Sohasem tartottam magamat a pro life mozgalom elkötelezett hívének. Talán azért sem, mert én sem örültem volna annak, ha 16 évesen apuka lettem volna. A napokban viszont az volt a feladatunk, hogy érveljünk az abortusz betiltásával kapcsolatban pro és kontra. Tekintettel arra, hogy a kontra oldalon jelentős túljelentkezés volt - mivel két lány kivételével az összes rohant támogatni az abortuszt -, ezért én csatlakoztam a betiltók szerény táborához. Átolvastuk az Alkotmánybíróság határozatait (ITT és ITT) és a magzatvédelmi törvényt, és ezek tükrében megpróbáltunk érvelni. Sajnos a vita lehetősége rövid úton hamvaiba hullt egyes csoporttársaim vitaképtelensége és komolytalan hozzáállása miatt, de ez már az én bajom.
Az abortuszkérdés jogi megközelítését illetően leegyszerűsítve az a lényeg, hogy azért nem illetik meg a magzatot az emberi jogok (és ilyen korlátozhatatlan alkotmányos alapjog az élethez és az emberi méltósághoz való jog is), mert nem számít embernek. Aki pedig nem ember, az nem is lehet jogalany (amennyiben eltekintünk a jogi személyektől). A méhmagzat avagy nasciturus az alkotmányjogban egyáltalán nem, a polgári jogban pedig csak feltételesen rendelkezik jogalanyisággal[1]. Természetesen, ha embernek tekintenénk a magzatot, akkor főben járó bűn lenne az abortusz.
A képlet tehát egyszerű: ha sikerül bizonyítani, hogy a nasciturus is ember, akkor bűnt követne el az, aki megöli. Már csak az a kérdés, hogy miért nem tekintünk embernek egy olyan lényt, amelyiknek van két keze, két lába, agyműködése, keringése, érzései, és alapjában véve egy genetikai individuum? Azért, mert egy köldökzsinóron keresztül táplálkozik? Akkor nem ember az, akit infúzióval etetnek? Talán azért, mert az anyja hasában van, elzárva a külvilágtól, biztonságban? Akkor az inkubátorban lévő gyermekek sem emberek, hiszen az a gép tulajdonképpen az anyaméh szimulátora. Vagy csak azért nem ember, mert még nem látta meg sohasem a napot? Szegény vakok...
Szerény véleményem szerint pusztán azt a célt szolgálja a "méhmagzat", "magzat" vagy "nasciturus" kifejezés, hogy ezeket az embereket dehumanizálhassuk. Ott egy ember, de nem hívhatjuk annak, hiszen akkor nem ölhetjük meg. Inkább találjunk ki neki egy új nevet, és tagadjuk ember mivoltát. Ha lennének balliberális olvasóink, akkor bíznék benne, hogy egyesek a dehumanizálás témájával kapcsolatban felemlegetnék a Harmadik Birodalom zsidókra vonatkozó elképzeléseit, de emlékezhetnénk akár a római jogszabályokra is, amelyek a rabszolgák emberi mivoltának nemlétét deklarálták. Ezek a jogi megoldások is mind azt a kényelmes célt szolgálták, hogy egyesek megkíméljék önnön lelkiismeretüket attól a ténytől, hogy tulajdon fajtársaik farkasai.
Miután pedig tartja magát az az öszvér megoldás, hogy egyes emberek nem számítanak embernek, nem kell aggódnunk bűnös lelkünkért, amikor abortuszra megyünk. De ne aggódjunk, a testünkben bújkáló "magzat" nevű valami is védelemben részesül törvényeink szerint, és csak olyan abszolút kivételes helyzetekben lehetmegölni elvetetni, mint például, ha szerintünk rossz a szociális helyzetünk. Ez megnyugtató.
Mint az írás elején megemlítettem, én inkább a pro choice irányzatnak a híve voltam világ életemben. De nem vagyok hajlandó hazudni magamnak. A terhes nők hasában bizony egy másik ember van, akit ha megölünk, akkor emberölést követünk el. Hazudjuk hát azt magunknak, hogy nem ember, és így nem lesznek álmatlan éjszakáik az alkotmányjogászoknak amiatt, hogy hogyan okolják meg azt, hogy ezt miért szabad. De magunkat ne áltassuk, és legalább próbáljunk meg együttélni a gyilkosság gondolatával. Ugyanis köztem és a vérbeli pro choice aktivisták között az a különbség, hogy én beismerem azt, hogy saját érdekemben talán képes lettem volna megölni egy ártatlan embert.
[1]Egy személy azon képessége, hogy jogok és kötelességek alanya lehessen. A polgárjogban a méhmagzatnak is lehetnek jogai, például örökölhet, de csak azzal a feltétellel, hogy élve születik. Az alkotmányjog eltekint ettől a lehetőségtől.
Szerény véleményem szerint pusztán azt a célt szolgálja a "méhmagzat", "magzat" vagy "nasciturus" kifejezés, hogy ezeket az embereket dehumanizálhassuk. Ott egy ember, de nem hívhatjuk annak, hiszen akkor nem ölhetjük meg. Inkább találjunk ki neki egy új nevet, és tagadjuk ember mivoltát. Ha lennének balliberális olvasóink, akkor bíznék benne, hogy egyesek a dehumanizálás témájával kapcsolatban felemlegetnék a Harmadik Birodalom zsidókra vonatkozó elképzeléseit, de emlékezhetnénk akár a római jogszabályokra is, amelyek a rabszolgák emberi mivoltának nemlétét deklarálták. Ezek a jogi megoldások is mind azt a kényelmes célt szolgálták, hogy egyesek megkíméljék önnön lelkiismeretüket attól a ténytől, hogy tulajdon fajtársaik farkasai.
Miután pedig tartja magát az az öszvér megoldás, hogy egyes emberek nem számítanak embernek, nem kell aggódnunk bűnös lelkünkért, amikor abortuszra megyünk. De ne aggódjunk, a testünkben bújkáló "magzat" nevű valami is védelemben részesül törvényeink szerint, és csak olyan abszolút kivételes helyzetekben lehet
Mint az írás elején megemlítettem, én inkább a pro choice irányzatnak a híve voltam világ életemben. De nem vagyok hajlandó hazudni magamnak. A terhes nők hasában bizony egy másik ember van, akit ha megölünk, akkor emberölést követünk el. Hazudjuk hát azt magunknak, hogy nem ember, és így nem lesznek álmatlan éjszakáik az alkotmányjogászoknak amiatt, hogy hogyan okolják meg azt, hogy ezt miért szabad. De magunkat ne áltassuk, és legalább próbáljunk meg együttélni a gyilkosság gondolatával. Ugyanis köztem és a vérbeli pro choice aktivisták között az a különbség, hogy én beismerem azt, hogy saját érdekemben talán képes lettem volna megölni egy ártatlan embert.
[1]Egy személy azon képessége, hogy jogok és kötelességek alanya lehessen. A polgárjogban a méhmagzatnak is lehetnek jogai, például örökölhet, de csak azzal a feltétellel, hogy élve születik. Az alkotmányjog eltekint ettől a lehetőségtől.
