A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alkotmánybíróság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alkotmánybíróság. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. február 24., kedd

Egy gondolat az abortuszról

Sohasem tartottam magamat a pro life mozgalom elkötelezett hívének. Talán azért sem, mert én sem örültem volna annak, ha 16 évesen apuka lettem volna. A napokban viszont az volt a feladatunk, hogy érveljünk az abortusz betiltásával kapcsolatban pro és kontra. Tekintettel arra, hogy a kontra oldalon jelentős túljelentkezés volt - mivel két lány kivételével az összes rohant támogatni az abortuszt -, ezért én csatlakoztam a betiltók szerény táborához. Átolvastuk az Alkotmánybíróság határozatait (ITT és ITT) és a magzatvédelmi törvényt, és ezek tükrében megpróbáltunk érvelni. Sajnos a vita lehetősége rövid úton hamvaiba hullt egyes csoporttársaim vitaképtelensége és komolytalan hozzáállása miatt, de ez már az én bajom.
Az abortuszkérdés jogi megközelítését illetően leegyszerűsítve az a lényeg, hogy azért nem illetik meg a magzatot az emberi jogok (és ilyen korlátozhatatlan alkotmányos alapjog az élethez és az emberi méltósághoz való jog is), mert nem számít embernek. Aki pedig nem ember, az nem is lehet jogalany (amennyiben eltekintünk a jogi személyektől). A méhmagzat avagy nasciturus az alkotmányjogban egyáltalán nem, a polgári jogban pedig csak feltételesen rendelkezik jogalanyisággal[1]. Természetesen, ha embernek tekintenénk a magzatot, akkor főben járó bűn lenne az abortusz.
A képlet tehát egyszerű: ha sikerül bizonyítani, hogy a nasciturus is ember, akkor bűnt követne el az, aki megöli. Már csak az a kérdés, hogy miért nem tekintünk embernek egy olyan lényt, amelyiknek van két keze, két lába, agyműködése, keringése, érzései, és alapjában véve egy genetikai individuum? Azért, mert egy köldökzsinóron keresztül táplálkozik? Akkor nem ember az, akit infúzióval etetnek? Talán azért, mert az anyja hasában van, elzárva a külvilágtól, biztonságban? Akkor az inkubátorban lévő gyermekek sem emberek, hiszen az a gép tulajdonképpen az anyaméh szimulátora. Vagy csak azért nem ember, mert még nem látta meg sohasem a napot? Szegény vakok...
Szerény véleményem szerint pusztán azt a célt szolgálja a "méhmagzat", "magzat" vagy "nasciturus" kifejezés, hogy ezeket az embereket dehumanizálhassuk. Ott egy ember, de nem hívhatjuk annak, hiszen akkor nem ölhetjük meg. Inkább találjunk ki neki egy új nevet, és tagadjuk ember mivoltát. Ha lennének balliberális olvasóink, akkor bíznék benne, hogy egyesek a dehumanizálás témájával kapcsolatban felemlegetnék a Harmadik Birodalom zsidókra vonatkozó elképzeléseit, de emlékezhetnénk akár a római jogszabályokra is, amelyek a rabszolgák emberi mivoltának nemlétét deklarálták. Ezek a jogi megoldások is mind azt a kényelmes célt szolgálták, hogy egyesek megkíméljék önnön lelkiismeretüket attól a ténytől, hogy tulajdon fajtársaik farkasai.
Miután pedig tartja magát az az öszvér megoldás, hogy egyes emberek nem számítanak embernek, nem kell aggódnunk bűnös lelkünkért, amikor abortuszra megyünk. De ne aggódjunk, a testünkben bújkáló "magzat" nevű valami is védelemben részesül törvényeink szerint, és csak olyan abszolút kivételes helyzetekben lehet megölni elvetetni, mint például, ha szerintünk rossz a szociális helyzetünk. Ez megnyugtató.
Mint az írás elején megemlítettem, én inkább a pro choice irányzatnak a híve voltam világ életemben. De nem vagyok hajlandó hazudni magamnak. A terhes nők hasában bizony egy másik ember van, akit ha megölünk, akkor emberölést követünk el. Hazudjuk hát azt magunknak, hogy nem ember, és így nem lesznek álmatlan éjszakáik az alkotmányjogászoknak amiatt, hogy hogyan okolják meg azt, hogy ezt miért szabad. De magunkat ne áltassuk, és legalább próbáljunk meg együttélni a gyilkosság gondolatával. Ugyanis köztem és a vérbeli pro choice aktivisták között az a különbség, hogy én beismerem azt, hogy saját érdekemben talán képes lettem volna megölni egy ártatlan embert.

[1]Egy személy azon képessége, hogy jogok és kötelességek alanya lehessen. A polgárjogban a méhmagzatnak is lehetnek jogai, például örökölhet, de csak azzal a feltétellel, hogy élve születik. Az alkotmányjog eltekint ettől a lehetőségtől.

2009. január 13., kedd

Közhelyes tévedések I. - A begyöpösödött AB

A szerkesztőség kétharmada (tehát Mj és én tegnap este vacsi közben, Starkot nem kérdezzük meg soha semmiről, mert úgyis egyetért;-P) úgy döntött, hogy indítunk egy részleget, ahol közhelyes tévedéseket cáfolunk meg. Ezeket a kedves olvasók később nyugodtan felhasználhatják esetleges internetes vagy élőszóban lefolytatott vitáik során. A bejegyzések során törekedni fogunk a közérthetőségre és a tömörségre.

Ismert érvelés egyes szélsőliberális oldalakon (szdsz.hu, pride.hu) az, hogy az Alkotmánybíróság azért kaszált el egy jogilag hibás törvényt vagy törvénytervezetet, mert a tagjai 70-80 éves vénemberek, továbbá rohadék, maradi, konzervatív embergyűlölők. (Lásd: "Perzse hülyeség az AB kifogása, de remélem nem megy bele az MSZP és SZDSZ egy másfél éves vitába az AB-vel, ahol a 70-80 éves tagokat úgysem fogják meggyőzni semmiről és aztán ha jön a FIDESZ_KDNP, tuti 2020-ig nem lesz semmi!!!!")
Amennyiben ezzel a remekül felépített érvrendszerrel találkoznánk, annyiban két dolgot lehet válaszolni:
A: A jelenleg hivatalát töltő kilenc alkotmánybíró közül a legidősebb 1943-ban született, a legfiatalabb pedig 1959-ben. A jelenlegi alkotmánybírák átlagéletkora kereken 56 év. Azok után, hogy ennek a pozíciónak a betöltése - az 1989. évi XXXII. tv. szerint - a jogi diploma mellé kiemelkedő szakmai tudást vagy 20 év szakmai gyakorlatot kíván meg, igazán nem meglepő, hogy nem nyeretlen kétévesekkel töltik fel a releváns posztokat.
B: Az előző érvbe természetesen bele lehet kötni, hiszen egyeseknek az átlag 56 év is sok lehet, illetve replikázhatnak erre azzal, hogy ettől még lehetne egy csomó 70-80 éves szerencsétlen ezen a területen. Ilyenkor tessék szépen a fent említett törvény 5. §-ának (1) bekezdésére illetve a 15. § (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozni, amelyek gyakorlatilag kimondják, hogy az alkotmánybíró csak 45 és 70 év közötti magyar állampolgár lehet. Aki elmúlt 70 éves, annak automatikusan megszűnik a megbízatása. Persze ez után az érv után jönnek majd a félrebeszélések, hogy "nem is azt mondta", és "másképpen gondolta", de ezt már a kedves olvasók is a helyén tudják kezelni.

Ja igen, a 70 éves felső korlát vonatkozik a sima bírókra is, ott is nyugodtan lehet ezzel érvelni! Sok sikert és jó szórakozást!