2008. november 3., hétfő

Szakad a széljobb?


Hogy erősítsük egy kicsikét a blogunk vitafórum jellegét, szeretném górcső alá venni a mai érdekes bombagyár bejegyzéseket. Blogin marslakó-zsidó párhuzamát és Dragon64 kétes értelmű eszmefuttatását engedelmetekkel kihagynám - annak ellenére, hogy tegnap mi is megnéztük a Világok harcát -, és alapvetően Főnix illetve Tomcat írásairól szólnék.
Főnix cikke az (nácikat) olvasni nem szeretők kedvéért összefoglalva arról szólt, hogy nem szabad szlovák zászlót égetni, mert nem minden tót gonosz, csak a rendőreik és a vezetőik. Ez volt számomra az első meglepetés, teljesen más reakciót vártam ettől a mérsékeltnek nehezen mondható bloggertől. Öröm az ürömben persze, hogy nem humanista, hanem sajnos sokkal inkább hungarista indíttatásból gondolkodik így a szerző, mondván, hogy össze kell fognunk a világot fenyegető zsidó-cigány ármány (partizánok kedvéért: az ármány nem az örmény tájszólással kiejtve, bármennyire is erre enged következtetni a szövegkörnyezet) ellen, hogy megteremtsük/konzerváljuk a "fehér Európát", bla-bla-bla...
De legyünk nagyvonalúak vele szemben, és fogjuk fel ezt a kijelentést úgy, mint egy keresztényi megnyilvánulást, és ne keressünk a kákán is csomót, annak ellenére, hogy bizony nem lenne nehéz találni is!

A másik, sokkal érdekesebb bejegyzés Tomcat billentyűzetéből származik, aki Toroczkai Lászlónak, a HVIM tiszteletbeli elnökének, a Magyar Sziget és Hunnia megalapítójának, a Magyar Jelen főszerkesztőjének, Wittner Máriát halálra ítélő vérbíró dédunokájának szólt. (Ezek az infók nincsenek benne TC bejegyzésében, csak én örvendeztetlek meg benneteket vele. Remélem a partizánok jegyzeteltek, ha már nem tudják használni a wikipédiát.) A bejegyzés stílusát most nem elemezném, és mondandóját is csak pár mondatban foglalnám össze. Az említett bejegyzés alapvetően egy eléggé kemény hangvételű odamondás Hunnia jóképességű kukagyilkosainak, amelyben módszereik (?) és stratégiájuk (?) kerül pellengérre. Más szóval a szemünk láttára kezd szétszakadni a szélső radikális jobboldal a gondolkodni képtelenekre illetve a... hmmm... a másik, mérsékeltebb, frappánsabb táborra. Lehet, hogy Tomcat bebörtönzése illetve szabadulása óta tartó ámokfutása és nehezen vállalhatósága kezd a végéhez érni, és vissza fog térni a klasszikus "belvárosi cselekvő blogger" "nemzeti-liberális" alakja, akinek a számítógépes játékain egy generáció nőtt fel? Lehet, hogy nem zsidózásról fog szólni minden második blogbejegyzés a bombagyáron?
Én nagyon bízom benne, de ez szerintem még messze a jövő zenéje.
Szerintetek?

3 megjegyzés:

stark írta...

Szerintem azért még várjuk ki a végét, Tomcat mindig tud valami "érdekeset" mondani...

stark írta...

BAAAAAZZZZMMMMEEEGGG!

Most olvastam el Blogin marslakós agyfolyását, te jézusom...

Na remélem ennél már csak jobb cikkek lesznek a bombagyáron, öszintén szólva engem már tényleg idegesített a folyamatos zsidózás...

MJ írta...

A zsidózás ma is beficcent a szurkolóknál, na majd mutatok érdekes képeket.:)