2008. október 24., péntek

A jobbik beszéde

Budapest, szemerkélő eső. Lombrosoékkal a Népligetnél találkoztunk, és megállapítottuk, hogy fasiszták vagyunk még mindig. A metró, a villamos, és a busz igénybevétele után eljutottunk Lombroso házához, ahol igen finom, bár nem tradicionális rakott krumplit ettem. Ezek után még becsúszott egy vizit az MJ házhoz is, és onnan jutottunk el a Deák Térre, ahol a Jobbik tartotta a megemlékezést.

A felvonulók változatosak voltak. A Gárdán - akik különböző történelmi lobogókkal vonultak fel a magyar zászlón, és az árpádsávos lobogók mellett - kívül még voltak ott fiatalok, öregek, külföldiek, sőt még egy négert is láttam - na, hogy ő hogyan került oda, azt nem tudom. Mögöttünk egy pár állt, amelynek férfitagja folyamatosan angolra fordította a felszólalók szövegeit.

Mondanom se kell, szinte az összes beszédben voltak rejtett zsidózások, amire a tömeg a "sátán népe" és a "férgek" megjegyzésektől kezdve, egészen változatos fujjogásokon át, egyszerű "rohadt zsidók" felkiáltásokkal is reagált.

Az első szónok egy '56-os veterán volt, az ő beszédje még kifejezetten nem volt zavaró, de azért még ott figyelt egy kis párhuzam a mai és az 52 évvel ezelőtti események között.

Ezek után megjelent Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt elnöke. A Brit Nemzeti Pártról tudni kell, hogy ez az a szélsőjobboldali szervezet, amely - a Jobbik szerint - feltörő üstökös a brit politikában, mivel az önkormányzati választásokon több mint száz helyet szereztek. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az a százvalahány hely kevesebb mint az 1%-a a betölthető helyeknek. Magyarul, egy egészen kicsi csúsztatással sikerült elhitetnie a Jobbiknak a szavazóival, hogy itt egy komoly nemzetközi hatalmasságot sikerült elcsalniuk Budapestre.
Griffin beszéde viszont nagyon jó volt, minimális utalásokkal a jelenlegi magyar belpolitikára, és dicsérően értékelte az '56-os eseményeket, hangsúlyozva, hogy Nagy-Britannia mennyi magyar menekültet fogadott be akkoriban, és hogy a Nemzeti Párt tagjai között találhatók '56-os veteránok, és azok leszármazottai. Valószínűleg a tolmácsa is ilyen ember lehetett. Szegény fickó kiejtésén hallatszott, hogy beszélt magyarul, valamikor régen, de mára már elfelejtette a ragozást, meg úgy a helyes szósorrendet. Néha elég érdekes volt az alany és az állítmány viszonya a mondanivalójában. Igyekeztem inkább Griffin beszédjére figyelni, mivel kifejezetten szép és tökéletesen érthető, választékos angolsággal beszélt. A BNP ezt nagyon elkúrta, ugyanis ezzel a borzasztó szar magyarsággal beszélő tolmáccsal az elnökük beszédét sikeresen érthetetlenné tették az angolul valószínűleg nem nagyon beszélő Jobbik szavazók számára.

A következő "nagy ember", aki felszólalt, az Morvai Krisztina volt. Személyesen. Miközben fellépett az emelvényre, felbukkant egy diszkrét Novák Előd fej a tömegben, valahol a Gárdisták közelében. Morvai beszédje nem tartalmazott túl sok meglepetést. Először - természetesen - elítélte a brutális rendőri erőszakot, és a "forradalmárok" elleni meghurcoltatásokat. Ugyanakkor, érdekes módon, kijelentette, hogy a rendőrség nem ellensége a "magunkfajtának" és hogy ne támadjanak az igaz magyar hazafiak a rendőrökre, és sztárolta egy kicsit azt a 3000 rendőrt (a 40.000-ből) akik azok közé a rendőrök közé tartoznak, akik kiálltak a túlkapásokkal szemben. Természetesen, beszédéből megtudtuk, hogy a 2006-ot zavargók mind ártatlan, törvénytisztelő állampolgárok, akiket a diktatúra borzalmai kényszerítettek börtönbe. Hallottunk egy szép tanmesét arról, hogy a brit nők hogyan védték meg magukat a gonosz és rút bevándorlók nemi erőszakot produkáló tevékenysége ellen. Olyan kerek kis sztori volt, hogy talán még igaz is, bár én kétlem. Mindenesetre, egy jó pontja volt a beszédnek: felesleges, és haszontalan erőszakkal döntögetni a "diktatúrát", helyette "erőt kell mutatni". Ez mindenképpen pozitívum Budaházyék bujtogatása mellett. Ezt a tanácsot akár a civil politizálók és megfogadhatnák, csak sajnos a magyar civil szervezetek nem nagyon tudnak hathatós tömegeket prezentálni, mivel a magyar lakosság fejében még nem realizálódott, hogy politika létezik pártokon kívül is.

Ezek után a legfontosabb, és leg agyat szétrothasztóbb beszéd Vona Gáboré volt - természetesen. Ugyan már sikerült leszállni a tőke-ellenes marhaságokról - bár kaptak a bankárok és a spekulánsok néhány keresetlen szót, és persze a nemzetközi tőke sem maradhatott ki - és határozottan a gazdasági rend helyreállítása mellett állt ki, viszont azt nem részletezte, hogy ezt hogyan kívánja pártja elérni a nemzetközi tőke kihagyásával.

A beszéd végére viszont egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy Vona Gábor megőrült. Ugyanis bejelentette, hogy első dolguk lesz a TV2 és az RTL Klub megszüntetése, a székházuk lerombolása, és sóval behintése. Ezekre a félelmetes baromságokra az ott összegyűlt nép ovációval reagált. Nyilvánvaló, hogy a Jobbik kinyírná a független tájékoztatást, és helyette inkább az állami tévére feküdne rá. Magyarul, jobban szeretnék, ha a TV néző csak az ő propagandájukat foghatná a TV-n. Ezután jött az a rész, amikor arról beszélt, hogy a kormány és az ellenzék szeret külföldi megfigyelőket behívni, hogy felügyeljék a választások tisztaságát. Vona kijelentette, hogy erre ők is behívják a saját megfigyelőiket - irániakat. Nem viccelek, iráni megfigyelők, és a Forradalmi Gárda behívásáról beszélt. Miért? Mert ők antiszemiták, azért. Kifejezetten vicces, hogy meghívja a bevándorlás-ellenes Griffint, aztán meg az perzsákhoz való közeledésről beszél. Nem tudja, hogy az európai nacionalisták nem igazán szeretik a muszlinokat? Hol keres ez az ember szövetségeseket? És mi szükség van arra, hogy a szekuláris magyar államot kapcsolatban hozzák közel-keleti szemi-teokráciákkal?

Ezek voltak a Jobbik gyűlésen szerzett élményeim, amelyeket megosztok veletek, mindenki okulására. Remélem hasznos információkat szolgáltattam. Később még láttunk rendőrsorfalat, meg egy Budaházyt, akit rendőrök vittek el, de erről inkább majd Lombroso, vagy MJ fog írni.

11 megjegyzés:

neozsivany írta...

Hát ezúton szeretnék gratulálni. Kedves Vona Gábor, gratulálok. Le vagyok nyűgözve, de teljesen. Ilyen beszédet még nem hallottam kis hazánkban. Komolyan mondom, ekkora marhaságot legutoljára a Szabó Albert mondott... De te nem éred be ezzel, hanem tupírozod. Iránból, he? Jóhogy nem a Hamasztól kérsz kölcsön néhány lelkes aktivistát baszd meg... Tudjátok az az igazság, hogy kezd tele lenni a tököm a politikai burleszkkel...

MJ írta...

És mit ír erről egy nemzeti radikális az iwiw-en?

"Rengetegen voltunk a Jobbik budapesti rendezvényén, rendkívülit alakítottak szónokaink!!! A sajtó azt sem tudja, hogyan titkolózzon..."

Na abban egyetértek, hogy tényleg rendkívülit alakítottak, a sajtó meg jobb esetben magasról tesz a hülyeségeikre.

neozsivany írta...

Amit egyáltalán nem értek, hiszen egy ilyen ziccert kihagyni vétek! A lehető legtökéletesebb alkalom arra, hogy a ballib média bebizonyítsa, hogy a nemzeti radikálisok nem többek egy csapat idióta hülyegyereknél...

MJ írta...

Azért írtam, hogy jobb esetben.:) Egyébként is van sokkal ütősebb "bombahír", amivel foglalkozni lehet.:-/

Névtelen írta...

Én egyetértek Vonával, le a Tv2-vel és az Rtl klubbal! Pofátlanul megvágják a filmeket, és nagyon sok reklámot adnak. Az új Megasztár is tök szar.

MJ írta...

:) Én azért előtte még szeretném megnézni a Narnia krónikáit, ha lehet.:) Egyébként a Megasztár mikor volt jó? (Friderikusz már csak hab a tortán.:-/)

neozsivany írta...

Akkor amikor a selejtező megy:D Kedvenc időtöltésem röhögni az önkritika teljes hiányában szenvedő balfaszokon:D

MJ írta...

Az a youtube-ról is elérhető, nem kell hozzá a TV2 nézettségét növelni.:P
A Vastagbőrön egyébként nagyon durva összeállítást csináltak a világ megasztár-típusú műsoraiból, nem lett semmi.:) Itt a link, ha valaki még nem látta/hallotta/olvasta volna: http://vastagbor.blog.hu/2008/03/18/ki_a_legrosszabb_megasztar_indulo

stark írta...

Hát, én kikérem magamnak a kereskedelmi TV-k elpusztítását!!!

Mégis, mi lesz a gazdátlan Barátok Közt és Jóban Rosszban nézőkkel?

Ki talál nekik gazdát?

stark írta...

Mellesleg, a filmek megvágása miatt szívesen lelövetnék néhány embert. Aki látta a Starship Troopers (szigorúan az első rész) című remekmű RTL Klub-os megvágott verzióját, az tudja mit érzek.

MJ írta...

Ne aggódj, majd nézik a Cool tévén a Győzikét meg a Balázs sháút.:)
Egyébként gyanítom, hogy a mérhetetlenül színvonalas Boa vs. piton című film végét is megvágják majd a retek klubosok.:)