2009. január 22., csütörtök

A súlyos sertés

Forrás: Index.

Hát ez az, idáig süllyedt a magyarság. Olyan neveket használunk, amelyek vérig sértik az idegen nemzeteket. Az osztrák gerincoszlopokban meghűl a velő a "Bécs" szó hallatán, és hangosan üvöltik, hogy "Wien!", "Wien!". A németek az asztal szélén törik szét a sörösüveget a "német" szó hallatán, mert ők bizony "Deutsch", és nem német. Az oroszok is bizonyára elszörnyednek Szentpéterváron, és a kínaiak is valószínűleg ki akarják irtani az egész fajtánkat, mert az ő nyelvükön Kína egészen máshogy hangzik.

Ez a nagy helyzet. Ez a valóság. Ha esetleg mégsem az, akkor a szlovák kormány tele van idiótákkal. Főleg az oktatási minisztérium (ez úgy néz ki egyébként, hogy tipikus az egykori Magyar királyság utódállamaiban, bár Horvátországban nem tudom mi a szitu, a románokat meg el bírom képzelni) tartalmaz a kelleténél gyérebb szellemi képességű úriembereket.

Mi a faszt kell azon érteni, hogy a Felvidék szó sérti a szlovákok becsületét? Há bazz, nagyon jó, akkor ezzel az erővel elkezdhetném baszogatni az angolszászokat, hogy mi a fasz az a Danube, a mi folyónkat Dunának hívják. A "Hungarian" szót meg tessék elfelejteni, mert mi magyarok vagyunk. A germánok az Ungarnnal meg különösen takarodjanak a picsába. Csapjunk az asztalra, és szóljunk bele abba, hogy a mi területünkön lévő dolgokat hogyan hívják más országok! A kurva anyád te tetves angol pöcs, lehet hogy az nálad "car", de nálunk "autó"!

Ne sértegesd a becsületünket, jóvan?

TEE! TE szerb akárki, hogy írod az Alföld nevét ilyen hülye cirill betűkkel, ha? Tessék magyarul írni! Te is, te kis holland, írd le szépen, "Ma-gya-ror-szág"! Mi az, hogy nem ismeritek az "á" betűt? Sértegettek minket már megint?

A nemjóját! Ti itt a magyar nemzetre törtök! Még jó, hogy itt van Szlota János, aki majd helyre rak titeket, gonosz, véresszájú nemzetrontók! Tankba magyar, romboljuk le Amszerdamot! Ja, és te szlovák paraszt, ha már beszéltünk a mi szent folyónkról, az Duna még egyszer, és nem Dunaj!!!

Az, hogy hogyan nevezel egy helységet a nyelveden, az nem a te dolgod, érted? A miénk!!!

P. s.: Említettem már, hogy a kurva anyját Ján Slotának, és az összes többi idióta hittársának a szlovák parlamentben?

2009. január 17., szombat

Már megint náciveszély! Újra itt a Magyarok Nyilai!

Bizony barátaim, újabb indokunk van a fasizmustól való rettegésre. A ferencvárosi időközi választásokon SZDSZ-es színekben induló, az első forduló után 419 szavazatot kapó John Emese ugyanis azt hazudta mondta, hogy ő az újabb Magyarok Nyilai áldozat. Előtte meg azt, hogy ha visszalép, akkor rosszabb lesz az egyértelműen nyerő Fidesznek, mert így nagyobb rá az esély, hogy a második fordulótól visszalépő John Emese szavazatai nélkül nem lesz érvényes a választás. Előtte meg azt, hogy mindenórás terhes. De az előbbi nyilatkozatok nem számítanak, hiszen egyértelmű, hogy a már évek óta minden hatósággal könnyedén packázó, a rendőrök által sosem kézre keríthető, igazi al Kaida színvonalú, ámde komoly károkat sosem okozó Magyarok Nyilai terrorfenyegetése áll az ügy hátterében. És mint baloldali körökből tudjuk, a Magyarok Nyilai természetesen a Magyar Gárda és a Jobbik fattyúgyermeke. Azé a Jobbiké, amelyik a szánalmas választási csalások miatt is szánalmasan alacsony részvételből kifejezetten ügyesen tud profitálni a maga harmadik helyével és több, mint 8%-ával. Megint sikerült megfelelő irányba tematizálni a közéletet. Oltári nagyot buktak ugyanis a magukat liberálisnak nevező törpepártiak egy olyan kerületben, ahol előzőleg SZDSZ-es képviselőt és polgármestert is választottak, Gegesy Ferenc személyében. Valahogy össze tudtak még kaparni 750 ajánlószelvényt, és ahogy ezeknek a gyűjtése menni szokott - tapasztalatból tudom, még mielőtt valaki rágalmazással vádolna meg -, nyilvánvaló, hogy csalással. Aztán hihetetlen alacsony, éppenhogy 25%-os részvétel mellett is kaptak kemény 5,23%-ot. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ekkorát bukik?

Szopás

Emesénk természetesen jó magyar politikus módjára kitalál valamit az SZDSZ-szel - ebből a szempontból lényegtelen a származása -, amivel elterelheti a kudarcáról a figyelmet, a maradék szavazótáborát pedig jó adag félelemkeltéssel összekovácsolja. Folyamatosan bevált a műsor már Ferenc testvérnél is, - sőt, már Szabó Alberttől kezdve Bácsfi Diánán át a patásördög királyjelölt Orbán Viktátorig - miért Emesénél ne jönne be? Elég volt csak meglebbenteni, hogy Magyarok Nyilai, és máris kész a recept, hogy másról beszéljenek az emberek. Ahelyett, hogy faarccal visszavonulna, és nyugodtan babázna inkább. (Egyébként engem már az is meglepett egy kicsit, hogy gyereke lesz, tehát valószínűleg hetero.) Szóval köszönjük Emese! Én úgy búcsúzom tőle, ahogy a Kispál dalszöveg szól:

"Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!"

2009. január 13., kedd

Közhelyes tévedések I. - A begyöpösödött AB

A szerkesztőség kétharmada (tehát Mj és én tegnap este vacsi közben, Starkot nem kérdezzük meg soha semmiről, mert úgyis egyetért;-P) úgy döntött, hogy indítunk egy részleget, ahol közhelyes tévedéseket cáfolunk meg. Ezeket a kedves olvasók később nyugodtan felhasználhatják esetleges internetes vagy élőszóban lefolytatott vitáik során. A bejegyzések során törekedni fogunk a közérthetőségre és a tömörségre.

Ismert érvelés egyes szélsőliberális oldalakon (szdsz.hu, pride.hu) az, hogy az Alkotmánybíróság azért kaszált el egy jogilag hibás törvényt vagy törvénytervezetet, mert a tagjai 70-80 éves vénemberek, továbbá rohadék, maradi, konzervatív embergyűlölők. (Lásd: "Perzse hülyeség az AB kifogása, de remélem nem megy bele az MSZP és SZDSZ egy másfél éves vitába az AB-vel, ahol a 70-80 éves tagokat úgysem fogják meggyőzni semmiről és aztán ha jön a FIDESZ_KDNP, tuti 2020-ig nem lesz semmi!!!!")
Amennyiben ezzel a remekül felépített érvrendszerrel találkoznánk, annyiban két dolgot lehet válaszolni:
A: A jelenleg hivatalát töltő kilenc alkotmánybíró közül a legidősebb 1943-ban született, a legfiatalabb pedig 1959-ben. A jelenlegi alkotmánybírák átlagéletkora kereken 56 év. Azok után, hogy ennek a pozíciónak a betöltése - az 1989. évi XXXII. tv. szerint - a jogi diploma mellé kiemelkedő szakmai tudást vagy 20 év szakmai gyakorlatot kíván meg, igazán nem meglepő, hogy nem nyeretlen kétévesekkel töltik fel a releváns posztokat.
B: Az előző érvbe természetesen bele lehet kötni, hiszen egyeseknek az átlag 56 év is sok lehet, illetve replikázhatnak erre azzal, hogy ettől még lehetne egy csomó 70-80 éves szerencsétlen ezen a területen. Ilyenkor tessék szépen a fent említett törvény 5. §-ának (1) bekezdésére illetve a 15. § (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozni, amelyek gyakorlatilag kimondják, hogy az alkotmánybíró csak 45 és 70 év közötti magyar állampolgár lehet. Aki elmúlt 70 éves, annak automatikusan megszűnik a megbízatása. Persze ez után az érv után jönnek majd a félrebeszélések, hogy "nem is azt mondta", és "másképpen gondolta", de ezt már a kedves olvasók is a helyén tudják kezelni.

Ja igen, a 70 éves felső korlát vonatkozik a sima bírókra is, ott is nyugodtan lehet ezzel érvelni! Sok sikert és jó szórakozást!

2009. január 12., hétfő

Közlemény

Tisztelt olvasók!

Elsősorban azokhoz szólok, akik a google rendszeréről kattintanak ide. Ezen a blogon nincsenek videók, és főleg nincsenek videók "az első dugás utáni vérzésről". Tehát még egyszer annak a 24 (huszonnégy) aberrált szerencsétlennek, akik erre kerestek rá: "első dugás utáni vérzés videó". Ilyen nálunk NINCS.

Tisztelettel:

Lombroso

2009. január 8., csütörtök

Hitler Jugend 2.

Íme, ahogyan megjósoltam, parancsoljatok, itt van a kedvenc kis állatkertem (kapcsolat.hu) siráma az agyaggalamb gyilkos gárdáról:

"Kedves Kapocstársak !

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki olvasott, hallott arról, hogy a Magyar Gárda, bár elsőfokon betiltották, másodfokú ítélet meg még nincs, lőgyakorlatot tartott. Igaz, hogy mindezt egy magán-lőtéren tette, de maga a tény, hogy ezt ma Magyarországon egy betiltott szervezet büntetlenül megteheti, felháborító. Néhányan összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, megkérdezzük a köztársasági elnököt.

Azt pontosan tudjuk, hogy egy komoly hangvételű, az aggályainkat, félelmeinket megfogalmazó levélre semmiféle reakció nem lesz. Az ugyanúgy a papírkosárba kerül, ahogy minden más témában az ilyenfajta írások. Ezért arra gondoltunk, hogy gúnyosra vesszük a figurát, és a bánáti bazsarózsa oldaláról közelítjük meg a kérdést.

Ez a nyílt levél három napig lesz itt fent (ha ki nem modizzák). Akik csatlakoztok, egyetértetek a levéllel, gondoljátok végig : a nickneveitek a köztársasági elnöki hivatal tudomására fognak jutni. Kérünk benneteket, ennek tudatában jelöljétek a csatlakozást, egyetértést.

Kérek minden Kapocstársat, aki nem ért egyet, ne csatlakozzon, ez természetesen szíve joga, de ne is küldjön fanyalgó, stb. üzenetet, és a kampány fórumába se írjon ilyesmit. Nem hadakozni akarunk most, nem vitatkozni, hanem megszólítani a köztársasági elnököt.

Köszönjük.

Lévai Júlia Mira, a levél szerzője
Erdélyi Katalin csatlakozó
Kazinczy Ildikó csatlakozó"
És parancsoljatok, a kommancsok humoros levele:

"Nyílt kérdés a Köztársasági Elnök Úrhoz

Tisztelt Elnök Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Gárda nevű, félkatonai fajvédő szervezet - mellyel szemben a politika tehetetlennek mutatkozik - éleslövészeten vett részt. A kuruc.infón közzé tett videó szerint a gyakorlatuk hosszú ideig tartott, és meglehetősen nagy zajjal járt (a lövések hangja egészen biztosan meghaladta a l20 decibelt). A gyakorlat színhelye egy mező volt, a közelben fákkal. Feltételezhetjük, hogy a terület ugyanolyan gazdag élővilággal rendelkezik, mint hazánk bármely más, zöld része. Nincs kizárva, hogy bánáti bazsarózsa is terem azon a vidéken. Úgy gondoljuk, a folyamatos felvonulás, dobogás, bunkerépítés és erős zaj elriaszthatja, érzékenyebb fajták esetében károsíthatja az élőlényeket. Például az ott fészkelő madarakat, a talajban élő kisemlősöket, köztük védett ürgéket (melyeket a romák csak büntetés terhe alatt fogyaszthatnak el ínségeledelként), s egyéb állatokat. A csizmák alatt tönkremehetnek a növények, s az esetleg eltévedő golyók élőlények testébe fúródhatnak.
Jól tudjuk, hogy Ön, Elnök Úr, harcos védelmezője Magyarország növény-és állatvilágának. Ezért kérdezzük Öntől: felemelte már szavát a Magyar Gárda természetromboló tevékenysége ellen?
Továbbá: mint a hadsereg főparancsnokának, van-e tudomása arról, hogy országunk mely területein zajlanak éleslövészetek? Várjuk felelősségteljes válaszát
Lévai Júlia, Erdélyi Katalin, Vári Erzsi"
Légyszi elemezzétek ki helyettem a hibákat és logikai bukfenceket, nekem most jobb dolgom is van. Ugye, hogy megmondtam!:)

2009. január 7., szerda

Fundamentally loathsome

Sólyom László nem írta alá a távoltartásról szóló törvényt.

Hogy miért nem írja alá ez a gonosz, sötét, szörnyű figura a bántalmazott családtagokat védő törvényt? Hadd idézzem!

"Az államfő álláspontja szerint a törvénynek ezek a szakaszai "részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását"."

"Sólyom megfoghatatlannak tartja az "együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyek" fogalmát és az ekkor elrendelhető távoltartást, hiszen a bántalmazót adott esetben saját lakásából tiltanák ki, miközben a bántalmazott nem is abban a lakásban él."

Magyarul, megint sikerült egy elbaszott törvényjavaslatot eljuttatni a megfelelő helyre, és csodálkozunk, hogy azt visszadobja az illetékes. Arról nem is beszélve, hogy milyen érdekes kiskapukkal tudná így valaki az élettársát kiforgatni a vagyonából.

Ha egy SZDSZ-es törvényjavaslatot visszadobnak, akkor ott mindig eljön a szíveknek vérzése, és valaki elkezdt pampogni a demokrácia és a szabadság hatalmas bukásáról. A reakció itt sem késett meg, sőt maga Sir Gyurcsány lépett elő, kivont karddal. Ugyanis, szerinte, itt valami szörnyen konzervatív erő tör fel Magyarországon amely a következőt csinálja:

"Fenyegeti a polgárok szabadságát, az állam világnézeti függetlenségét, amikor a tradícióra hivatkozva nem felszabadít, hanem korlátoz és jogot von el. Egyre világosabbnak tűnik, hogy nem szimplán politikai vita figyelhető meg, hanem - a korábbinál egyértelműbben - világnézetek, világlátások küzdenek egymással. Nem egyszerűen a tradíció a modernizmussal, hanem a konzervatív fundamentalizmus ütközik a szekularizmussal és a szabadelvűséggel"

"Gyurcsány Ferenc szerint úgy tűnik, mintha a köztársasági elnök a családot fenyegető, bántalmazó vagy rettegésben tartó férj jogait erősebbnek tartaná, mint azokét, akiket fenyeget, bántalmaz vagy rettegésben tart"

Magyar Bálint, és Sándor Klára, kettő a hat SZDSZ-es képviselőből, akik kezdeményezték ezt a törvényjavaslatot, a következőt nyilatkozták:

"Fölháborító, hogy Magyarországon a jog eszközeivel, ráadásul az emberi jogokra hivatkozva próbálnak még mindig sokan védelmet nyújtani az emberi jogokat megsértőknek - ez történt a gyűlöletbeszédet illetően, és ez történhet most is"

Tovább a cikkben a következő dolog szerepel:
"A két liberális képviselő szerint fontos a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjog, de megengedhetetlen cinizmusnak tartják, ha valaki ezt az emberi méltósághoz, az emberi élethez való alapjog elé helyezi."

Tehát, értelmezzük is: az alkotmányos jogok, amelyek az SZDSZ szerint fontosak, prioritást kéne hogy élvezzenek a többi alkotmányos joggal szemben. Gratulálok, sikerült ezt a mélyenszántó gondolatot elültetni. Egy pont oda Magyar Bálintnak, és Sándor Klárának. Ez utóbbi hölgyről nem árt tudni, hogy tanítja a volt barátnőmet, és egyik óráján egy vitát kezdeményezett a halálbüntetéssel kapcsolatban, melynek az lett a lényege, hogy jól leosztott mindenkit aki a halálbüntetés mellett érvelt, és a vita konzekvenciája nagyjából az volt, hogy mindenki hülye, kivéve Sándor Klárát.

Visszatérve Gyurcsányra, ez az ember valami nagyon kemény drogot használhat, és én tudni szeretném, hogy mi az. Mégis hogy a faszomba jön ide a szekuralizmus? Mi köze van az állam és a vallási intézmények különválasztásának a családon belüli erőszakhoz. A "Verd a te asszonyodat" nevű fiktív parancsolatot követve lett visszabaszva az a szerencsétlen törvényjavaslat? Nem, más okból. Akkor meg?

Ez a "konzervatív fundamentalizmus" nagyjából annyira létező jelenség, mint a fasisztaveszély. Gyurcsány Ferenc úgy látszik nem bír felkelni az ágyból az aktuális heti ellenségkép nélkül.

Az SZDSZ nagyrabecsült gondolkodóinak csak annyit mondanék, hogy ahelyett, hogy sértődötten sipítoznak, inkább gondolják át újra ezt a törvényjavaslatot, mert nem hiszem el, hogy nincs olyan, szalonképes verziója a dolognak, amit ez a gonosz, konzervatív fundamentalista Sólyom elfogadna.

Arról ne is beszéljünk, hogy mekkora baromság már a gyűlöletbeszéd törvény nevű esztelen faszságra hivatkozni.

2009. január 6., kedd

Szavazás II.

Íme legújabb szavazásunk végeredménye csökkenő sorrendben, amelyet Stark írt ki:

Ki volt 2008 leghülyébb politikusa?

Ján Slota: 36% (7 szavazat)
Gyurcsány Ferenc: 21% (4 szavazat)
Orbán Viktor: 15% (3 szavazat)
Robert Fico: 10% (2 szavazat)
George W. Bush: 10% (2 szavazat)
Simon Peresz: 5% (1 szavazat)
Sarah Palin: 0% (0 szavazat)

Szeretném megjegyezni, hogy nagy örömömre szolgál az, hogy az általam választott nyert. Gyurcsány szerintem nem hülye, hanem gonosz, Orbán tavaly teljesen egyenletes teljesítményt nyújtott a hülyeség terén, és még egy népszavazást is nyert magának. Ficonak inkább hálásak lehetünk egy-két őszinte szaváért (miután levágtuk a kötélről a magyargyűlölet fokozásának megtorlása után), Bushra gondolom az erre tévedt humanisták szavaztak, Peresz 2007-ben volt hülye, nem 2008-ban, és különben is, ki az a Sarah Palin?:)
Köszönjük a szavazásban részt vevő 19 embernek az aktív közreműködését!

2009. január 4., vasárnap

Mottó

A bátyám küldött nekem egy bash.org-os idézetet, némi célzattal:

"Arguing in the internet is like running in the special olympics, even if you win you are still retarted."
Magyarul valahogyan így szól:
"Az interneten vitatkozni olyan, mint a paralimpián indulni. Még ha nyersz, akkor is fogyatékos vagy."
Akár a mottónk is lehetne. Igen, ennyi lett ez a bejegyzés.

2009. január 3., szombat

Hitler Jugend

Lehet tippelni, hogy honnan van a következő idézet, és hogy mi szerepel az X-ek helyén.

"Terveink közt szerepel az első XXX XXX sportszakosztály magalapítása (sic!), mely magába foglalja egy komplett focicsapat, egy lőtér, valamint egy önvédelmi küzdősportokat oktató edzőterem létrehozását! Célunk, hogy az eltévelyedett, nemzeti öntudat nélküli, és a nem megfelelő oktatásban részesült fiatal korosztályt a helyes mederbe tereljük."

Bizony, bizony, a forrás a mi kedvenc kuruc.infónk (mi más?), az X-ek helyére pedig a "Magyar Gárda" kifejezés illik. Szeretném megvilágítani a kérdést egy balliberális értelmiségi szemszögéből. A magyar Sturmabteilung, amely félelemben tartja a nemzetalkotó kisebbségeinket és minden más jóérzésű européer, progresszív demokratát, már szervezi a maga Hitler Jugendjét, hogy jövőnk zálogait, gyermekeinket megfertőzzék fasiszta mételyükkel. Éles lőszerrel és egyéb gyilkos eszközökkel gyakorlatoznak, és már készülnek arra, hogy egy komplett, ingyenes kiképzőtábort működtessenek.















Megdöbbentő hasonlóság

Törzsolvasóink (az a 3-4 ember) bizonyára már rettegnek is, hiszen tudatában vannak e tervek realitásával. De azért nézzük csak meg azt a célbalövős gyakorlatot. Bizony, a környék gárdistái beültek az autóikba, az egyikőjük elhozta a sörétes puskáit - sőt, néhány vadászpuskát is-, és jól levadászták az éppen ara repülő agyaggalambokat.
A videó gondolom meg fogja kondítani a partizánok vészharangját, a kurucok már most ujjonganak, hogy micsoda hadseregük van, nekem meg egy kicsit már fáj az oldalam a röhögéstől.


A te gyermeked is így fog kinézni!

Remélem figyeltétek a cikk hívószavait, úgy is mint "fasiszta", "Hitler" vagy "progresszív". Ezekkel nem titkolt szándékom a látogatottságunk növelése. Még ide vehettem volna a "náci", a "cigány" meg a "zsidó" szavakat is, de sehogyan sem tudtam beleerőltetni ezeket a szövegkörnyezetbe. Van még mit tanulnom a magyar csatornamédia jeleskedőitől.

2008. december 30., kedd

Azok a boldog, szép napok...

Én is elkeztem visszanézni a régi partizános beszélgetéseket, a hőskorból, amikor még minden félmondatunkra 3 oldal kommunista propaganda érkezett FIB tollából, vagy éppen Amilcar és Pig bölcsességeire bólogathattunk okosan. És megtaláltam ezt:

24." tényleges fasisztaveszély nincs Magyarországon, csak egy-két ezer idióta, "- Jelölj ki A és B pontot, menj végig, és számold a skinheadeket. Jelölj ki A és B pontot az időben és számold meg közben, hogy a FIDESZ hányszor határolódik el a radikálsi jobboldaltól.

Amilcar evangéliuma (5.24)

Ó, igen, a Mosoda! Amivel megtaláltam a Partizánt, és nem gondoltam, hogy ezzel egy új hobbival fogok összefutni. És íme, a magyar nyelv legszebb igéje: "elhatárolódni".

Mert mit jelent manapság az elhatárolódás a magyar politikában. Azt jelenti, hogy: "Bazmeg, ha nem anyázol rá nyilvánosan azokra, akik nekünk (segítek: MSZP-SZDSZ) nem tetszenek, akkor velük vagy te pöcs!"

Vagyis, aki nincs velünk, az ellenünk van. Nagyon okos, bölcs, és előrelátó magatartás. Ez természetes, hisz az elnökünk is ilyen: okos, bölcs, és előrelátó.

Tehát, mostantól a Fideszt és a Magyar Gárdát tessék egy és ugyanaz szervezetként értékelni, mert aki nem így tesz, az fasiszta.

Teccikérteni?

Mellesleg Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek. Amennyiben a 2009-es év nem lesz boldog vagy új, akkor az esetben vegyétek úgy, hogy már most elhatárolódtam tőle.

2008. december 28., vasárnap

Lombroso F.A.Q.-ja

Kedves feleim!

Már vagy egy éve koptatom a billentyűzetet a blogspot.com oldalain - ezen belül is a partizáninfó nevű viccoldalon -, és rendszeresen felmerülnek olyan kérdések, amelyeket már ezerszer megválaszoltam, és mégsem értik meg félbites barátaim. Úgyhogy ennek örömére és az ismétlés kiküszöbölésére készítek egy Frequently Asked Questions részleget, amely fel fogja váltani az adatlapomon találhatót.

1. Politika

a) Te most melyik oldalhoz tartozol?
A sajátoméhoz. Az ember gondolkodását eléggé leszűkíti, ha skatulyákban kell gondolkodnia.

b) Jó, de akkor most jobber, vagy baller vagy?
A jelen politikai felhozatalt alapul véve inkább jobber. Ha tudsz jobbat, akkor szólj.

c) Tehát a Jobbikra szavazol. Egy fasisztától nem is vártam mást...
Fasiszta akinek két anyja van egy faluban. A Jobbikot pedig túl jól ismerem ahhoz, hogy megbízzak bennük. Ettől még elvakult fideszes sem vagyok. Mint azt már az 1. pont a) alpontjában mondtam, nem én fogok a pártokhoz idomulni, hanem majd eldöntöm, hogy melyikőjük programja és kommunikációja nyerte el leginkább a tetszésemet.

d) Miért élteted a kukagyújtogató, csorgó nyálú, fasiszta, reakciós, stb. csőcseléket?
Feltételezem, hogy amikor csőcselékről beszélsz, akkor az utcán ténylegesen bűncselekményeket elkövetőkre célzol. Őket nem éltetem, és egyáltalán nem örülök nekik. Akik viszont élnek a gyülekezéshez való alkotmányos alapjogukkal (Alkotmány 62. § (1) bekezdés), azokat nem hogy nem fogom elítélni, de még helyeselni is fogom a magatartásukat.

e) Úgyis tudom, hogy Budaházy meg Toroczkai csicskája vagy!
Hát persze. Szerintem meg azt a két arcot már nyugodtan el lehetne ítélni. Törvényesen. Nem lelőni, nem megverni, nem rajuk gyújtani a házat, hanem végre alkalmazni a törvényeket, és arányos büntetést kiszabni rájuk.

f) Akkor minek támadod a rendőröket? Ők csak szegény kisrendőrök, akik stressz alatt álltak, a több napos szolgálatban kimerültek, rossz emlékeik voltak a tv ostromról, féltek, meg különben is...
Képzeld, egy-egy vizsgaidőszakban én is ki szoktam merülni, mégsem szoktam félholtra verni embereket. Akármilyen nehéz is ezt elhinni, de a rendőrre is vonatkoznak a törvények. Ha nem képes azokat betartani, akkor takarodjon BKV-ellenőrnek vagy sintérnek. A Rendőrség alapvető feladata a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme (Alkotmány 40/A. § (2) bekezdés). Sem ebben a leírásban, sem más jogszabályban nem szerepel az, hogy bárkit agyonverhetnek a rend őrei egy kis lazításképpen.

g) Na akkor mi van az árpádsávos rongyokkal? Most megfogtalak, mert az nyilas jelkép, nézd csak meg a képeket. Egyértelmű.
Naná. Akkor te is nézd meg a képeket. Itt van egy kis segítség:
Szerény véleményem szerint az árpádsáv egy szép ősi jelképünk, amelynek történetéről majd MJ fog értekezni. Ha az meglesz, akkor majd belinkelem ide. Addig csak annyit mondanék, hogy ha ez alatt is ölték volna meg a magyarországi zsidóság egy részét, akkor sem lenne semmi. Képzeld, a magyar zászló alatt is öltek már meg embereket. Meg a kereszt, a Dávid-csillag, a félhold, Monaco zászlaja és a vörös csillag alatt is öltek már. És akkor most mi van? Elhatárolódsz tőlük? Okos vagy.

h) Na és a turul madár?
Tudom, tudom, már Ján Slota is megmondta, hogy micsoda rémes egy dolog az. Ettől függetlenül - ha lenne egy kis eszed - akkor örülhetnél annak, hogy fennmaradt ez a régi szép eredetmondánk. A turul szobrok pedig - bármilyen meglepő is - általában a háború áldozatainak állítanak emléket. Azokat leszámítva, akiknek erre külön fallikus betonábrázolásuk van.

i) Te csak ne szidd a felszabadító, hős, bátor, stb. Vörös Hadsereg dicső halottait, akik életüket áldozták a horthynyilasfasiszták alóli felszabadulásunkért! Blablabla.
Horthy alól nem kellett felszabadulni, ugyanis legitim vezetőnk volt. Ez van, így jártál. A szovjetek a nyilasokat váltották nálunk, felszabadulásnak pedig a börtönőrváltást nem nevezném. Mindkét bagázsra pont egyforma mértékben volt szükségünk. Vagyis semennyire sem. Felszabadulásról legfeljebb akkor beszélhetnénk, ha ugyanazzal a lendülettel ki is mentek volna a te hőseid.

j) De akkor Kádár nem boldogíthatott volna minket...
Tényleg rémes lett volna, ha eggyel kevesebb hazaáruló ült volna a nyakunkon. Hiszed vagy nem, de Szálasi és Kádár is pont ugyanazt csinálta. (Lásd: Btk. 144. § (1)
Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.)

k) Te menthetetlenül náci vagy!
Helyes, ha a fentiekből erre a következtetésre jutottál, akkor tőled ezt dicséretnek veszem.

2. Kuruc vs. partizán

a) Szerinted melyik a jobb? A kuruc vagy a partizán?
Nesze neked egy egészen korrekt kis összehasonlítás. Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor én mindkettőt a hátam közepére kívánom. A retorikájuk egyforma, értelmi képességeik egyformák és politikai elképzeléseik is egyformán messze helyezkednek el az origótól a számegyenesen, éppen csak az előjel tér el. A különbség annyi, hogy a kuruc aktívabb, jobb a helyesírásuk, a partizánon pedig lehet kommentálni.

b) Én jobbosnak vallom magamat, és szerintem a partizán egy remek oldal, nagy szükség van rájuk a fasizálódó csőcselék ellen, míg a kuruc in fos egy rémes oldal, amitől gyorsan el kell határolódni. Te pedig kettős mércét alkalmazol, ha nem így véled, és nem használsz következetesen gúnynevet az egyik oldal megnevezésére.
Ja igen, ha az egyik hülye majmolja a másikat, akkor az már rendben is van. Tényleg nagyon okos vagy, sajnálom, hogy én alkalmazok kettős mércét.

c) De a partizánok nem is komcsik!
Ja, persze. "Küldjön be Ön is a Partizaninfo gondolatiságával azonosuló cikkeket, publicisztikákat, képeket, videókat !" Ez szerepel a kezdőlapjukon. És láss csodát, a cikkek arról szólnak, hogy milyen jól működik a demokratikus népi Kína, Berija elvtársnál (!) volt egy-két túlkapás, meg különben is, éljen április 4.! A magam részéről elítélem az összes ordas eszmét, azokat pedig rohadtul sajnálom, akik az életüket valamilyen "izmus" alapján próbálják meghatározni.

3. Személyes kérdések és kapcsolattartás

a) Jó arc vagy, iszunk egy sört?
Ja, persze, majd ha meggyőződtem, hogy nem akarod átvágni a torkomat.:)

b) Hogyan lehet felvenni veled a kapcsolatot?
Próbálkozz a lombrosonempartizan(kukac)gmail(pont)com-on. Nem túl gyakran nézem ezt a címet, de azért el fog jutni hozzám az üzeneted. Adatokat eddig még senkinek sem adtam ki.

c) Azt hiszed, hogy vicces vagy, nácikám/zsidókám? Elkapunk és megverünk, gyakran nézzél a hátad mögé!
Nyugodtan próbálkozzál, nem te vagy az első, aki neten megfenyeget. Mindenesetre sok sikert.

d) Te is csak egy Kárpátia pólós, vasággyal 50 kilós, pattanásos, bakancsos, 16 éves hülyegyerek vagy. Mit pattogsz?
Így van. Már évek óta 16 éves vagyok, és a vaságy egészen hozzánőtt a hátamhoz. Ha legalább olyan bölcs lehetnék, mint te...

e) Anyád!
Tiéd!

f) Ennyi volt az egész F.A.Q.?
Tulajdonképpen igen. Amennyiben egyéb hülye kérdések is felmerülnek, azokat is közzé fogom itt tenni. Addig pedig köszönöm a türelmedet, hogy ezt végigolvastad, és megspóroltál nekem néhány válaszadást.

2008. december 24., szerda

Weinacht

Kellemes (náci-, zsidó-, partizán-, kuruc-, hetero-, meleg-, palesztín- és izraelimentes) Boldog Karácsonyt kívánunk mind a három olvasónknak!

Karácsonyi olvasnivalónak így: Index - Gyűlöletkarácsony.

2008. december 21., vasárnap

Hanuka/fényünnep/fenyőünnep/Karácsony

Mostanáig nem értem, hogy a hanukázók miért a Hősök terét, majd a (rad)jobbos körökből feltörő tiltakozások után miért a Műcsarnok előtti teret választották, hogy aztán tovább is buszozzanak onnét. Egyszerűen semmi köze a térhez és annak szakralitásához a zsidó ünnepnek. Ráadásul a Nyugatinál szintén csináltak menórás rendezvényt, ahogy tavaly is, csak akkor politikai felhangokat is belevittek. (Amit nem tartok megengedhetőnek.) Még mielőtt jönne valaki az "országhódítók így akarják demonstrálni, hogy ezeréves országunkat végképp elfoglalták" szöveggel, megjegyzem, szerintem szimplán érzéketlenek, esetleg szándékosan provokatívak. Miért nem a megfelelő helyszínen, mások érzékenységét tisztelve a zsinagógánál gyújtottak fáklyákat, meg daloltak "Sálom, eléchem"-et? Nem voltak olyan sokan, hogy ne fértek volna el a Dohány utcánál. Vajon mit szólnának, ha az augusztus 20-iki körmenet a zsinagóga előtt haladna el? A balliberális értékrend szerint - mert létezik olyan is, csak nálunk nem túlságosan - a vallás mindenkinek a magánügye. (Szerintem meg éppen az evangéliumi tanítás értelmében kell minél több ember tudomására hozni, hogy mennyi érték rejlik a kereszténységben, de ennek kifejtése külön bejegyzést igényelne.) Ha tehát mindenkinek magánügye az Istennel, Jahvéval vagy Allahhal való kapcsolat, akkor miért kell egy alkalomhoz egyáltalán nem illő helyen hirdetni a hagyományos magyar ünneprendhez nem tartozó - tehát nem állami ünnepként megtartott - vallási ünnepüket? Nem is beszélve arról, hogy ennek éppen a szakralitását, bensőségességét veszi el az a tény, hogy sállal eltakart arcú biztonságiak és rendőrök állták őket körbe egyfajta élő kordonként. Úgyhogy ezúton is szeretném mély sajnálatomat kifejezni a zsidóknak, hogy megint egy csomó emberrel sikerült megutáltatniuk magukat. Még akkor is, ha végül - helyesen - nem mentek a Hősök terére, csak a szélére. (Én nem utálom őket, alapvetően gyűlölni sem szeretek senkit, főleg, hogy volt egy dédnagyanyám, aki még izraelita vallású, szegény sorsú asszony volt. Aztán elvesztette két fiát, és velük együtt a hitét is. Viszont én inkább misére járok, és ha okom van rá, kritizálom őket. Mert ok bőven van rá sajnos.)
A fáklyás fényünnep mellett a Magyar Gárda is demonstrált, a Rákosi által leromboltatott Regnum Marianum templom helyénél. (Itt a mozgalomról beszélek, amit addig nem oszlatnak fel, amíg nem követnek el bűncselekményt.) Náluk nem voltam, viszont vittem egy rózsaszín szalagos - utálom amúgy a rózsaszínt - szaloncukrot a bombagyáros karácsonyfára, mert én a Karácsonyt ünneplem, és honorálni kívántam ennyivel ezt a jó ötletet. (Budaházyval ellentétben Tomcaték legalább jó ötletekre is képesek. Budaházy egyébként ide is kijött, szerencsére csak nézelődni.) Meg kíváncsi is voltam, hogy vajon belekötnek-e a rendőrök, hogy nincs területfoglalási engedélyük a flashmob résztvevőinek a fenyőfára. Tudtommal nem kötöttek bele, nem is nagyon mentek el a Vörösmarty tér felől jövő földalatti kijáratánál lévő fához. Inkább Tomcaték mentek videózni, ahogy az egyik gyárlakó zsíroskenyérrel kínálja a hanukázni jövőket és a biztonságiakat. Nem kellett nekik, meg sem kérdezték, hogy libazsír-e vagy disznózsír. (Csomóan nem is tartják a kóser konyhát.) Aki kíváncsi a zsidók véleményére a rendezvényről, annak ajánlom ezt. A magam részéről nem volt kedvem ahhoz, hogy az 5 óra után meginduló rendőrök igazoltassanak, és rohadtul fázott a kezem is, úgyhogy a továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:

Zsíroskenyér. A rendőr láthatóan nem szereti.

Karácsonyfa lámpavasra kötözése.

A gyárlakók is kaptak fáklyát a hanukázóktól.
Látszik, hogy Molotov-koktélhoz szoktak a vén náczifasiszták.:)

Vigyázz, kész, tűz.

Arcok

Magyar zsidó

Ők vidámak.

A szemüveges a Tarka magyarra is ellátogatott.

Lángokban állt a Műcsarnok előtere.

- Kérsz te is fáklyát?
- Nem, kösz, nincs szabad kezem.

Nem a tűzbe teszi a kezét, csak cigit gyújt.

Ennyien voltak.

Árpád fejedelem Árpád-sávossal.

Szemét, gyerek és fáklya

"Fegyverletétel"

Nem, a fáklyát nem lehet elfújni.

Őt mintha a Hollán Ernő utcai "flashmob"-nál láttam volna.
Persze lehet, hogy csak rémeket látok.:)

Tel-Aviv térképes táska.

Szerintem már nem vidámak, csak a hideg miatt az arcukra fagyott a mosoly.

Még parázsló, füstölgő fáklya egy kisbusz alatt.
Gyorsan, cirkusz nélkül elvitték a rendőrök. Nem a fáklya tulajdonosát, a fáklyát.

Poroltóval is készültek, aztán majdnem ottfelejtették.

Kicsit furcsa srác. Talán Mózesnek képzelte magát a kőtáblákkal.

Sorbanállás. Mindenkinek kék karszalagot kellett hordania, ha fel akart szállni a buszra.
Nem is mondanék analógiát.:)

A látszat csal, ők a biztonságiak.

Ellentüntetők és nézelődők. Mert olyan is kell.

Farkasszemetnézés.

Fáznak, figyelnek és begyűjtéshez készülődnek.

2008. december 17., szerda

Azok a boldog '30-as évek...

Most így a bejegyzés megírás után, hogy Tóta W. megint írt valamit a témában, ami jó lett. Elolvasását javaslom: itt.

Vannak gárdáink. Van valami Nemzeti Őrseregünk is, van újra MOVE. Nem csak a Magyar Gárda az egyetlen olyan szervezet, amely szereti a bakancsokat és az egyenruhát, na meg nem szereti a cigányokat. Nem is nagyon lehet felsorolni az összeset, mert a Magyar Gárdát leszámítva nem is nagyon szerepelnek a hírekben. És őket nem is oszlatják fel, mint a Magyar Gárda egyesületet.

Ennek a legnagyobb oka nem az, hogy ők talán kevésbé rasszisták, vagy kevésbé félelmetesen masíroznak, vagy az ő kezükben annyira nem ég a fáklya. A MOVE vagy a Nemzeti Őrsereg '56-os megemlékezéseit nem igazán zavarják a cigányok beordibálással, meg káromkodással. Ennek van egy elég nyilvánvaló oka.

Ők nem köthetők a Jobbikhoz.

Azért, mielőtt valami erre tévedő botor lélek elkezdeni fasisztázni, leszögezném, hogy nem igazán szeretem a Gárdát. Határozottan nem tetszenek az egyenruhában masírozó alakok (bizonyára ez a liberálisként kötelező rendőrgyűlöletem miatt van) meg a különféle emberek, akik különféle karszalagokat hordanak meg zászlókat lengetnek. Nagyapámnak rossz emlékei vannak velük kapcsolatban, ezért én sem repesek értük.

Csak sajnos az a helyzet, hogy a Magyar Gárda feloszlatása nem annyira jogi, hanem inkább politikai megfontolásokból történt. Vagyis, mivel a bíróság független a kormánytól, inkább átfogalmazom. Az aktuális politikai felhangok hatására történt.

Hadd ízlelgessek egy kis részt a cikkből:
"Arra az érvre, hogy még "egyetlen pofon sem csattant el", a bíró azzal válaszolt: önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, csakúgy mint a külső megnyilvánulások. Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt ilyen cél, vélekedett Pataki."

A félelemkeltés mechanizmusa. Gyönyörű ez a pont. És persze, az "alkalmas lehet" a másik kedvencem. A kis krumplihámozó késem is alkalmas lehet - jó élesre fenve - egy ember torkának az átvágására. Na akkor most hány évet is kapok, mert ezt meg fogom tenni, hiszen van egy krumplihámozó késem, ami erre alkalmas LEHET?

Sajnos, én képtelen vagyok elhinni, hogy ez a döntés nem az aktuálpolitikának való csontig benyalás, és nem az országot fasisztaveszéllyel és kamuliberális (jajj, de gyakran használom ezt a szót) ökörségekkel telekiabáló egyének faszának krémes kézzel kiverése.

Ha már ilyen gyakran emlegetjük a '30-as éveket, akkor felhívnám a rendkívül okos és tájékozott értelmiség figyelmét, hogy bizony a '30-as évek volt Magyarországon az az időszak, amikor Horthy üldözte és betiltotta a szélsőjobbos mozgalmakat - igaz, a szélsőbalosokat is. Leginkább azért, mert akkor sokkal erőszakosabbak voltak, és az utcán verekedtek, meg másrészt azért is, mert nem szerette őket. Horthy egy olyan ember volt, akit nem igazán szeretünk, igaz?

Érdekes, amikor ő illegalitásba kényszerített egy széljobbos mozgalmat, az nekem valahogy sokkal megalapozottabbnak tűnik, mint ami most történt a Gárdával.

És Vonáról, a pártjáról, meg e kis szervezetéről csak annyit, hogy még véletlenül sem az irántuk érzett szimpátiám miatt írtam ezt a bejegyzést.


A képen: az ország minden problémájának forrása... bizonyára...

2008. december 15., hétfő

Nuremberg Files

Kevés dolog van, amitől elfog a hányinger. Az ezek között van egyrészt az abortusz is, meg még a képmutató, nyáladzó seggfejek, akik álszent módon adnak segítséget vakbuzgó őrülteknek, és aztán beszélnek ellenük.

Ez a bejegyzés azért született meg, mert mindkét dolgot megtaláltam egy weboldalon.

Először beszéljünk az abortuszról. Hát bizony, az egy gusztustalan meló. Az doki benyúl a nőbe, és gyakorlatilag darabokba vágja a változó fejlődési stádiumban lévő magzatot. Láttam már képeket a neten, hát kurvára nem szép a szitu. Persze, így is rengetegen ragaszkodnak az abortuszhoz, leginkább nők, azzal érvelve, hogy a nő joga eldönteni, mi történik a testével.

Itt kitérnék egy röpke pillanatra arra, hogy talán nem dugás után kéne törődni a nőnek (és természetesen a partnerének) a testével, hanem előtte, illetve közben is. A nők 95%-a képes erre. Szóval, lehet védekezni, kevesebbe is kerül, és nem is kell hozzá apró testrészeket vödörbe üríteni.

Szóval, egy szó, mint száz, az abortusz rendszerint a felelőtlen és buta, vagy éppen a megfelelő szexuális felvilágosítást meg nem kapott fiatal nők mentsvára. Persze, itt is van kivétel, a fránya gumi ki is lyukadhat, illetve ott van az örök adu-ász a témát védők kezében; a nemi erőszak áldozata. Ő nyilvánvalóan nem tehet arról, hogy teherbe esett. Ilyenkor egy-két félművelt, magát liberálisnak tartó picsa elkezd vadul bólogatni, és helyeselni, na meg masszívan megfeledkezni egy apró mellékkörülményről. Nevezetesen arról, hogy a nemi erőszak ténye nyilvánvalóan nem a meg sem született gyerek hibája. Azzal, hogy feldaraboltat egy szörnyű emlékeztetőt, nem hiszem, hogy bármelyik áldozat jobban fogja érezni magát. Ha pedig nem bír ránézni a gyerekre, akkor pedig vannak emberek, akik mindent megtennének, hogy adoptálhassanak egyet.

Viszont, még viccből sem kéne az abortuszt betiltani. Ugyanis, mindamellett, amit fent felsoroltam, vannak egyéb körülmények is. Vannak olyan nők, akiknek a családja, talán vallási okokból, nem tolerálna egy törvénytelen gyereket, és akár ki is tagadhatják, másvalaki esetleg egy szellemileg sérült gyereket hozna világra, és ezt nem akarja. Persze, az egyik legdurvább: egy kábítószeres nőnek szinte biztosan súlyosan degenerált gyereke születne, aki talán csak pár kurta hónap kínszenvedést látna ebből a világból.

Tehát, nem mondom, hogy be kéne tiltani a dolgot. Én helyette inkább egy abortuszra jelentkező nővel végignézetnék egy abortuszt. Jó közel állhatna ahhoz a bizonyos vödörhöz. Ha utána se változik a véleménye, hát akkor megpróbáltuk, ez van.

Ennyit erről az egyébként legális orvosi eljárásról. Most pedig beszéljünk a képmutatásról, és hogy hogyan jön ez össze az abortusszal.

A Nuremberg Files egy weboldal, ahol olyan orvosok nevét illetve címét rakják ki, akik abortuszt hajtanak végre. A lista ezzel nem zárult le, felsorolják továbbá azokat a politikusokat, akik az abortuszt mellett vannak, a klinikákat, ahol végrehajtják azokat, sőt még a bírókat és a rendőröket is kiteszi, akik a dolguk végzése közben véletlenül az abortuszpártiak oldalán találták magukat. Ők is bűnösök, sőt, az oldal üzemeltetője vérebeknek titulálja az ide tartozó rendőröket.

És itt érünk Karin Spaink holland újságírónőhöz, aki úgy döntött, hogy miután a Nuremberg Files-t betiltották az USA-ban, mirrort ad a weboldalnak, hogy holland szerverről tovább működhessen.

És végül, hogy a pofátlan álszentségét kicsit kivillantsam, hadd fordítsam le magyarra egy részt a bevezetőből, amiben részletezi a motivációit:

"Ugyan hiszem, hogy minden nőnek abortuszra kellene mennie, ha szüksége van rá, nem hiszem, hogy a többi vélemény a témáról elhallgatandó, vagy büntetendő lenne, akármennyire durván tálalják azt. Nos, pontosan ez történt a Nuremberg Files esetében. Igen, az oldal szókimondó volt, amennyire lehetett, és igen, festett egy elég csúnya -- szerintem eltorzított, pocsék és egyoldalú -- képet az abortuszról, a támogatóiról, és a védőiről. Mindamellett, mindenkinek joga van hangot adni annak a véleménynek, hogy az abortusz gyilkosság. Éppúgy, ahogy nekem is jogom van hangoztatni a véleményem ami, mellesleg, majdnem minden formájában ellentétes a Nurenberg Files-ban képviseltekkel. Igazság szerint, pár héttel ezelőtt két cikkben is támadtam ezeket az embereket és a hasonszőrűeket a holland Het Paroolban. Lásd "American ayatollahs" és "Speak or I'll shoot!" (csak hollandul)."

Köszönjük. Ez a nő tudja, hogy elborult agyú idiótákkal van dolga. Ugyanis, a listán ki is van húzva egy-két név. Ezek a meggyilkolt orvosokat jelentik. Persze, az oldal üzemeltetői közlik, hogy neeee, ne bántsuk az embereket a listán, de attól függetlenül külön feltüntetik azt is, aki megsérül, azt is aki meghal. Ha nem ez a céljuk, miért tartják számon?

És egyáltalán mit gondol ez a nő? Nagyon jól tudja, hogy ezek mit csinálnak. Nagyon jól tudja, hogy ennek az oldalnak mi a célja. És mire hivatkozi? Hölgyeim és uraim, a szólásszabadságra.

Ha a szólásszabadság élő személy lenne, akkor szerintem határozottan sértve érezné magát a puszta állítástól, hogy ennek a szemétnek köze van hozzá.

Karin Spaink pedig valószínűleg azok közé a nagy "liberális értelmiségiek" közé tartozik, akik annyira ragaszkodnak a bevett kamuliberális dogmákhoz, hogy nem veszik észre, hogy mikor jutank el a teljes, dilettáns őrültség szintjére. Vagy pedig annyira pofátlanok, hogy azt hiszik, hogy mindent szabad.

2008. december 10., szerda

"Liberális gondolkódó" service pack 2008 version 3.34

Forrás: Tóta W.: A hosszú csend után

Elrettentés:
Az MSZP rasszista foltja. (Népszabadság Online)
Segély, gyerek, közmunka. (Trychydts)

Köszöntöm a Kedves Olvasót. Ez a service pack arra szolgál, hogy az elavult, régi "kommunista gondolkodó" illetve a "liberális reformkommunista" modelleket sikeresen upgradelhetjük a mai kornak megfelelő verzióra. Tehát, ne lopjuk a drága időt, kezdjünk is bele.

Step 1.: A begyakorolt vélemény

Az első, és a legfontosabb a megszokott konzervvélemény kialakítása. Ahhoz, hogy szavahihető liberálisként eladjuk magukat, meg kell határoznunk a célcsoportokat, amelyeket foggal-körömmel, a világ összes létező hülyeségének érvként történő felhasználásával meg kell védenünk. Ezek a csoportok itt Magyarországon: bevándorlók (még kevesen vannak, de már készíteni kell a szívünket a vérzésre, arra az esetre, ha többen lesznek, és a parttalan és határtalan magyarországi kirekesztés rájuk is kiterjed) zsidók, romák, melegek (ez a kettő a legfontosabb) és az olyan művészek, akiket a többségi társadalom ízléstelennek tart. Ezek a csoportok nagyjából annyira fontosak nekünk, mint a hinduknak a tehén, tehát szentek és sérthetetlenek. Ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek minket, mint igazi liberálist, akkor azt sem hagyhatjuk, hogy ezeket a célcsoportokat akár a kritika halvány árnyéka meglegyintse. És itt érünk a következő ponthoz.

Step 2.: A kritika = Bűn

Ez az ország tele van olyan korlátolt, szörnyű alakokkal, akik nem érnek fel a mi szellemi nagyságunkhoz, és az idejük nagy részét azzal töltik, hogy ún. "kritikát" fogalmaznak meg a fent már részletezett csoportok ellen (továbbiakban röviden: szent tehenek) Természetesen itt a kritikát nem szó szerint kell érteni. Ez csupán burkolt sovinizmus, amit ők burkoltan hoznak így a tudomásunkra. Ne feledjük az ilyen gonosz soviniszta elnyomók kategóriáit, amelyek attól függően változnak, hogy éppen kiket támadnak kritikának álcázott primitív mocskolódással.

Homoszexuálisokat kritizál = homofób és/vagy fasiszta
Romákat kritizál = fasiszta (mindenképpen), kirekesztő, fél egy másik kultúrától
Zsidókat kritizál = fasiszta, holokauszt tagadó, fajgyűlölő, írígyli a sok pénzt.
Bevándorlókat kritizál = xenofób, fasiszta (ízlés szerint), fél egy másik kultúrától
Meg nem értett művészeket kritizál = fasiszta (miért ne?), műveletlen, nincs ízlése

Miután a kritikának álcázott tömény sovinizmussal szembesültünk, azonnal hozzuk a vitapartner tudtára, hogy ő éppen melyik kategóriába tartozik. Lehetőleg hozzuk a tudtára azt is, hogy hülye, és nem ért semmit, és nagyképűen beszéljünk a saját, kiemelkedő műveltségünkről.

Step 3.: Bűncselekmény, mint kulturális megnyilvánulás

Amennyiben a szent tehenek valamelyik csoportja rendszeresen elkövet egy vagy több bűncselekményt, azt semmiképpen sem szabad igazi bűncselekményként értékelni. (Pl.: a romák a magántulajdont másképp értékeli a közösségükön belül, a melegek közszeméremsértése csupán önkifejezés, stb.) Aki mindezt bűncselekményként értékeli, azzal kapcsolatban lásd. a 2. pontot. Természetesen, ha nagyon erősen sarokba szorítanak minket, akkor talán (nagyon ritka esetben) elismerhetjük, hogy ezek az illegális megmozdulások valóban bűncselekmények, viszont ez kizárólag a szélsőséges magyarok kirekesztése történik. Aki mást mond, az náci.

Gyakorlás:

Muszlin bevándorló félholtra veri a három, csadorban tartott feleségét:
A vallása szerint ez joga, sőt, kötelezettsége. Ha az európai törvények mást mondanak, akkor minden európai kirekesztő.

Roma apuka színesfémet lop:
Kizárólag a magyarok általi szörnyű kirekesztettség juttathatta idáig, és emiatt az egyéni felelősség elvét még véletlenül sem szabad boncolgatni.

Izrael állam megint szarrá bombáz valami arab lakónegyedet:
A zsidók megérdemlik, hogy saját országuk legyen, és hogy onnan bombázhassanak. Hogy merészel akárki szólni akármit is? Még mindig nem mosták le a magyarok magukról 6 millió megölt zsidó vérét. (A "holokauszt" szó gyakori ismétlését erősen ajánljuk)

Step 4.: Let's rock.

Az utolsó lépéshez akkor érünk el, amikor már tökéletesen tisztában vagyunk saját szellemi felsőbbrendűségünkkel. Ilyenkor eljutunk a tökéletes "nekem bármit szabad mondanom" kategóriába. Varázslatos állapot ez, ilyenkor ne szégyelljük embertársainkat közönséges állatnak titulálni, trágár szavakkal illetni általunk ismeretlen személyeket, illetve az idióta és a hülye jelzőket alkalmazni gyakorlatilag mindenkire. Lehetőleg minden, a liberálistól eltérő gondolkodásmódot alázzunk, fikázzunk, pocskondiázzunk. Minél jobban hasonulunk egy utcán ordibáló skinhead stílusához, annál hatékonyabban védjük ezzel a liberalizmust. A Step 4. hatékony használatának legnagyobb magyarországi képviselője Trychydts.

Amennyiben ezeket a lépéseket betartjuk és alkalmazzuk, felelősséggel hívhatjuk magunkat igazi magyar liberálisnak, és továbbá feljogosítva érezhetjük magunkat, hogy megmondjuk, hogy mit jelent liberálisnak lenni, ki a fasiszta, illetve egyáltalán, innentől kezdve csak mi tudjuk, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Kellemes nácizást és internetes fórumozást kívánok.

Van pofájuk...

Elfogult vagyok, és előítéletes. Nekem egyszerűen nehezemre esik hinni a (szoci) képviselőknek. Azon tűnődtem, hogy ez nyilván az én hibám, és ők mégis következetes, megbízható emberek, csak hozzám jut el rosszul az üzenetük. Hiába na, az a fránya kommunikáció...
Mint emlékezetes, Orbánné Havasi Máriát azzal a kifogással nem szavazták meg egyedüli frakcióként a Parlamentban, hogy nem beszél angolul, meg nem tett le eleget az asztalra a szakma szempontjából. Nagyon helyes, fontos pozíciókba csak a nemzet krémjét ültessük. Ezek után úgy döntöttem, hogy megnézem hazánk szocialista krémjét, hát tessék, itt vannak a nyelvisemeretek táblázatba foglalva, most gyűjtöttem az Országgyűlés honlapjáról:
Tehát a 190 vizsgált komcsinak szocialista képviselőnek összesen 213 darab nyelvismerete van. Ergo kb. 1,21 jut mindegyiknek. A "társalgási szintű angol nyelvismeret" viszont eléggé messze áll a nyelvvizsgától. nyelvvizsgákra lebontva tehát van 91 darab, ami azt jelenti, hogy a fejenkénti fél nyelvvizsga sem jött össze nekik.
Most nézzünk 1-2 kiragadott példát:
A köztársasági elnöki tisztség után az egyik legjelentősebb közjogi méltóság: Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök. Egy darab szaros angol társalgási szintű nyelvismeret. Ám van, amire az is elég.
Vadai Ági, az ostoba elkötelezett szocialista, aki jó példát mutat: többek között övé a norvég középfokú és az egyik spanyol felsőfokú. Legalább jól eldumálhatnak a büfében spanyolul Mesterházyval, aki a másik felsőfokú boldog tulajdonosa. (Mondtam én, hogy szefárd.:D)
Szekeres elvtárs: megvan az angol közép, a magyarral még küzd.
Horn Gyuszi: bár mostanában már nem nagyon használja, de (Havas Szofihoz hasonlóan) meg van neki az orosz felső, és a szerb illetve a horvát tárgyalási szintűt is neki köszönhetjük. Még jó, hogy annak idején elég volt ehhez a kettőhöz csak a szerb-horvátot letenni. Tehát ha valakit érdekel, hogy hogy van oroszul az, hogy "elvtársak, tűz!", akkor az elfekvő VIP részlegén éreklődjön.
Gál J. Zoltán, aki egy 1991-ben letett érettségi büszke tulajdonosa, sajnos nem rendelkezik egyetlen nyelvvizsgával sem. Vagy csak elfelejtette feltűntetni. Vagy apuka karácsonyra fogja megvenni. Majd elválik.
Ezek után nyugodtan lehet küldeni nekik a mailt, hogy miért is nem ég a pofájukról a bőr. Ezek hivatkoznak nyelvtudásra? Átnézte már valaki, hogy milyen végzettségű szerencsétlen hülyék ülnek ott? Mezőgazdasági szervízüzemi technikus? Híradástechnikai üzemmérnök és "politikai munkatárs" a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Akadémiáról (1977-ből)? Ennyit ezekről. Ha kikerülnének a holdudvar védelmező burkából akkor a nagyját még a Mekibe sem vennék fel eladónak.

Végül egy idézet a Belgától: "mi választottuk őket, minket képviselnek!"

2008. december 2., kedd

Bölcsek Tanácsa


Pártunk és Kormányunk elnökének blogját olvasgatva találtam egy vicces rovatot. Pontosabban fogalmazva: olvasgattam a gyurcsány-blog kommentelőinek patkóbélig történő benyalásait dicsérő szavait. Itt egyesekben felmerült, hogy Sólyom László - a kevésbé művelteknek mondom: fidesznyik - miért nem ment el a miniszterelnökünk (dicsértessék a lába nyoma is!) által életre hívott Nemzeti csúcsra. Bezzeg csinált egy Bölcsek Tanácsát! Rohadék!
Ezek után muszáj volt elolvasnom, hogy miről is szól ez a klub. Bízom benne, hogy egyszer ide fog tévedni egy masszív baller MSZP szavazó/Gyurcsány rajongó, és el fogja olvasni rövid (tényleg az!) eszmefuttatásomat a két csoportosulás összevetéséről.
A Nemzeti csúcs: így hívták azt a találkozót, ahová Kelemen Anna kivételével hazánk összes közéleti szereplőjét meghívták, kezdve a parlamenti pártok prominenseivel, egészen az összes közjogi méltóságig. Mert hogy így, közösen lehet csak fellépni a hazánkat fenyegető "árvíz" ellen. Szép és jó, ugye? Azt azért megkérdezhetem, hogy DeutschFür Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének, Göncz Árpádnak, Mádl Ferencnek vagy az MTA elnökének mégis mi keresnivalója volt ott? Mi közük nekik egy alapvetően gazdasági kérdéshez? Mégis mivel válthatták volna meg a fejenként rendelkezésre álló kb. 5 percben a világot? Ennyit erről. De azért jól nézett ki. És csak néhány milliójába került az adófizetőknek. De milyen jól kommunikálható! (És akkor most nagyvonalúan eltekintettünk annak tárgyalásától, hogy a köztársasági elnöki tisztség milyen módon is kapcsolódik a monetáris politikához. Amúgy erre eléggé rövid a válasz.)
A Bölcsek Tanácsa: hát az biztos, hogy a sajtó nem verte akkora dobra, pedig több értelme van. A célja az, hogy az oktatás fejlesztésére és a korrupció visszaszorítására egy szakemberekből álló testület ajánlásokat fogalmazzon meg a mindenkori Kormány részére. Teccik érteni? Konkrétumok, írásban, olvasható és alapítványi pénzből. Legalább van értelme.
Tudom, hogy már idejétmúlt téma, le vagyok maradva, de ez valahogy kikívánkozott belőlem. Természetesen várom azon kommenteket, amelyek az előbbi társaság pozitívumait illetve az utóbbi negatívumait részletezik. Én nyiltott vagyok az ellenvéleményekre. 5 perc áll a rendelkezésetekre.

Szavazás

Izgalmas, ám senkit sem érdeklő nem túl nagy tömegeket megmozgató szavazásunk végeredménye:

Ki és miért szúrhatta le a Zöld Párt aktivistáját?

4 szavazat: Egy partizán volt. Eljött az idő!!! Hahaha... Pontpontpont!!! (44%)
3 szavazat: Egy magányos ámokfutó volt. Vélhetően ittas és/vagy retardált. (33%)
1 szavazat: A Jobbik igyekszik eltenni a konkurenciát láb alól. (11%)
1 szavazat: A zsidók voltak, ki más? NNI, REBISZ, ÁVH, NBH, BRFK, SZDSZ meg ilyesmik. (11%)

Köszönjük a szavazásban résztvevő 9 (kuncogás) delikvensnek aktív közreműködését. Ezek alapján a magyar lakosság közel fele fél a partizánoktól. Gondoltam.
(Amúgy nem fair, a mi gépünkről csak 1 szavazatot lehetett leadni, és azt MJ foglalta le magának. Lehet, hogy ha én is szavazok, akkor teljesen más lett volna az eredmény!)

2008. november 26., szerda

Link

Na, most találtam egy jó Index cikket a hitelválsággal kapcsolatban. Jó olvasást!

2008. november 24., hétfő

Oh joy! Ötpárti egyetértés!


Na ne örüljünk annyira, ugyanis ha hihetünk a Népszakadtság cikkének - márpedig miért ne hihetnénk -, akkor az öt sokat szeretett parlamenti pártunk éppen most tervezgeti pártszékházaik megvételét az MNB-től felvett 1 milliárd 865 millió forint segítségével. Persze ezzel nincs is gond, tényleg ez a legégetőbb problémánk, valamit lépni kell a világválság problémáinak leküzdése ellen, és még csak a kedvezményes hitel sem szúrja a szememet, de azért az mégiscsak pofátlanság, hogy ha a pártok nem tudják kifizetni az adósságukat, akkor azt esetleg majd az állam átvállalja helyettük.

Mindezt állítólag a 2007. évi CVI. törvény alapján, de ha csak az index cikkére hagyatkozom, akkor még a törvényt sem találom meg. Az egészet persze olyan rohadt bikkfa nyelven írták, hogy nem fogom elolvasni. Persze erős a gyanúm, hogy ha elolvasnám, akkor sem fognám fel.

2008. november 23., vasárnap

Roma Cops

MJ előző bejegyzéséből megfogott egy gondolat. Nevezetesen az 50 fős rendőrségi különítmény esete.

Látom magam előtt a lakótársam által felvázolt képet: a többi ország is átveszi ezt a remek példát. Látom, ahogy New York utcáin a DAAA (Department of Afro-American Affairs) egy nyomozója a hot-dogos bódé mellett a kávéját szürcsölgetve biccent a mexiói ügyekkel foglalkozó jól fésült járőrnek, miközben az ázsiaak elleni bűnügyeket felügyelő FBI különítmény békésen eszi a szusit egy japán étterem teraszán. De nem állhatunk meg itt, kedves polgártársak, ha már van külön nyomozóegység, akkor legyen külön törvény is a kisebbségiekre vonatkozóan.

Hiszen, ne felejtsük, a törvényeknél számításba kell vennük, hogy a romák egy hátrányos helyzetű csoport, nem akarjuk a magyar lakosság elnyomása miatt rájuk kényszerített törvényszegések drákói szankcionálásával még súlyosbítani a helyzetüket. Az is nagyon fontos, hogy a magyarok toleranciáját ki tudjuk terjeszteni, ezért a cigányok elleni bűncselekményeket kétszeresen kell megtorolni! Egyenlőséget kell hozni ebbe a borzalmas, fajgyűlölő társadalomba!

Ne felejtsük el kedves elv... izé polgártársak: A pozitív diszkrimináció nem diszkrimináció!

2008. november 20., csütörtök

Az ártatlanság kora

Ma csak három hír miatt voltam ideges, mind a három a cigánykérdéshez kapcsolódik. Az első a Vastagbőrön virított, a második origós cikk, a harmadikat pedig a somogyi online híroldal közölte.

Az első tanulsága az, hogy véletlenül se próbáld meg az iskola előtt verekedő gyereket a két kisebbtől szétválasztani úgy, hogy bekíséred az iskolába, amit ő nem szeretne. Úgy se, hogy először megkérdezed, hogy miért veri a kisebbeket, erre minősíthetetlenül szemtelen hangnemben válaszol. Úgy se, hogy megfogod a karját, mondván, hogy megyünk az igazgatóhoz, mire ő beléd rúg. Úgy se, hogy ismételten megfogod a karját - micsoda agresszió -, hogy talán mégiscsak az igazgatóhoz kellene menni, elvégre a gyereknek tanítási időben nem ártana az iskolában, nevelői felügyelet alatt lennie. Mert ha mindezeket megteszed, főleg az utóbbit, akkor semmi jóra ne számíts. A gyerek ugyanis tudtommal semmilyen megrovásban nem részesült, ezek után hazaszaladt elsírni a szülőknek, hogy milyen szörnyű módon bántotta őt egy idegen bácsi, és akarata ellenére még az iskolába is bekísérte. A szülők meg nemhogy megbeszélnék a gyerekkel, hogy mi az, hogy megver két kisebb gyereket, egyenesen szaladnak a rendőrségre, hogy feljelentsék a két kisebb gyereket a további bántalmazástól megvédő járókelőt. A rendőrök pedig nem szólnak, hogy Pali bácsi, Manyi néni, tessék azért ezt még egyszer meggondolni, dehogy. Még a verekedést szétválasztó férfi hazaérése előtt kiérnek a házához, rabosítják, a szülők követelésére látleletet vesznek az általa karonfogott gyerektől, és a következőkkel gyanúsítják: kiskorú veszélyeztetése - csak nem az, hogy további sérülésektől védett meg két kisgyereket egy nagyobbtól?! -, könnyű testi sértés - csak nem az, hogy belérúgtak?! - és garázdaság, bizony. Ez utóbbi már no comment kategória. És mi lett az ügyből az ügyészségi szakaszban? Az ügyészség külön kérte, hogy készítsenek róla környezettanulmányt, amiből kiderül, hogy kell-e hozzá pártfogó, ha netán túl agresszív lenne. Nem, nem a gyerek. Az a Bodor Imre, aki éppen megakadályozta, hogy komolyabb bajuk is lehessen a kisebb gyerekeknek. A látlelet természetesen nem tudott semmit bizonyítani, úgyhogy a könnyű testi sértés gyanúja alól tisztázta magát. Mármint Bodor Imre. Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha a gyerek karján keletkezik egy kékfolt! (Mondjuk korábban, focizás közben.) Végül sikerült rávarrni egy ügyészségi megrovást, amivel azt érték el, hogy a falujában a rendőrségi ügy miatt megalázottan kell, hogy éljen. Nem, még mindig nem a gyerekről van szó, aki nem is büntethető korú. Bodor Imre sajnos nem is fellebbezett azért, mert minél gyorsabban túl akart lenni ezen a számára kínossá tett ügyön, pedig a bírósági szakaszban tuti nem fog ki még egy ilyen szemét ügyészt és egy ennyire béna ügyvédet, aki ennyiben hagyja a dolgot. Én a magam részéről külön köszönetemet fejezem ki a gyerek szüleinek, az eljáró rendőrségnek, az ügyészségnek és a gyanúsított ügyvédjének is, amiért sikeresen összehoztak egy erőszakot megakadályozó, mondhatni példás esetből egy ilyen mértékű megszégyenítést. Bunkó dolog lenne reményemet kifejezni aziránt, hogy tapasztalják meg a gyerek szülei, az eljáró rendőrök, az ügyész és az ügyvéd is a saját gyerekükön, hogy milyen az, ha valaki nem lép közbe, miközben verik és rugdossák őt, hiszen az ő gyerekük nem tehet a barom szüleiről, de most sajnálom, bunkó leszek.

A második hír is elég ütős. Kedden éjjel történt ugyanis, hogy kézigránátot dobtak egy pécsi lakóházba, ahol a november 3-ikai nagycsécsi esethez hasonlóan ketten vesztették életüket. Az áldozatok romák voltak. Ilyenkor persze mindig fontos kiemelni az áldozat származását, de ha a tettesről van szó, akkor maga a rasszizmus, ha valaki megnevezi, hogy az illető - mellesleg - roma volt. (Ezúton hívnám fel azoknak a figyelmét, akik elhamarkodottan szeretik megítélni a személyiségemet, hogy elsősorban szocializáció és kultúra függvényének tartom azt, ha valaki bűnözővé válik. Aki pedig rasszistának vagy cigánygyűlölőnek tart, annak üzenem, hogy ezesetben hazug antiszemita náci.:P) A lényeg az, hogy a Baranya megyei rendőrség első közlése szerint nem etnikai alapú támadás történt, hanem bosszú állhatott a gyilkosság hátterében. Ehhez képest eljutottak odáig, hogy külön nyomozócsoportot fog létrehozni az ORFK a romák elleni támadások kutatására, többek között a Nemzeti Nyomozó Iroda detektívjeiből válogatva. És miért? Kosztics István, a pécsi roma önkormányzat elnöke szerint: "Idén tavasz óta húsz helyen ért támadás cigányokat Magyarországon, ezért veszem magamnak a bátorságot, hogy összefüggést lássak a történtek között". Bátorság. Igen, megcsináltuk. És vajon ki tartja számon, hogy etnikai indíttatásból hány magyart ért cigányok által elkövetett támadás, illetve mekkora azoknak az eseteknek a száma, amikor roma támadt meg romát? Persze, tudom, rasszizmus. Már a kérdés föltevése is. De most komolyan, ha a helyi kisebbségi vezetők - ez talán még polkorrekt kifejezés - csak a cigány áldozatokról hajlandók tudomást venni, - tisztelet a kivételnek, Lakatos Attila vajdának - és az áldozatok kegyeletteljes emlékét még hisztérikusan rasszizmusról kiáltozva be is mocskolják úgy, hogy még az elkövető kiléte sem ismert, akkor honnan várhatjuk a megoldást? Mert ugye hisztériát kelteni sem lehet a végtelenségig, az emberek előbb vagy utóbb megunják, és szeretnének végre normálisan, biztonságban élni. De kérdem én, vajon milyen esélyeink vannak a normális életre, ha már a hazánk beceneve is Abszurdisztán?

Az utolsó cikk is az országhoz mérten abszurd. Kilencéves, általános iskolás gyerek Ádándon, Somogy megyében: rablás, zaklatás és zsarolás van már a rovásán.
"Hozd el magaddal a videójátékodat, mert ha nem, megverünk – mivel a megzsarolt gyereknek nem volt olyan játéka, amit társai követeltek tőle, meg is kapta a beígért verést." Videójáték. A korábbi Blaha Lujza téri esetnél pedig MP3 lejátszó. Tárgyak birtoklása, amely sokkal fontosabb értékké válik anyagias társadalmunkban, minthogy melyik kilencéves gyerek ismer több mesét mondjuk Mátyás királyról. Mert ma már nem a személyiség fontos, hanem az, hogy kinek mije van, mit tud, és mennyit ér.
De ezzel még nincs vége a történetnek. A gyerek a verekedésen és kötekedésen túl gyakran fenyegette meg osztálytársait azzal, hogy elvágja a torkukat. Ebben az esetben nem a többi gyerek szülője vitte el a gyerekét Ádándról, hanem a deviáns diákot íratták át először Siófokra, majd Balatonszabadiba. Mert ugye egyre ritkább esetben hatékony az egyszerű iskolaváltás. De akkor mi a megoldás? Siófoki szülők megpróbálkoztak azzal, hogy aláírásgyűjtés keretében engedélyezni lehessen a pedagógus eszközeinek bővítését. Ami nagyon szimpatikus dolog, csupán az a gond, hogy konkrétan tanári pofon alkalmazását szeretnék ilyen és ehhez hasonló esetekben. Ez az ilyen mértékben verekedős gyerekeknél pedig csak a helyzet elmérgesedését jelentené. (Lásd az első esetet, amikor visszarúgott a gyerek, pedig csak a karját fogták meg.) A siófoki rendőrök szerint, akik már tartottak felvilágosítást a helyi iskolákban, az ilyen helyzetekben azonnal értesíteni kell a rendőröket, akik majd intézkednek. (Intézkednek?) Előfordult már ugyanis, hogy agresszív diákok egy társát rendőrrel kellett elvitetni, ami a haverokra is visszatartó hatást gyakorolt. A Sulirendőr-programról pedig mind a rendőrség, mind az iskolák azt állítják, hogy hatékony, és javít a katasztrofális helyzeten. Nagyszerű. Csak ne feledkezzünk el arról, hogy ha a gyerek szüleit, sőt, családját sem gátolja semmifajta lelki korlát - nevezzük régimódian erkölcsnek - abban, hogy bűnt kövessenek el, akkor a gyerek sem fog feltétlenül jó mintát elsajátítani, hiába igyekszik az összes tanár, és hiába rendesek az osztálytársak. Ha pedig nem állítják meg lelki korlátai, akkor külső, egyre drasztikusabb korlátokkal kell fegyelmezni. Már csak az a kérdés, hogy ezeket a drasztikus korlátokat meddig lehet feszegetni.

2008. november 15., szombat

Göncz Árpád: a liberális ember

Nézegettem unalmamban a netet, és ötlethiánytól szenvedve megnyitottam az SZDSZ honlapját, mert emlékeztem rá, hogy annak idején sok vidám percem származott a fórumuk olvasgatásából. Most sajnos nem jutottam el odáig, hamarabb kapott el a sírva röhögés. Íme a hír:
"Fényes bulin adtuk át Göncz Árpádnak a díjat, amit húsz évenként adományoz az SZDSZ születésnapja alkalmából. "A Szabad Demokraták Szövetsége, megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából a húsz éveként adományozásra kerülő A LIBERÁLIS EMBER díjat adományozza Göncz Árpád úrnak.


Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivőjeként, Országos Tanácsa tagjaként, s nemkülönben a Magyar Köztáraság elnökeként, magánemberként és közéleti férfiúként, műszaki szakemberként és műfordítóként egész életével testesíti meg és képviseli a szabadság és a szolidaritás értékeit.

Budapest, 2008. november 15.

Az SZDSZ tagjai és támogatói nevében,

akik büszkék barátságára

Fodor Gábor

az SZDSZ elnöke"

Milyen szép, régmúltba nyúló tradíció, nem? Ki akar fogadni a 2028-as befutóra?