lehet megint teljesen másról beszélni, mint az ország valódi problémáiról. Nálam pedig személy szerint azt is elérték, hogy legközelebb még fényképezni sem lesz kedvem kimenni, ugyanis a mai napig szúrást érzek a tüdőmben, ha mély levegőt veszek, és nem megfázás miatt köhögök. Bár most nem sikerült könnygázhüvelyt eltennem - a templom felé örültem, hogy élek, visszafele pedig már mindent feltakarítottak -, a leírások alapján úgy tűnik, hogy a július 5-ikéről eltett könnygázhüvely pontosan olyan, mint amilyet most használtak, ráadásul még por is maradt benne bőven. Jöhet tehát a vizsgálat, amely megerősítheti, hogy már a melegfelvonuláson is bevetették, (sőt, talán március 15-ikén is,) csak kisebb dózisban. Azt a gázt egyébként, amely a wikipedia szerint akár rákkeltő és halálos is lehet, hatása pedig a könnygáz bevetésének céljával éppen ellentétes, hiszen az ember nem tud elmenekülni (b)előle kellemetlen szaga és hatásai miatt, hanem annyira erős, hogy sokan összeesnek tőle, ergo nem is tudnak feloszlani. A rendőrség ezek szerint inkább a jogállami kereteket nélkülöző úton akar járni úgy, hogy kifele szakszerűséget és felkészültséget sugároz. Technikai téren és a kiképzést tekintve nyilvánvaló, hogy egyre felkészültebbek, azonban a vissza-visszatérő jogsértésektől nem tudnak szabadulni. Alig-alig vonnak felelősségre rendőrt, ahogy az a kb. százfős balhézó társaság is szabadon mászkálhat anélkül, hogy egyáltalán bíróság elé állítanák, míg ártatlanokat minden további nélkül meghurcolhatnak. És én is erről beszélek ahelyett, hogy a kormány hihetetlen tevékenységén ámulok, hogy tényleg megtörténhet ebben az országban az, amit akár három évvel ezelőtt sem tudtam volna elképzelni. Vajon lesz még lejjebb? Lehet még lejjebb? Vajon tágíthatók még tovább a demokrácia keretei? Nem tudom, de szeretnék már ennek a korszaknak a végére érni.